Élte az életét, aztán egy pillanat alatt döbbent rá, mi történik.
A fiatal, kaliforniai anyuka teljes hétköznapi ember: szereti a gyerekeit, a férjét, és a mobiltelefonját! Egy nap gondolta, tesz egy kísérletet, hogy lássa, milyen hatással van a technika négy éves fiaira.
“Ma kipróbáltam valamit a kisfiaimon. Csendben ültem a sarokban, figyeltem, ahogy játszanak és azt számoltam, hányszor keresik közben a tekintetemet. Néha csak azért néztek fel rám, hogy lássák, megbüntetem-e őket valamiért, vagy épp ellenkezőleg, tetszik-e nekem az a játék, amit kitaláltak. Striguláztam ezeket a pillantásokat, 28 volt néhány perc alatt!
Ha közben a telefonomat néztem volna (ahogy általában), akkor ők:
28 alkalommal kérdezhették volna maguktól, mi fontosabb náluk az interneten.
Huszonnyolcszor nem kapták volna meg a figyelmemet.
Huszonnyolcszor kérdőjeleződött volna meg a szeretetem irántuk.
Huszonnyolc alkalommal azt erősítettem volna bennük, hogy a való élet online történik – ott, ahol a virtuális valóságunk határoz meg minket és nem az, hogy valójában kik is vagyunk. Ebben a világban a lájkok és a követők fontosabbak számunkra, mint az igazi barátok.
„Arra kérlek benneteket, hogy szakítsatok időt a gyerekeitekre! Szükségük van rátok és ha állandóan az interneten lógtok, nem tudhatjátok, hogy épp figyelnek-e téged és hogy milyen üzenetet küldesz ezzel nekik.”
Forrás: kiskegyed / segíthetek blog
