forrás: MTI
A menekültválság jelenti az eddigi legnagyobb megpróbáltatást a német kancellár számára – hangsúlyozta az MTI-nek adott interjújában Kiss J. László Németország-szakértő.
A Corvinus Egyetem tanára abból az alkalomból vont mérleget a Merkel-korszakról, hogy az ország első női kancellárja éppen tíz évvel ezelőtt, 2005. november 22-én lépett hivatalba. Kiss J. László szerint az évfordulóval kapcsolatban jogos a merkeli tíz évet összehasonlítani a rajnai állam nyugati integrációját visszavonhatatlanná tevő Konrad Adenauer tizennégy és a német egyesítés munkáját beteljesítő Helmut Kohl tizenhat hivatali évével, és egyben feltenni azt a kérdést, hogy egy évtized után mi tekinthető a kancellár fő művének.
(MTI/EPA/Matthias Balk)
Németország háború utáni első vezetője, Konrad Adenauer már kancellárságának első hat évében az Európai Szén- és Acélközösség létrejöttével és a NATO-tagságot is lehetővé tevő párizsi szerződésekkel lényegében megalkotta fő művét, visszavezetve az országot az európai népek családjába.
„Megkésett kancellár”
Az 1982-ben hatalomra került Helmut Kohl pedig már kancellárságának nyolcadik évében a német újraegyesítés sikeres kancellárjának mondhatta magát. Ilyen megközelítésből Merkel „megkésett kancellár”, mert hivatali idejének tizedik évében még nem lehet tudni, hogy a feladat nagyságát tekintve a német egyesítéshez hasonlítható menekültválságot képes-e sikertörténetté alakítani és ennek alapján megalkotni kancellárságának „fő művét”.
Kiss J. László szerint Angela Merkel „mentségére szolgáljon”, hogy hivatalba lépésének kezdete óta válságok határozták meg kormányzásának napirendjét. 2008-ban a világgazdasági és pénzügyi válság, amely a német gazdaságot is megrendítette, 2010-től pedig az euróválság. A 2011-es fukusimai atomkatasztrófát követően a kancellár a német társadalom hangulatának megváltozását kihasználva az atomerőművek fokozatos leállításának programjával egy fontos ideológiai törésvonaltól is megszabadította a német politikát. Ehhez hasonló jelentőségű volt a merkeli politikában többi között a hadkötelezettség megszüntetése vagy az országos minimálbér rendszerének bevezetése.
Ezek után miként vonható meg a merkeli politika ideiglenes mérlege a menekültválságban? Kiss J. László ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kancellár mindmáig nem határolta el magát a nyitott határokon alapuló, feltételek nélküli befogadástól, az úgynevezett „Willkommenskultur” politikától. Inkább szívvel, mint racionális megfontolásokkal politizálva kitart amellett, hogy kormánya nem veszítette el az ellenőrzést a menekültválság felett, továbbá amellett is, hogy a német alkotmányban rögzített menedékjog számszerű felső határokat nem ismer.
A kisebbik keresztény párt, a CSU hétvégi kongresszusán a küldöttek nagy többséggel fogadták el azt a javaslatot, hogy a menekültáradat csökkentéséért a befogadás számszerű „felső határainak” meghatározására van szükség. A vendégként felszólaló Merkel ugyanakkor az egyoldalúan nemzeti keretekben meghatározott felső határokkal szemben az „európai megoldást” hangsúlyozta és megerősítette, hogy a befogadott menekülteket az uniós tagállamok közötti el kell osztani.
Lesz-e fordulat?
Kiss J. László szerint Angela Merkel politikai tőkéjének jelentős részét a menekültválság megoldására használja fel és aligha várható, hogy a politikai arcvesztés kockázatát vállalva az önkritikus irányváltás vagy a fordulat politikájának útjára lépne. Ezzel együtt azonban politikájában megjelentek a „lopódzó kiigazítás” elemei. A G-20-ak antalyai csúcsértekezletén a Törökországgal létrehozandó tehermegosztás keretében felvetette a menekültkontingensek lehetőségét, nevezetesen azt, hogy évi 300-500 ezer menekült áttelepítésért cserébe Törökország megvédené az EU külső határait. A „kontingens” ilyen módon gyakorlatilag ugyanaz, amit a bajor CSU és mások követelnek, nevezetesen a bevándorlás korlátozása és a számszerű „felső határok” meghatározása.
A nyílt fordulat hiánya ellenére a kiigazítás jelei olyan mozzanatokban is tetten érhetők, mint a menedéktörvény szigorítása, a biztonságos származású országok kiterjesztése, a menedékkérőknek folyósított 143 eurós „zsebpénz” megszüntetése, a kitoloncolási gyakorlat szigorítása vagy a menekülni szándékozók elbátortalanítását célzó afganisztáni német plakátakció – jegyezte meg a szakértő.
Ennek a merkeli politikának a kockázatai azonban éppen az „európai megoldás” tekintetében korántsem lebecsülhetőek – mondta Kiss J. László, hozzátéve, a menekültpolitikában Németország közvetlen szövetségesei viszonyában is „külön úton” jár, ami szembemegy a német politika második világháborút követő hagyományaival. Az EU szerint a függőség az alkotmányos és demokratikus hiányosságokat mutató és növekvő alkuerővel rendelkező Törökországtól éppen úgy kockázatos, mint a konfliktus az állandó kvótamechanizmust elutasító és Lengyelországgal bővülő tagállamok csoportjával.
A merkeli politika esélyeihez tartozik viszont a kivárás és a tudatos habozás gyakorlata. Ide tartozik a nem polgárháborús országokból érkező menekültek feltartóztatása a macedón-görög határon éppúgy, mint az, hogy a merkeli menekültpolitika „költségeinek” igazi próbáját jelentő tartományi választások csak 2016 márciusában kezdődnek Baden-Württembergben – mutatott rá.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung megbízásából a tekintélyes Allensbach Közvélemény-kutató Intézet által végzett legújabb felmérés eredményei elgondolkoztatók. Ezek egyfelől minden kétség nélkül jelzik a merkeli válságkezelési politikával szembeni növekvő bírálatot és bizalomvesztést, ám egyúttal azt is, hogy a megkérdezettek mintegy 60 százaléka Merkelnél jobb kancellárt 2015 novemberében nem tud elképzelni. Ez pedig tíz év után is azt jelenti, hogy Angela Merkelnek jelenleg nincs alternatívája – hangsúlyozta Kiss J. László.
