Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

Igazi tehetség: fejben szoroz húszjegyűt húszjegyűvel a 10 éves Jázmin

Szeged — Húszjegyűt szorozni húszjegyűvel fejben? Szin Jázminnak (10) ez meg sem kottyan: egyedülálló magyar siker született a mentális matematika junior-Európa-bajnokságon.

A szegedi Jázmin az 5. helyet szerezte meg több mint 60 induló között. 

A kislány hihetetlen sebességgel számolta ki a különböző műveleteket fejben: a számításokhoz sem papírt, sem pedig ceruzát nem használhatott, csupán a végeredményt írhatta le.

– Nagyon nehezek voltak a feladatok, az összeadástól a valutaváltáson át egészen a köbgyökvonásig szinte minden volt – kezdte Jázmin, aki mindössze három hónapot készült a viadalra. – Az előttem végzők már három versenyen részt vettek, ezért is volt meglepő, hogy sikerült megszereznem az ötödik helyet. Mindent beleadtam – folytatta a kislány, aki tehetségét remélhetőleg a jövőben is kamatoztatja. – Ha nagy leszek, mérnökként szeretnék majd dolgozni – mesélte Jázmin, aki a hazánkban egyedülálló Kis Zseni Iskola növendéke.

Soós Boglárka, a gyerek felkészítő tanára szerint a verseny kemény volt: az úgynevezett 15 perces kihívások alatt például ötven feladatot kellett megoldaniuk az indulóknak. 

– Nagyon fárasztó napokon van túl Jázmin. A verseny kétórás volt, 18 oldalnyi feladatot kellett megoldani. Volt olyan feladvány, amiben húszjegyű számot kellett húszjegyűvel szorozni fejben, csak a végeredményt írhatták le – mondta a tanárnő, aki azt is elárulta: Jázminnal októberben a világbajnokság vár rájuk.

blikk

Kapcsolódó hírek

Mi vár idén a pályakezdőkre Szolnokon? Íme egy jó tipp a sikeres elhelyezkedéshez

Géza

Tiniszerelem: Az első nagy érzelmek világa

Kovács Karolina

Hobo 80 – Legendás születésnapi koncert az Arénában.. – Isten éltesse a művész urat!

Géza
Megszakítás