12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekÍgy húznak le jogtalanul a távközlési cégek!

Így húznak le jogtalanul a távközlési cégek!

Évente akár több ezer forintot is jogtalanul kifizettethettek velünk egyes távközlési cégek, kötbér és fizetési felszólítás címén. Az egyik távközlési cég ellen pert nyert az ügyészség, a másikkal szemben pedig pert indított…

Elég párszor egy-két napot csúszni a számla befizetésével, és egyes távközlési cégek már ezrekkel húznak le minket jogtalanul. A Pest megyei Főügyészség már pert nyert a Telekommal szemben, mert a cég jogtalanul 750 forintot számolt fel azért, mert sms-ben értesítette ügyfeleit a lejárt tartozásról. Ezt a pénzt a következő havi számlában automatikusan hozzáadta a telefonszámlához „fizetési felszólítási eljárási díj” jogcímen. De ilyen jogcím nincs, ez csak egy jogtalan sarc. Ha valaki egy évben ötször csúszott a befizetéssel, attól már 3750 forintot vontak le.

Így húznak le jogtalanul a távközlési cégek!

Nem is került pénzükbe az sms

Ráadásul a cég saját rendszerén keresztül küldte az sms-t, ami számára semmilyen többletköltséget nem jelentett. Az ügyészség érvei szerint a Telekom milliós ügyfélkörrel rendelkezik, ezért számolnia kell azzal, hogy mindig lesz olyan ügyfele, aki egyszer-egyszer késik a számlával, még akkor is, ha egyébként mindig rendesen fizet. Kerestük a Telekomot, megkérdeztük tőlük, hogy megszüntették-e már ezt az eljárást, mára ígértek választ. A bíróság elfogadta a főügyészség beadványát, és kötelezte a Telekomot, hogy hagyjon fel az eljárással – igaz, a jogellenesen elvett pénzt nem kell visszafizetniük az ügyfeleknek.

A Pest megyei Főügyészség egy másik telekommunikációs cég – információink szerint az Invitel – ellen is pert indított, mert egységesen 595 forint kötbért számított fel, ha valaki nem fizette ki időben a számlát. Az ügyészség arra kéri a bíróságot, hogy a szolgáltatót tiltsák el a kötbér szedésétől.

Csak késedelmi kamatot számolhatnak

A Polgári Törvénykönyv szerint ilyen esetekben csak késedelmi kamatot lehet felszámolni, ami igazodik a tartozás összegéhez, fix összegű kötbért azonban nem lehet kiszámlázni az ügyfeleknek

– mondta el a Ripostnak Dr. Jagusztin Tamás főügyészségi osztályvezető ügyész.

A késedelmi kamatot pedig napra számítják ki, és a tartozás összegétől függ, nem lehet fix összegű sarc. A Telekom és az Invitel gyakorlata a kamu „kötbérről” illetve „Fizetési felszólítás eljárási díj”-ról így jogellenes. Más cégek is sarcolnak „fizetési felszólítási díj” és hasonló más jogcímeken, így az ő gyakorlatukat is érdemes kivizsgálni.

Érdemes bejelentést tenni!

Ha pénzügyi visszaélésekről van szó, akkor nem a „klasszikus” fogyasztóvédelemhez, hanem a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi kérdésekkel foglalkozó részlegéhez érdemes fordulni. Mi is elküldtük nekik a kérdéseinket, de lapzártánkig nem kaptunk választ.

A Pest megyei Főügyészség hivatalból vizsgálja azoknak a cégeknek a működését, amelyek fogyasztókkal állnak kapcsolatban. Információink szerint a többi Pest megyei székhelyű távközlési cégre is sor kerül. Úgy tudjuk, hogy az Invitel esetében lakossági bejelentés történt, ezért kezdtek vizsgálódni – amiből az a tanulság, hogy ha hasonlót tapasztalunk, éljünk akár Pest megyében, akár máshol, tegyünk lakossági bejelentést az megyei ügyészségen, és ők hivatalból ki fogják vizsgálni az ügyet!

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem