Hirmagazin
Image default
Időjárás

Időjárás: kellemes őszies idő várható, de van, ahol szükség lesz az esernyőre

Száraz, kellemes őszi idő várható, egy megyére azonban figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt. Holnap egy melegfront érkezik hazánk felő.

A mai időjárás Budapesten először borult lesz, majd a délelőtti órák folyamán felszakadozik, csökken a felhőzet, és kisüt a nap. Számottevő csapadék nem lesz, legfeljebb szitálás fordulhat elő a hajnali órákban. Az északnyugati szél napközben megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül alakul, estére 13 fokra hűl le a levegő.

Figyelmeztetés zivatarra kedden /Fotó: met.huFigyelmeztetés zivatarra kedden /Fotó: met.hu

Az ország többi részét tekintve, délen megnövekszik a felhőzet, és a nap első felében főleg délen, délnyugaton fordulhat elő eső. Reggeltől északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, délután pedig a legtöbb helyen már napos lesz az idő. Késő délutántól, estétől az északkeleti határnál előfordulhat eső, zápor. Az északnyugati szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül alakul, estére 8-13 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szerdán a ködös területek napközben zsugorodnak, és több-kevesebb napsütés lesz, valamint egy melegfront is érkezik fölénk nyugat felől. Néhol előfordulhat szitálás, gyenge eső, a légmozgás általában mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15-22 fok között várható – írja a met.hu.

Figyelmeztetés tartós ködre szerdán /Fotó: met.huFigyelmeztetés tartós ködre szerdán /Fotó: met.hu

Nyitókép: koponyeg

blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 27-én az Ő névnapjukat és a március 27-én születettek születésnapját ünnepeljük! + Időjárási előrejelzés, orvosmeteorológia, polleninformáció… Legyen szép napotok!

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 25-én az Ő névnapjukat és a március 25-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra (Budapest és országos), és egy megemlékezés… Legyen szép napotok!

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 24-én az Ő névnapjukat és a március 24-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, országos időjárási pillanatképek és előrejelzés mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra, és egy megemlékezés… Legyen szép napotok!

Ádám Petra