Home Tudástár Tudástár - minden érdekesség Így lesz a zaklatásból milliárdos üzlet

Így lesz a zaklatásból milliárdos üzlet

hirmagazin_2015-07-12_075418
Harry Potter regények ihlették meg azt az asszonyt, aki a gyerekeinek szeretett volna jobb tanulási lehetőséget biztosítani. Iskolatáskákat forgalmazó cége, ami a konyhaasztal sarkáról indult, ma már több milliárdos forgalmat produkál.

Amikor egy 41 éves brit édesanya megtudta, hogy az akkor nyolc éves gyerekét zaklatják az osztálytársai az iskolában, azonnal elhatározta, hogy másik helyre viszi Emily lányát, és annak hat éves öccsét, Maxot. A szomszédos állami iskolában azonban már nem volt férőhely, így nem maradt más választásuk, mint magániskolát keresni a csemetéknek. Igen ám, de ezek költségei jóval meghaladták a család lehetőségeit, Deane asszony azonban nem adta fel. Leült a konyhaasztalhoz és listát készített arról, milyen módon tudná előteremteni a hiányzó pénzösszeget, majd az ötleteit sorrendbe állította aszerint, mennyi lehetőség rejlik bennük, mennyi alaptőkét igényelnének, illetve milyen hamar lehetne belőlük pénzt kitermelni.

Éppen ezidő tájt a csemetéinek a Harry Potter regényeket olvasta, és nagyon szeretett volna olyan iskolatáskát vásárolni Max-nek és Emily-nek, amilyennek a kis varázslótanoncok oldaltáskáit elképzelte. Igencsak meglepődött, amikor kiderült, nem nagyon találni ilyesmit a piacon.

Mindez 2008-ban történt. Azóta Deane megalapította a Cambridge Satchel Company nevezetű cégét, amely a konyhaasztal sarkáról a család hatszáz fontos megtakarításának segítségével mára hatalmas céggé nőtte ki magát. A Harry Potter ihlette táskákat ma már több, mint száz országban árusítják, az éves forgalma pedig meghaladja a 13 millió fontot, azaz 5 és fél milliárd forintot. A táskákat pedig olyan nagy sztárok is imádják, mint például az amerikai énekesnő, Taylor Swift.

A cég, amit egy asszony alapított azért, hogy a gyerekeinek jobb lehetőséget biztosítson, ma már ezen felül száz embernek is megélhetést és munkát nyújt.

Forrás: marmalade; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

 

Exit mobile version
Megszakítás