15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódEzotéria: álomfejtés, jövendölés, gyógyításokIjesztő dolgot jósolt jövőre a vak asszony!

Ijesztő dolgot jósolt jövőre a vak asszony!

Iszlám kalifátust és rommá döntött Európát jósolt már a jövő évre az újkori Nostradamusként tisztelt bulgáriai látnok, aki húsz évvel ezelőtti halála előtt még megjósolta az Iszlám Állam felemelkedését, és pusztító háborúját a nyugati világ ellen.

Ijesztő dolgot jósolt jövőre a vak asszony! 2

Baba Vanga 85 évesen hunyt el, vakként leélt élete során több száz jövendölést hozott nyilvánosságra, amelyeknek csaknem kilencven százaléka valóra vált azóta. Az iszlám térhódításának jóslata azonban igencsak érzékenyen érintheti az európaiakat, az elmúlt időszak döbbenetes mértékű bevándorlásának, és az egyre gyakoribb terrortámadások fényében.

Ijesztő dolgot jósolt jövőre a vak asszony!Milliószámra érkeznek Európába a szíriai és afgán menekültek / Fotó: Northfoto

Baba Vanga jövendölése szerint az Iszlám Állam 2016-ban rohanja le az európai kontinenst, szinte teljesen elpusztítva annak eredeti kultúráját, és lakhatatlanná téve a nagy részét. Ám a pusztításból egy új birodalom emelkedik majd ki, amelyet iszlám kalifátusként 2043-ban alapítanak meg, székhelye pedig a jelenlegi olasz főváros, Róma lesz.

Ijesztő dolgot jósolt jövőre a vak asszony! 1

Szíriát már letarolta az Iszlám Állam ellen folytatott harc / Fotó: Northfoto

Baba Vanga eddig valóra vált jóslatai:

– Globális felmelegedés: A jósnő már a negyvenes években megjósolta, hogy „a hideg vidékek felmelegszenek, és a tűzhányók életre kelnek”.

– 2005-ös thaiföldi cunami: Vanga jóslatában egy „hatalmas hullám támad, amely elborítja a partokat, embereket és városokat sodor el, míg végül mindent ellep a víz”.

– 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás: A látnok 1989-ben született jövendölésébe arra figyelmeztette az amerikai népet, hogy az ellenség „saját szívében” támad le rájuk, és „ két acél madár” támad az ország jelképére.

– Barack Obama megválasztása: Baba Vanga jóslatában kimondta, hogy az USA 44. elnöke színes bőrű lesz. Majd hozzátette, hogy ő lesz az Egyesült Államok utolsó elnöke.

 

A legendás vak jósnő

Nemcsak parapszichológiai forrásokban emlegették Vangát, a vak bolgár asszonyt, hanem a napisajtóban is. És említik ma is, jóval a halála után. A legendás Vanga néha ijesztően meg tudta jósolni a távolban vagy a jövőben lezajló eseményeket.

Baba Vanga a legendás jósnő

Az igazi neve Vangelija Pandeva Guscserova volt; 1911. január 31-én született. Még gyermekként elvesztette szeme világát, ám – mint később gyakran mondogatta – kárpótlásul csodálatos ajándékot kapott a sorstól: attól kezdve többet látott, mint azok, akiknek jó a szemük és látónak hívják hiszik önmagukat…

Vanga háza előtt sok évtizeden át valóságos tömeg gyülekezett mindennap. Fogadta korának nagyon híres – és nem csupán bolgár – személyiségeit is. De akadtak olyanok, akikkel nem akart szóba állni, azokat határozottan kidobta a házából. Így járt az egykor oly hírneves Kaspirovszkij.
Azt ugyan hiába kérdezték tőle az őt felkeresők, hogy miként lehet gyorsan és könnyen vagyonra szert tenni; erre nem válaszolt, sőt az ilyesmit tudakolók is gyorsan a küszöbön kívül találták magukat.

Vanga sem gazdagodott meg a tudományából, mert a neki hozott ajándékokat és pénzt hol a helybeli görögkeleti templom építésére, hol valamelyik új árvaháznak adományozta. Később az állam is beszállt ebbe a soha véget nem érő üzletbe, és alaposan leszedte róla a sápot. A dolgok odáig fejlődtek, hogy állami szerv árulta a „jegyet” (utalványt) azoknak, akik Vangát látni, hallani akarták. A külföldiek természetesen csak valutáért kaphatták ezt is. Bizony olykor féléves várakozási idő is előfordult, olyan tömegek érkeztek Vangához.

1940-ben megjósolta, hogy hazájában a háború egy év múlva tör ki. Akkor ugyanis az a falu, amelyben lakott, Jugoszlávia része volt, és Jugoszláviát csakugyan 1941-ben támadták meg a németek (és a magyarok). Vanga 1942 áprilisában figyelmeztette III. Borisz bolgár cárt, hogy vigyázzon augusztus 26-án minden esztendőben. Abban az évben azon a napon a cárral semmi sem történt, és sokan kinevették Vangát és „babonáit”. De a dátum többes számban hangzott el, erre figyelni kellett volna. Boriszt a következő évben, 1943. augusztus 26-án ölték meg a merénylők…
1968 januárjában Vanga folyton Prágát emlegette, és valami akváriumot is mondott, amelyben „őrültek fognak halászgatni”. Augusztusban aztán a Varsói Szerződés seregei bevonultak Prágába… A következő évszázadokra több, súlyos katasztrófát jósolt, és volt egy olyan jóslata is, amely bennünket, magyarokat érinthet. 1979-ben ugyanis azt mondta: kétszáz év múlva az emberiség felveszi a kapcsolatot a kozmikus idegenekkel, és ebben a kapcsolatfelvételben a jelek vételét és megfejtését magyarok végzik majd el.

Baba Vanga a legendás jósnő

1981 elején Vanga ismét politizált, megjósolta, hogy a lengyel Szolidaritás mozgalommal bajok lesznek. „Novemberben ér véget” – mondta, amiben csak két hetet tévedett.
1994-ben megjósolta, hogy Csecsenföldön az oroszok agresszív támadására lehet számítani, amelynek sok ezer áldozata lesz. Ugyanakkor – tette hozzá – ez az esemény is sietteti majd az orosz birodalom széthullását. Igaz, olyasmit is mondott, ami eddig nem valósult meg: szerinte a doni kozákok fellázadnak, és saját államot alapítanak az oroszoktól elvett földön, ez lesz a Doni Kozák Köztársaság… Ki tudja? Orosz földön semmi sem lehetetlen…

Vanga nemcsak jóslással foglalkozott, egyéb paraképességei is voltak. Beszélt minden élőlényhez, állathoz és növényhez is. Olykor pedig a szellemekkel társalgott, a körülötte lévők számára érthetetlen nyelven és módon. Sokan állították, hogy amikor Vanga közelében voltak, hallották rég elhunyt családtagjuk szavait.

Ha arra kérték, keressen meg eltűnt személyeket, megtette. Elmondása szerint a szellemek nem mindig néznek ki úgy, mint az emberek, inkább sok köztük a pillangóhoz, vagy növényhez, virághoz hasonló lény. És még az alakjuk is más, attól függően, hogy életükben milyen nagy intellektusuk volt. Minél értelmesebb volt az az ember, akinek a szellemét a vak asszony látni vélte, annál magasabb, fehérebb színű szellemlény vált belőle.

Sok eltűntet megtalált, sok eseményt megjósolt, de olykor kudarcot vallott. Aztán eljött az idő, amikor az ő létének is vége szakadt. Mintha nagyon nehezen akart volna elmenni innen – amikor bevitték a szófiai kórház intenzív osztályára, arra kérte az orvosokat, ne avatkozzanak bele „Isten dolgába”, hagyják őt békében meghalni.

Erre azonban két teljes hónapig kellett várnia. Halála előtt még elmondta: mindazt, amit tud, most adja át egy francia kislánynak. Aki, tízévesen – mint ‘ő annak idején’ – szintén elveszti a látását. De ez nem baj – jelentette ki Vanga -, mert az a kislány is akkor kezd majd igazán ‘látni’.

 

Forrás: Nemere István  (Tvr-hét 1998/16)/PinkPencil

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem