17.2 C
Budapest
2024. május. 7. kedd
HomeSzabadidőPrograminfóIdén is lesz ZENIT Békéscsabán

Idén is lesz ZENIT Békéscsabán

hirmagazin_2015-08-10_171307

Egy év kivételével harminc éve megrendezik a ZENIT-et, amely kezdetben kórustalálkozó is volt, de körülbelül tizenöt éve csak fúvószenekarok és mazsorettcsoportok érkeznek.

Idén békéscsabai, csorvási, gyomaendrődi, csökmői zenekarok mellett két csoport Lengyelországból, egy pedig a romániai Partiumból érkezik a békési megyeszékhelyre. A fúvószenekari előadások mellett szólóhangszer-találkozó is lesz, és mazsorettcsapatok is megmérettetnek.

A legjobbaknak három kategóriában – gyermek, ifjúsági és felnőtt – osztanak nívódíjakat. Fábián Tamás, a fesztiválszervező Csabagyöngye Kulturális Központ kommunikációs vezetője felidézte, hogy a magyarországi fúvószenekari élet az 1990-es évek elejéig bővelkedett találkozókban és fesztiválokban. A műfaj azután – hol az együttesek fenntartóinak megszűnése, anyagi problémái, hol a fesztiválszervezők anyagi nehézségei okán – lassan találkozók nélkül maradt. Szinte egyedüliként a békéscsabai rendezvény maradt talpon.

A programokról szólva Herczeg Tamás kiemelte: csütörtökön 19 órától, a Szent István téren, a találkozó nyitányaként a békéscsabai klarinét- és szaxofontábor két kisegyüttese lép fel. Pénteken és szombaton – kiegészítő rendezvényként – a Csabagyöngye melletti a stégen a Csaba Big Band, valamint az Orszlán együttes koncertezik.

A fesztiváligazgató megjegyezte: bár az utóbbi formációt rockbandaként tartják számon, erre az alkalomra háromfős fúvós szekcióval egészülnek ki. Szombaton délelőtt, a Vasutas Művelődési Házban rendezik meg a szólóhangszerek versenyét.

Valamennyi rendezvény díjtalanul látogatható, a ZENIT része a Csabai Nyár programsorozatnak, amely augusztus 29-én, a Békés megyei Szimfonikus Zenekar nyárbúcsúztató szabadtéri koncertjével zárul.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work