7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekGazdaságIlletékmentes lesz a testvérek közötti öröklés, ajándékozás

Illetékmentes lesz a testvérek közötti öröklés, ajándékozás

Már a nyáron életbe léphet az a törvénymódosítás, mely szerint nem kellene illetéket fizetni a testvérek közötti ajándékozás és öröklés után

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A tárca becslése szerint több tízezer embernek kedvezhet az új szabály, az érintetteknél pedig évente négymilliárd forint maradhat, ezzel tovább csökkennek a családok terhei.

Emlékeztetett, hogy egy 2010-es szabályváltozás óta szabadon, illeték nélkül mozoghat a vagyon az egyenes ági rokonok között, vagyis fizetési kötelezettség nélkül szállhatnak a családi értékek szülőről gyermekre, nagyszülőről unokára.

Egy későbbi módosítás pedig a mentességet a házastársak egymás közötti  ügyleteire is kiterjesztette.

Az érintetteknek sem ajándékozásnál, sem öröklésnél, sem visszterhes átruházásnál nem kell  illetéket fizetniük

– ecsetelte az államtitkár.

Hozzátette, hogy az eddigi kedvezményes szabályok révén évente nagyjából negyvenmilliárd forintot spóroltak meg az érintettek.

A törvényjavaslat szerint azok számítanak testvérnek, akiknek legalább egy közös szülőjük van. A mentesség az örökbe fogadott gyermekeknél is ezzel a megkötéssel érvényesülne.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work