7.1 C
Budapest
2022. december. 6. kedd

Idén még nem lesz új EU-költségvetés

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Előrelépés igen, de megállapodás nem várható már idén az Európai Unió 2021 és 2027 közötti költségvetési keretéről

– jelentette ki szerdán az Európai Bizottság illetékes tagja.

“Úgy gondolom, hogy lesz előrelépés december végéig, egyezség azonban nem” – közölte sajtótájékoztatóján Günther Oettinger német uniós költségvetési biztos.

“Amennyiben Donald Tusk, az Európai Tanács mostani elnöke nem tudja tető alá hozni a megállapodást megbízatásának december 1-ei lejártáig, akkor utódja, Charles Michel sem lesz képes erre mandátuma első néhány hetében” – mutatott rá.

Oettinger teljességgel hamisnak nevezte azon nyilatkozatokat és sajtóhíreket, amelyek szerint a brüsszeli testület büdzséjavaslata értelmében a német befizetések összege az évi 33 milliárd eurót elérve a kétszeresére emelkedne a következő hétéves ciklusban.

Mint mondta, Németország nettó hozzájárulása tavalyi árakon 2021-ben mintegy 18,1 milliárd eurót tenne ki, 2027-ben pedig 23,5 milliárd eurót.

“Számításba kell venni hét évnyi inflációt, illetve a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) hét évnyi növekedését” – hangsúlyozta.

Az EU tagállamai rendkívül megosztottak a kérdésben. A nettó befizető országok egy jelentős része a GNI 1 százalékában maximalizálná a tagállamok hozzájárulását, mások azonban ezt nem tartják elengedőnek, különösen az Egyesült Királyság tervezett kilépését követően, amely várhatóan nagyjából tízmilliárd eurós lyukat fog ütni a közös büdzsén.

portfolio

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Vlagyimir Putyin kitiltotta az orosz médiából az „LMBT-propagandát”

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a törvénymódosítás-csomagot, amely megtiltja az a médiában az LMBT-aktivistáknak a nemi átalakítással...

Hétfő esti szamba – Brazília fesztivált rendezett Dél-korea ellen

Brazília már fél óra után eldöntötte a mérkőzést Dél-Korea ellen. A Selecao ellenfele a negyedöntőben Horvátország lesz péntek...

Idén új helyszínen várja az adományokat a Mikulásgyár

Hozzátették, hogy a pesti mellett egy budai helyszínen, az Etele Plazában jelöltek ki hivatalos gyűjtőpontot. Idén csaknem száz ingyenes koncertet...

Sajtóértesülés: Napokon belül véget érhet az áldatlan állapot a benzinkutakon..

Rövidesen ismét teljes kapacitáson működik majd a Mol százhalombattai finomítója. Ahogy arról lapunk is beszámolt, olvasóink folyamatosan jelzik, hogy egyre...