Home Főhírek Külföld Idén már több mint 300 ezren keltek át a Földközi-tengeren

Idén már több mint 300 ezren keltek át a Földközi-tengeren

hirmagazin_2015-08-29_074745

Az év eleje óta már több mint 300 ezer menekült választotta az életveszélyes földközi-tengeri utazást, hogy Európába jusson – közölte pénteken Melissa Fleming, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője.

Fleming kiemelte, hogy közülük közel 200 ezren Görögországban, további 110 ezren pedig Olaszországban értek partot.

A szóvivő azt mondta, hogy a veszélyes tengeri úton kétezer-ötszázan vesztették életüket. Az ENSZ becsléseibe nem számította bele a csütörtökön a líbiai partoknál történt két hajóbaleset halálos áldozatainak számát, amely hivatalos források szerint száznál is több lehet. Tavaly egész évben 3500-an haltak meg vagy tűntek el földközi-tengeri útjuk során.

Tavaly 219 ezren menekültek Észak-Afrikából vagy Ázsiából a Földközi-tengeren keresztül az európai kontinensre.

„Az a módszer okozza a halálukat, ahogy a hajókon elhelyezik őket” – magyarázta Fleming.

Szerdán 51 ember holttestét találták meg az olasz hatóságok a líbiai partok közelében egy illegális bevándorlókat szállító hajó rakodóterében. Túlélők beszámolói szerint az embercsempészek ütlegelték őket, és így kényszerítették az embereket a hajó rakodóterébe. Ha ki akartak jutni a raktérből, hogy levegőhöz jussanak, fizetniük kellett az embercsempészeknek – mondta a szóvivő.

Múlt héten 49-en haltak meg egy vízi jármű rakodóterében, miután mérgező gázokat lélegeztek be. Szerdán egy felfújható gumicsónak 145 emberrel a fedélzetén bajba került a tengeren, 21-en veszhettek a vízbe – sorolta Fleming.

A szóvivő rámutatott, az Európai Unió határvédelmi ügynöksége, a Frontex több tízezer ember életét mentette meg idén, az EU-tagországoknak azonban szorosabban együtt kellene működniük a probléma kezelése érdekében. Megismételte a főbiztosság korábbi álláspontját is, miszerint a megfelelő intézkedések bevezetése esetén a menekültkérdés kezelhető lenne.

Fleming emlékeztetett arra, hogy a veszélyes utazásnak vannak legális alternatívái is, mint amilyen például a könnyített vízumelbírálási szabályokkal bíró humanitárius bebocsátás, a családegyesítés vagy az áttelepítés egy adott országba. Hozzátette azonban, hogy e jogi lehetőségek „túl kevés” lehetőséget biztosítanak az „emberek nagy számához képest”.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás