15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldÍgy riogat Kim Dzsongun: Kínai homokviharokkal érkezhet a vírus..

Így riogat Kim Dzsongun: Kínai homokviharokkal érkezhet a vírus..

Észak-Korea állampártjának hivatalos lapja figyelmeztette szombaton az ország lakosságát, hogy koronavírust is hozhatnak Kínából a homokviharok, ezért amikor nem szükséges, az emberek ne mozduljanak ki otthonukból.

Noha köztudott, hogy a homokviharok – például az Észak-Koreától 1900 kilométerre lévő Góbi-sivatagból származó „sárga por” – légúti, szem- és bőrbetegségeket okozhat, a Reuters szerint semmi nem támasztja alá, hogy koronavírust is tudna szállítani.

A homokviharok tavasszal a legjellemzőbbek Ázsiában, de az év bármely szakában előfordulhatnak. Erre az esetre a Rodong Szinmun című lap azt ajánlja a lakosoknak, hogy ha kimozdulnak otthonról, akkor mindig viseljenek egészségügyi maszkot. A KRT állami tévé azt is tanácsolta, hogy homokviharok idején álljanak le a kültéri építkezések.

Phenjan eddig egyetlenegy megerősített koronavírusos esetet sem jelentett, aminek hitelességét egészségügyi szakértők erősen megkérdőjelezik.

Az országba való belépést nagyon megszigorították a hatóságok, azon belül pedig kijárási korlátozásokat vezettek be a járvány terjedésének akadályozására.

Elemzők szerint egy súlyos járványnak katasztrofális hatása volna az egyébként is nyomorgó észak-koreai lakosságra nézve.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner