13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódGasztronómia, vegaÍgy grillezd a sajtokat, hogy ne folyjon szét

Így grillezd a sajtokat, hogy ne folyjon szét

Még javában tart a kerti sütögetések ideje, ám a sajt grillezése sokaknak alaposan feladja a leckét. Hiszen vagy gumiszerű, vagy túlságosan folyós lesz a végeredmény. Pedig kár lenne kihagyni ezt a finomságot, mutatjuk a trükkjét!

Tombol a grillszezon, ám a sajtok méltatlanul alacson számban képviseltetik magukat a fogások között. Hogyne, hiszen a sajt grillezése nagyon rosszul is elsülhet, nem csoda, ha sokan meg se próbálkoznak vele. Pedig vétek lenne kihagyni ezt a sült ínyencséget, hiszen, ha jól csinálják, mennyei a végeredmény. Akárcsak a húsok, a sajt grillezése is igényel némi felkészülést és odafigyelést; mutatjuk, mitől lesz igazán finom és omlós a végeredmény!

Fotó: GettyImages

A kívül aranyszínű, ropogós, belül lágy sajt titka első körben a megfelelő fajta kiválasztása; hiszen sokszor azért lesz folyós, vagy épp ellenkezőleg, ehetetlenül rágós, mert nem a megfelelő sajt került a rácsra. Lehet kapni kerti sütögetéshez kimondottan erre a célra készült grillsajtot, de ha igazi különlegességre vágysz, akkor a hagyományos fajták között is találhatsz megfelelőt. Alacsony zsírtartalmú, félkemény sajtokat keress, a füstölt sajtokat is érdemes megnézned, hiszen fantasztikus ízük lesz a grillezéstől.

Fotó: GettyImages

Kevesen tudják, hogy a nemespenész-kéreg miatt a camembert kimondottan jól süthető rácson, ám arra figyelni kell, hogy ne villával, hanem lapáttal fordítsd meg, hiszen előbbi megsérti a penészréteget, és kifolyhat a sajt lágy, belső része. Érdemes megpróbálkozni a gomolya sajttal is, ám ezt ne a rácsra tedd, hanem tárcsára vagy serpenyőbe. Előbb forrósítsd fel a serpenyőt tűzforróra, majd tedd bele a sajtot, és csak akkor fordítsd meg, amikor már vastag kéreg került rá. Így biztosan nem fog szétesni.

Fotó: Shutterstock

A fajta kiválasztásán kívül még van néhány dolog, amire érdemes figyelned, például a legtöbb sajtot egy-két centi vastag szeletekre kell vágni, hogy tökéletes legyen a végeredmény. Kivétel a camembert, amit egyben kell megsütni. Fűszerezés után tedd a rácsra a sajtszeleteket, és két-három percig hagyd rajta. Arra mindig ügyelj, hogy a forgatásnál ne sértsd meg a sajtot, hiszen ettől egy pillanat alatt szétfolyhat; mindig forgatólapátot használj. Ha ezeket a szabályokat betartod, mennyei grillezett sajtokat süthetsz a húsok, zöldségek mellé.

Fotó: Shutterstock

ripost

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner