9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárÍgy jutott túl házasságának mélypontján Deutsch Anita. Szabadságra volt szükségük

Így jutott túl házasságának mélypontján Deutsch Anita. Szabadságra volt szükségük

Őszinte vallomást tett a Barátok közt egykori sztárja.

Deutsch Anita a férjével, Kinizsi Ottóval való kapcsolatáról és gyermekeik neveléséről is mesélt. Elmondta például, hogy a párja a szigorúbb szülő.

Anita és Ottó a Barátok közt forgatásain szerettek egymásba, majd két évvel később össze is házasodtak. Kapcsolatuk már tizennyolc éve töretlen, amelynek során az sem jelentett akadályt, hogy nyolc év van közöttük.

Ám Anita elárulta, ők is többször kerültek mélypontra: „Nálunk is akadnak nehéz időszakok, de sosem adjuk föl: sokszor jöttünk fel már mélypontokról. A türelem és a kompromisszumkészség nélkülözhetetlen egy kapcsolatban. (…) Az esztendők során mindketten rengeteget változtunk, de a kellő szabadságot továbbra is meghagyjuk a másiknak”.

A színésznő azt is elmondta, hogy két évfordulót is ünnepelnek minden évben: az egyik dátum, amikor egymásba szerettek, a másik pedig az esküvőjük napja, amikor kettesben el is utaznak.

A gyermekeik nevelésével kapcsolatban elárulta, hogy annak oroszlánrésze rá hárul, ugyanis Ottó igazi munkamániás, azaz nagyon sokat dolgozik, ám a lányaikat illetően mindenben együtt döntenek. Mindkettejük szerint fontos, hogy egészséges, baráti kapcsolatban legyenek a gyermekeikkel, hogy azok bizalommal elmondjanak nekik

Idősebb gyermekük, Emma inkább Ottóra hasonlít, és akkor is megmakacsolta magát, amikor eldöntötte, hogy édesanyja volt középiskolájába szeretne járni, bár Anita megpróbálta lebeszélni erről, megosztva saját tapasztalatait. Majd amikor ez nem sikerült, Ottó elvitte abba az iskolába, ahová ő járt, Emma pedig egyből beleszeretett.

Fiatalabbik lányuk, Hanni inkább Anitára hasonlít: imád a színpadon lenni. Édesanyja szerint nagyon tehetségesen táncol: „Mindig elsírom magam, ha fellépni látom, csodás aurája van” – mondta a színésznő a Story magazinnak.

Blikk

Hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work