8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságÍgy szigoríthatják a pénzügyi vállalkozások ellenőrzését

Így szigoríthatják a pénzügyi vállalkozások ellenőrzését

Clipboard1210 1024x576
Forrás: M1 Híradó | 2015. 03. 12. 20:08:41

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője egy lapinterjúban azt mondta, hogy akár már áprilisban tárgyalhat az Országgyűlés a változtatásokról. Rogán Antal szerint egy évtized korrupciós ügyeinek lett most vége. És azt szeretnék elérni, hogy a brókercégek tulajdonosai és vezetői saját vagyonukkal feleljenek az okozott károkért.
Alig három hét alatt három pénzintézet működési engedélyét függesztette fel a jegybank. Vasárnap bilincsben, vezetőszáron vitték a rendőrök a bíróságra a Hungária Értékpapír Zrt. sikkasztással gyanúsított vezetőit. A gyanú szerint 300 millió forinttal nem tudnak elszámolni.

Két nappal később három ember került előzetes letartóztatásba a Buda-Cash Brókerház ügyében. A cég volt vezérigazgatóját, Tölgyesi Pétert, és társait egyebek mellett 60 milliárd forintos csalással és a számvitel rendjének megsértésével gyanúsítják. És még aznap a jegybank felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét. Az MNB gyanúja szerint a cég akár 150 milliárd forint értékben is állíthatott ki fiktív kötvényeket.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese azt mondta: a Questor-ügyben határozati javaslatot nyújtanak be az ügyfelek teljes kártalanítása ügyében. A Demokratikus Koalíció pedig arra kíváncsi, hogy „mélységeiben” milyen kapcsolatai voltak a Quaestornak a Fidesszel.

Közben a Buda-Cash-ügy kapcsán már a múlt héten baloldali szálakról írt a Pestisracok.hu. A cikk szerint Gyurcsány Ferenc alelnökéhez köthető a Buda-Cash egyik tulajdonosa és vezérigazgatója. A hivatalosan Fülöp-szigeteken élő Gyarmati János ugyanis felügyelőbizottsági tag volt abban a cégben, ahol később vezérigazgató lett Nagy-Huszein Tibor, Gyurcsány Ferenc pártjának, a Demokratikus Koalíciónak az alelnöke. A portál szerdán pedig arról írt, hogy a kisbefektetők tömegét magával rántó Questor Csoportot is átszövik a baloldali szálak. A cikk szerint ugyanis a Questor Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt 17 milliárd forint hitelt kapott az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banktól, hogy felépíthesse a győri ETO parkot. A pestisracok.hu szerint gyanús körülmények között jutottak hitelhez, ráadásul az eredeti tervekben szereplő komplex ingatlanfejlesztés sosem készült el.

A Fidesz frakció szóvivője a Ma reggelben arról beszélt, hogy egy harmadik szocialista brókerbotránnyal állunk szemben. Tuzson Bence furcsának nevezte a személyi összefonódásokat, és azt mondta: parlamenti vizsgálóbizottság feladata lesz, hogy feltárja ezeket, továbbá azt is, hogy a szocialisták kormányzása alatt milyen törvénymódosítások születtek, amelyek lehetővé tették a sorozatos csalásokat.

Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője a Napi gazdaságnak adott interjújában csütörtökön azt mondta: egy évtized korrupciós ügyeinek lett most vége, ami annak köszönhető, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonásával létrejött szervezet sokkal hatékonyabban tudta feltárni a visszaéléseket. „Azt szeretnénk elérni, hogy a brókercégek tulajdonosai és vezetői személyes vagyonukkal is feleljenek az általuk elkövetett csalások és jogszabálysértések okozta károkért, a keményen dolgozó kisemberek eltüntetett pénzéért” – mondta.

Rogán Antal a lapnak úgy fogalmazott: az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankot is komoly kár fogja érni, mert a szocialista kormány által a Quaestor Csoportnak nyújtott 17 milliárd forintos hitel mögé állított vagyoni garanciák vélhetően nem fogják fedezni a kölcsön összegét. A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: az Országgyűlés már áprilisban tárgyalhat azokról a javaslatokról, amelyek átláthatóbbá tehetik a hazai befektetési piacot.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work