17.3 C
Budapest
2023. május. 28. vasárnap

Időjárás ma: van, ahol 16 fokot is mérhetünk újév első napján

Dátum:

Megosztás:

Tavaszias időre számíthatunk január elsején.

Az északkeleti megyékben is csökken a felhőzet és a köd kiterjedése, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy részén egész nap borult, párás maradhat az idő, és ott szitálás, jelentéktelen eső is előfordulhat. Másutt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél egy északnyugat-délkelet sávban nagy területen lesz erős, sőt helyenként viharossá fokozódik, de a Délnyugat-Dunántúlon és Szabolcs környékén gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16, északkeleten viszont 5 és 10 fok között alakul. Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő.

 

A budapesti időjárás szombat éjfélig: Változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet erős, reggel, kora délelőtt átmenetileg még viharos széllökések is kísérhetik.

Vasárnap az éjszaka képződő köd egy része napközben főleg az ország északkeleti harmadán tartósabban megmaradhat. Emellett fátyolfelhők is érkeznek hazánk fölé. Számottevő csapadék nem valószínű, inkább csak az északkeleti megyékben fordulhat elő néhol szitálás, estétől gyenge eső. A délnyugati, déli szél helyenként megélénkül. A délutáni órákban a napos tájakon 8, 14, a tartósabban felhős, ködös részeken 5, 7 fokot mérhetünk.

Hétfőn általában közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk. Helyenként előfordulhat kisebb eső, záporeső. A ködfoltok napközben feloszlanak. A nyugatira, északnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, helyenként megerősödik, ugyanakkor a délnyugati országrészben gyenge maradhat a légmozgás. A minimum-hőmérséklet -1 és +7 fok között várható. A maximum 8 és 14 fok között alakul – írja a met.hu.

Kedden többnyire erősen felhős, illetve borult időre lehet számítani. Szórványosan valószínű eső, záporeső. A déli, majd a nyugati szelet többfelé kísérhetik élénk, időnként erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a csúcsérték többnyire 5 és 14 fok között várható.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Pexels

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Magyar animációs filmé a rövidfilmes Arany Pálma

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó...

A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények

A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények. A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd - a húsvét és...

Kiesés! A Honvéd kikapott a Puskás Akadémiától, búcsúzik az élvonaltól

A labdarúgó NB I 33., utolsó fordulójában a Budapest Honvéd izgalmas hajrá után 2–1-re kikapott a Puskás Akadémiától,...