8.5 C
Budapest
2024. március. 2. szombat

Hűvös, szeles, záporos hétvége

Dátum:

Megosztás:

hirmagazin 2015 06 20 081334
Pénteken egy hidegfront érkezett, így a hétvégén nem lesz strandidő, hűvös, szeles, záporos idő várható.

Nem lesz strandidő

Szombaton is gyakori lesz az erőteljes gomolyfelhő-képződés, többfelé kell számítani záporok kialakulására, helyenként esetleg egy-egy zivatar sem kizárt. Élénk, olykor erős lesz továbbra is az északnyugati szél. Hűvös lesz a hajnal, a nyugati, délnyugati tájainkon, valamint középhegységeink völgyeiben 10 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet. Napközben 18 és 24 fok között alakul a hőmérséklet, délkeleten várható a legmelegebb, nyugati, északnyugati és északi tájainkon pedig a hűvösebb idő.

Zivatarok is lehetnek

Vasárnap sem lesz strandidőben részünk, a Dunántúlon elszórtan alakulhat ki kisebb eső, egy-egy zápor, ezzel a szemben a Dunától keletre többfelé várható zápor, és a jelenlegi számítások szerint a Budapest-Szeged vonaltól keletre, északkeletre többfelé az ég is megdörrenhet. Tovább folytatódik a szeles idő az ország nagy részén, élénk, időnként erős északnyugati széllökésekre továbbra is számítani kell. Ismét hűvös lesz a hajnal, többfelé is 10 fok közelébe, illetve 10 fok alá csökkenhet a hőmérséklet, napközben pedig 18-24 fokot mérhetünk.

Hétfőn javul az idő

Hétfőn már csak elszórtan lehetnek záporok, és melegedni fog az idő, kedden helyenként már ismét mérhetünk 28-29 fok körüli maximumokat, de délután újabb hidegfront érkezhet.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Elkezdődött Alekszej Navalnij temetése – nagy a tömeg, sok a rendőr – videó

Zengett az utca a temetésen: "Navalnij! Putyin gyilkos!" Az örök nyugalomra helyezett Alekszej Navalnij ellenzéki aktivista hívei szerint, az...

Újra gyengül a forint..

TikTok Hirmagazin.eu

Ma este egy megható dráma: A fegyvertelen katona – videó (18+)

A Hacksaw Ridge Desmond Doss szinte hihetetlen története, aki a második világháború egyik legvéresebb csatájában Okinawa szigetén...