6.2 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekIgazi csoda: felállt a súlyos autóbalesetben lebénult lány

Igazi csoda: felállt a súlyos autóbalesetben lebénult lány

Budapest— Az orvosok azt mondták, valószínűleg soha többé nem fog járni, ehhez képest ha némi segítséggel is, de már képes állni Polgár Hajnalka.

A fiatal nőnek kilenc hónappal ezelőtt változott meg egy szempillantás alatt az élete, miután súlyos autóbalesetet szenvedett Ferihegynél, a 4-es út bevezető szakaszánál. Mint arról elsőként beszámoltunk, Hajni nem volt bekötve, a nyilvánosság elé pedig azért állt ki, hogy felhívja a figyelmet arra, hova vezethet, ha felelőtlenül ülünk autóba. Nehéz a gyógyulás felé vezető út, hiszen gyakorlatilag a nulláról kell ismét megtanulnia járni. A lánynak azzal sem volt könnyű szembesülni, hogy gyakorlatilag deréktól lefelé lebénult.

A baleset után nyakmerevítőt kellett hordania/ Fotó:RAS-Archív

A baleset után nyakmerevítőt kellett hordania/ Fotó:RAS-Archív

– A gerincvelőm súlyosan megsérült, öt és fél hónap rehabilitáció után több orvos is azt mondta, fogadjam el a szomorú tényt: örökre kerekesszékhez leszek kötve. Ezt azonban én nem fogadtam el, nem akartam a testem rabja lenni – kezdte Hajni, aki jelenleg továbbra is küzd a szegedi Szent Vincent klinikán, hogy lábát és lelkét is megerősítse. – Rengeteget fejlődtem két hónap alatt ahhoz képest, hogy ülni is nehezemre esett. Most térdtámasszal ugyan, de már állok! – újságolta boldogan és büszkén a Vasárnapi Blikknek. – Nagyon erősek a tornák, de vidám a hangulat, a kedves dolgozók pedig megkönnyítik a helyzetemet. Hosszú és kemény harc áll mögöttem, az előttem lévő út pedig egyáltalán nem tűnik rövidnek. Sajnos a szüleim már csak fentről tudják segíteni a lépteimet…

A gépek és a torna sokat segít Hajnalka állapotának javulásában

A gépek és a torna sokat segít Hajnalka állapotának javulásában

Hajninak most barátai gyűjtéssel segítenek abban, hogy folytathassa rehabilitációját, és végül célba érjen. Aki szeretne segíteni, Polgár Hajnalka számlaszámán (OTP: 11773092-00295718-00000000) megteheti. Mint a fiatal nő mondta: a jövőben szeretné segíteni sérült társait tanácsaival, tapasztalataival.

– A hit az a szó, ami mindenen átsegít. Phineas Taylor Barnum idézete cseng a fülemben mindig: „Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz” – zárta reménykedve a lány.

Fontos az öv használata

A biztonsági öv használatára rendszeresen felhívja a figyelmet a rendőrség. Azonkívül, hogy kötelező bekapcsolnunk magunkat az autóban, használata életeket menthet meg. Ha 50 km/órás sebességgel ütközünk, és nem vagyunk bekötve, az olyan, mintha több emelet magasból ugranánk ki.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem