18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóIdősek sérelmére követtek el bűncselekményeket (Olvasd el és nézd meg!)

Idősek sérelmére követtek el bűncselekményeket (Olvasd el és nézd meg!)

A debreceni nyomozók elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a férfit és társát. (2018. 02. 02., péntek, Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság)

Egy 83 éves nő tett bejelentést a rendőrségre 2018. január 7-én 7 óra 30 perc körül arról, hogy Debrecen, Rakovszky Dániel utcában egy ismeretlen hátulról a földre rántotta, kitépte a kezéből a táskáját, majd beült egy személyautó sofőrje mellé és elhajtottak a helyszínről. A debreceni nyomozók a beszerzett információk alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. A rendőrök 2018. február 1-jén 21 óra körül összehangolt akcióban B. Dánielt a debreceni Nagyállomáson, míg társát, B. Jánosnét hajdúböszörményi otthonában fogták el.

A debreceni férfit és 26 éves társát a rendőrök előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozásukra. Mindketten beismerő vallomást tettek.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2018. január 3-án Debrecenben, a Hatvan és a Csap utcában, míg 2018. január 7-én, a Füredi úton is követtek el hasonló bűncselekményeket idősek sérelmére.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály a 26 éves férfival és a hajdúböszörményi nővel szemben rablás bűntett és 3 rendbeli kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Forrás: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work