21.7 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Így búcsúztak kollégái a Família Kft. elhunyt sztárjától

Dátum:

Megosztás:

Budapest – A barátok, kollégák és családtagok elbúcsúztatták Ádám Tamást (†66).

A Família Kft. egykori Szép apukája, a közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt színművész tisztelői az RS9 színházban gyűltek össze, hogy megtekintsék azt a kisfilmet, amelyet a barátai készítettek, illetve megosszanak egymással néhány közös emléket a Nagy Sándor Tamás néven született színészről.

Természetesen többen is szóba hozták a Família Kft.-s időket, amely elképesztő sikerrel futott a televízióban a kilencvenes években, valamint a művész szegedi színházban töltött időszakát is, amelyről mindig szeretettel beszélt Ádám Tamás. Azt sem hallgatták el azonban, hogy a színész sokat küzdött a démonaival, hajlamos volt a depresszióra, nagyon megviselte az, hogy a múlt nyáron már egyik teátrumban sem maradt a számára hely, és úgy érezte, a szakmában már nincs rá szükség.

Az RS9 színházban több tucat tisztelője emlékezett

– Fantasztikus, humoros ember volt, de belül rengeteget szorongott,tulajdonképpen a mély intellektusa mellett depressziós alkat volt – szólalt fel Egri Kati (65). A zenész barát, Dinnyés József (70), aki a közelmúltban közös esteken lépett fel Ádám Tamással, hozzáfűzte:

– Megviselte, hogy ott kellett hagynia a színházat, nehezen dolgozta fel, hogy munkanélküli lett – mondta.

Az eseményen nem vettek részt, de a videóban szívhez szólóan búcsúzott barátjától Esztergályos Cecília (75) és Csonka András (53), valamint Ádám gyermekei is: a Roy és Ádám Trióból ismert fia, Nagy Ádám (45) kijelentette, nem fogadja el édesapja halálát.

Többen is utaltak rá, bár Ádám Tamást sokan kedvelték, a szakma kevéssé ismerte el az eredményeit, ami fájó sebeket okozott a színésznek.

– Több órán keresztül nem tértem magamhoz, amikor meghallottam a szörnyű hírt, s a mai napig felkavar, ha erre gondolok – mondta a könnyeivel küszködve Kárász Zénó (49), aki a Família Kft.-ben játszott együtt Ádám Tamással. – Ha most látna minket, kacagva kérné ki magának ezt a megemlékezést.

Nevet kapott a régi széke

Ádám Tamás igazi bohém életet élt, imádta a pubokat, kávéházakat, saját és barátai bevallása szerint inspirálta az ilyen környezet. Rengeteg időt töltött a Colorado nevű bárban, ahol egy mécses és egy nevével ellátott szék őrzi a színész emlékét.

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Chris Hemsworth, Daniel Brühl – Hajsza a győzelemért – A F1 rajongóinak – videó

Niki Lauda életének egy szakaszát mutatja be ez a rendkívül izgalmas film! 1976 - a Forma 1 aranykora, a...

Utazás a függöny mögé!

Mindig látni akarta, mi játszódik le a színpad azon részén, ami a nézőtérről nem látható? Kíváncsi rá, mi...

Ez a cikk mekkora baromság?! .. De ha nincs igazunk, írjátok meg! .. (Változtatás nélkül közöljük!)

AJAJ! TÓTH ANDI ÚJRA SZAKÍTOTT? „ELEGEM LETT. EGYIKŐNK SEM ENGEDETT” Heves vitáról számolt be Tóth Andi, különalvás lett a...

NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA: A béke tüzei is lesznek a magyar a tüzek az egész világon..

Ma este, budapesti idő szerint 20:23-kor gyúlnak meg világszerte az Összetartozásunk Tüzei, amelyek idén a béke tüzei is...