0.4 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Így szabadulj meg a szem alatti zsírcsomóktól, anélkül, hogy orvoshoz mennél!

Dátum:

Megosztás:

A szemek alatti kis zsírcsomók elsősorban esztétikai problémát jelentenek, amiktől azért érdemes megszabadulni, mert ezáltal magabiztosabbak lehetünk, és szebbnek is érezhetjük magunkat. A zsírcsomók inkább a felnőttek esetében szoktak gondot okozni, de újabban gyakran előfordul a gyerekeknél is.

Így szabadulj meg a szem alatti zsírcsomóktól, anélkül, hogy orvoshoz mennél!

A következő készítménnyel búcsút inthetünk ezeknek a kellemetlen kis pöttyöknek, anélkül, hogy orvoshoz fordulnánk.

Mit kell tennünk?

Először készítenünk kell egy jó erős kamilla teát. Forraljunk fel 1–2 liter vizet, és ebbe tegyünk bele 2–3 evőkanál szárított kamillát. Miután elkészült a tea, fogjunk hozzá a krém összedobásához.

Ehhez kell 1 kiskanál szódabikarbóna, 50 g méz, és egy kiskanál kókuszolaj. Alaposan keverjük össze a hozzávalókat, hogy végeredményként egy kenhető krémet kapjunk.

Ezután vegyünk elő egy tiszta törülközőt, majd öntsük egy tálba a forró kamilla teát, és hajoljunk a törülközővel betakart fejünkkel a gőz fölé, úgy 5–10 percig, hogy a pórusok kitáguljanak, majd ezután kenjük be a kókuszolajos krémmel, masszírozva az arcbőrünket fél percig.

Hagyjuk negyed óráig magunkon, majd utána langyos vízzel öblítsük le. Ezt a módszert kell naponta, egy héten keresztül alkalmazni, és végleg elfelejthetjük a kis zsírcsomókat.

Forrás: Arany gondolatok

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...