Maroknyi felső-háromszéki fiatal a Katrosa völgyében menetelt. Kézdivásárhelyről indultak, hogy – egy kicsit az akkori téli viszonyokhoz hasonló helyzetben – a doni katasztrófa áldozataira emlékezzenek.
Az Úzvölgye és az Ojtozi-szoros között húzódó Kászon-pataka mentén a második világháború végnapjaiban frontvonal alakult ki, s a fiatalok az egykori harcok helyszínére szervezett gyalogtúrával róják le kegyeletüket a doni hősök előtt. A sepsiszentgyörgyi köztemetőbe, a hősök parcellájánál, ahol minden év január 12-én az Erdélyi Vitézi Rend tagjai fejet hajtanak a 78 évvel ezelőtti tragédia áldozatai előtt
– hangzott el az M1 Kárpát-medence című adásában.
„Az a hatalmas emberáldozat, ami valójában a magyar hadtörténelem egyik legnagyobb tragédiája, az arra biztat minket, arra ösztönöz, hogy büszkén viseljük magyarságunkat” – mondta Székely Zsolt, az Erdélyi Vitézi Rend történésze.
A sepsiszentgyörgyi vártemplom lelkésze személyesen is érintett, hiszen feleségének nagyapja áldozatok árán ugyan, de megszabadult a doni pokolból, s így tudott családot alapítani.
„Ott van több mint 120 ezer ember, aki egy potenciális édesapa, férj, nagytata lehetett volna, és mennyivel nagyobb lenne a magyar nemzet, hogyha nem lennének ilyen sírjaink, ilyen helyeink…” – fogalmazott Bucsi Zsolt Tamás sepsiszentgyörgyi lelkész.
Katrosába a fiatalokhoz hagyományőrző huszárok is csatlakoztak.
A menet így ünnepélyesen vonult arra a helyre, ahol a 2018-ban a doni hősök emlékére állított apostoli keresztnél a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állományának tagjai, és az eseményre összegyűlt emlékezők várták őket.
„Nekem az ő kiállásuk példa az életemben, és fontosnak tartom, hogy ezt a minimális dolgot, hogy most legyalogolok 22 kilométert, ezzel kifejezem a tiszteletemet irántuk” – mondta Préda Barna, a vitézi rend hagyományőrző zászlósa.
„Most már több, mint tíz éve minden évben feljövünk a Bellőbe, és megemlékezünk azokról a hősökről, akik méltatlanul voltak elfeledve a kommunista rendszerben, mert meg vagyunk győződve, hogy az ő áldozatuk nem volt hiábavaló” – emelte ki Bíró Levente, a Kézdiszéki Székely Tanács alelnöke.
A megemlékezők Vitéz Somogyvári Gyula versét idézve elevenítették fel a doni katasztrófa történelmi körülményeit, s egyben a főhajtás fontosságáról beszéltek.
„Ez a példa erőt kell adjon a mi számunkra ahhoz, hogy a mostani támadásokat, a mostani nehézségeket elviseljük, és újra és újra kezdjük küzdelmünket akkor, amikor a jogainktól megfosztanak bennünket” – mondta Ambrus Ágnes, a Történelmi Vitézi Rend törzsszéki hadnagya.
A megemlékezés nemcsak a múltat elevenítette fel, hanem a székelyföldi magyarság napjainkban is fennálló jogsérelmei elleni küzdelméről is szólt.
„Nekünk is kötelességünk a nemzetünkért harcolni, a fennmaradásért, van, amiért harcolnunk, érdemes ezért harcolni, és sajnos okot is adnak rá, hogy harcoljunk a nemzetünk jogaiért” – hangsúlyozta Németh Sándor, a vitézi rend háromszéki törzsének vezető székkapitánya.
A székkapitány az úgynevezett székely terrorperben öt évre elítélt ifjak érdekében folytatott harcra is gondolt.
„A mai nap még mindig politikai foglyok vannak. Hol? Itt Romániában. Beke István Attila, Szőcs Zoltán több mint négy éve raboskodik a feketehalmi börtönben, igazságtalanul bezárva”
– fogalmazott Beke Ernő, az Erdélyi Vitézi Rend hadnagya.
A koszorúzással, a magyar és a székely himnusz akkordjaival fejet hajtó emlékezők a hazájuk szolgálatában állt katonák helytállásából, elszántságából és kitartásából merítenek erőt a jelenkor küzdelmeihez.
hirado
