A bíróság szerint húszmillióval tartozik Bálint Antóniának gyermeke apja. Földesi-Szabó László a Borsnak azonban most azt nyilatkozta: ez közel sincs így.

Huszonkétmilliót követelnek Bálint Antóniától

A Bors múlt pénteken még azt írta,  a bíróság első fokon Bálint Antóniának adott igazat: volt párját tizenhétmillió forint és kamatai megfizetésére kötelezték. Földesi-Szabó László azonban fellebbezett. Már csak azért is, mert egyszer és mindenkorra tisztázni szeretné, honnan lehetett ennyi pénze a volt szépségkirály­nőnek – írja a napilap.

– Nagyobb részt tőlem! – szögezte le már az elején. – A valóság a következő: Bálint Antónia valóban vett egy kis lakást. Ugyan három-négymillió forintot valahonnan összeszedett erre, de ez nyilván kevés volt. Így tőlem kért és kapott kölcsön tizenhárommilliót a megvásárlására. A belső munkálatokat, a bútorokat is én fizettem, miután pedig megszületett a kislányunk, eladta ezt a lakást. Huszonnégymilliót kapott érte, és ebből egy közös ismerősünknek adta kölcsön a tizenhétmilliót. A maradék hetet megtartotta. Tehát ő már meg is duplázta a pénzét. A tartozását ő maga is elismerte, hangfelvétel van erről, de jelen eljárásban és első fokon csak azt a bizonylatot vették figyelembe, amit velem aláíratott. Én ugyanis megígértem, hogy azt a tizenhétmilliót visszakapja, igaz, nem is volt nálam, hanem a fent említett ismerősünknél. Azzal tartott sakkban, ha nem írom alá, nem láthatom majd a gyerekemet. De mára már ezzel nem tud befolyásolni – mondta Földesi-Szabó László a Borsnak, és hozzátette: Antóniának további hatmilliót adott kölcsön egy értékes autóra – a mai napig azzal jár.

Így, bár jelen eljárás első körében is megpróbálta bebizonyítani, hogy Antónia is tartozik neki,Földesi-Szabó az első fokú ítéletet követően egy újabb határozott lépésre szánta el magát.
– A napokban postára adtam a fizetési felszólítást a tizenkilencmilliós kölcsönről és annak kilencéves kamatáról, amivel tartozik nekem. Körülbelül huszonkétmilliós összeg ez. Ha így akar harcolni, ám legyen! – magyarázta Földesi-Szabó.

Bálint Antónia már nem kíván foglalkozni ezzel az üggyel, mivel ő nem tartozik Földesinek semmivel. Ezt ügyvédje is alátámasztotta:
– Ezeket beszámítási kifogásként már bejelentette abban a perben, amit megnyertünk, azonban nem tudta bizonyítani a követelését – magyarázza Hyross Virág. – Vitatjuk, hogy valós lenne az igénye, ráadásul, ahogy ő ezt a perben előadta, ez egy tíz évvel ezelőtti történet. Öt év az elévülési idő. Ez a követelés, ha igaz lenne, de nem az, akkor is kétszer elévült már. Ezért ha jogtalan igényét külön perben szeretné érvényesíteni, hát sok sikert kívánunk neki! Legjobb lenne, ha tudomásul venné az ítéletet.