Soha senki nem tudta, hogy mikor viccel.
Húsz éve, 2000. július 1-jén hunyt el Walter Matthau Oscar-díjas amerikai színész, a 20. század egyik népszerű filmkomikusa.
Eredeti nevén Walter Matthow 1920. október 1-jén született New Yorkban orosz zsidó bevándorló családban. Soha nem lehetett tudni róla, mikor tréfál, komolyan állította, hogy eredeti neve Matuschanskayasky volt, ami nem csak az amerikaiak számára nyelvtörő feladvány. Szegénységben nőtt fel (hároméves korában apja elhagyta családját), de már hétévesen Shakespeare-t olvasott, és sokat járt a jiddis színházba – előbb büfésként, később gyermekszínészként.
A világot jelentő deszkákon futott be
Volt erdész, ökölvívó, a háborúban egy bombázógép rádiósa. Leszerelése után beiratkozott Erwin Piscator német rendező színiiskolájába, ahol együtt tanult Rod Steigerrel és Tony Curtis-szel. Első komoly szerepét 28 évesen kapta, egy aggastyán püspököt alakított Rex Harrison partnereként. A színház örök szerelme maradt, 1962-ben és 1965-ben is megkapta a szakma legmagasabb elismerését, a Tony-díjat a Lövés a sötétben, illetve a Furcsa pár című darabokban nyújtott alakításért. Utóbbit Neil Simon külön az ő számára írta, sokáig vonakodott is, mondván, hogy a szerep túlságosan közel áll saját énjéhez.
A 190 centiméter magas, cammogó járású, gyűrött arcú, de csibészes tekintetű és dörzspapírhangú színészt 1955-ben találta meg a film: Burt Lancaster hívta meg A Kentucky-i vadász című western egyik szerepére, két évvel később Elia Kazan osztott rá szerepet az Egy arc a tömegben című munkájában. Kezdetben cselszövő gazembereket alakított, de idővel rátalált igazi műfajára, a komédiára. Leginkább örökké morgó, időnként barátságtalan, de mégis szeretetre méltó, felvágott nyelvű gazfickó ruháját vette magára. 1960-ban az önálló rendezéssel is megpróbálkozott, de a Gengsztertörténet nem aratott átütő sikert.
Hollywood legszerethetőbb duóját alkotta Jack Lemonnal
Először 1966-ban játszott együtt Jack Lemmonnal, és a Sógorom, a zugügyvéd című film meghozta számára a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. A legendás páros két évvel később a Furcsa párban mulattatta a közönséget, a színpadon már kirobbanóan sikeres komédia két elvált férfi közös albérleti kalandjait mesélte el fergeteges humorral. Összesen tíz alkalommal szórakoztattak együtt. A Csakazértis nagypapa (Kotch) című vígjáték érdekessége az volt, hogy abban Lemmon rendezői debütálásaként instruálta a saját koránál 25 évvel idősebb személyt megformáló Matthaut a kamera mögül, és hogy jól tette, arra bizonyság, hogy barátját Oscar-díjra jelölték.
Matthau 1969-ben Barbra Streisand partnere volt a Hello Dolly című filmmusicalben, és még ugyanebben az évben Ingrid Bergman oldalán sziporkázott A kaktusz virágában (amelyért Goldie Hawn Oscar-díjat nyert a legjobb mellékszereplő kategóriában). A hetvenes években következtek az olyan klasszikusok, mint a Szenzáció, a Napsugár-fiúk (újra egy Neil Simon-darab, jutalma ezúttal Golden Globe-díj és egy újabb Oscar-jelölés volt), a Kaliforniai lakosztály, majd a Várlak nálad vacsorára – utóbbiban egy szoknyavadász orvos szerepében hódította meg Glenda Jackson szívét. Közben a Micsoda házasság! című filmdrámában nyújtott alakítását a brit filmakadémia díjával ismerték el 1972-ben.
Az emberek azt kérdezgették tőlem, mikor fogok komoly dolgokkal foglalkozni? Úgy néztem rájuk, mintha őrültek lennének. A komédia az én komoly dolgom. Én így fejezem ki önmagam
Szívműtétje után 1976-ban visszavett a tempóból, de nem tudott nemet mondani Roman Polanskinak, aki a Kalózokban egy rettegett hajóskapitányt játszatott vele (félig komolyan). A JFK – A nyitott dosszié című filmben, Long szenátorként megcsillanthatta drámai tehetségét is, 1994-ben Albert Einstein volt az I.Q. – A szerelem relatív című romantikus vígjátékban.
A Még emlékszem a szeretetre című drámában fia instruálta, ezután a Truman Capote regénye alapján készült A fűhárfa című érzelmes darabban állt a kamera elé, utóbbiban ott volt Jack Lemmon is. Régi barátjával A szomszéd nője mindig zöldebb (1993) és a Még zöldebb a szomszéd nője (1995) című filmekben komédiázott újra (utóbbiban partnerük Sophia Loren volt), majd harminc évvel az eredeti után elkészítették a Furcsa pár második részét, ami igazi jutalomjáték volt számukra.
Utolsó filmje a Női vonalak volt, amelyben Meg Ryan, Lisa Kudrow és Diane Keaton haldokló apját játszotta. A nagy komikus egészsége a való életben is megromlott, tüdőgyulladások és szívroham után daganatot távolítottak el szervezetéből. 2000. július 1-jén szívinfarktus következtében halt meg Santa Monicában, utolsó napjait Billy Wilder rendező-barátjával töltötte egy kaliforniai kórházi szobában.
Matthau megrögzött szerencsejátékos volt, saját bevallása szerint több mint ötmillió dollárt költött fogadásokra. A sokarcú színész, aki utálta, ha komédiásként skatulyázták be, szabadidejében szívesen hallgatott zenét, és maga is énekelt, elsősorban Mozartot. Két házasságából három gyermeke született. 1982 óta csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát.
Hét kedvenc Walter Matthau vígjátékunk
Ezt a hét filmet bármikor újranéznénk. Szubjektív lista szigorúan időrendben és nem rangsorolva – hisz utóbbi gyakorlatilag lehetetlen.
1. Amerikai fogócska (1963)
A kedvesen morgós csibész helyett itt egy valódi rosszfiút játszik Matthau, aki magát Audrey Hepburnt akarja elkapni. A hölgy férje, aki rögtön a cselekmény elején megboldogul némi elszámolási vitában állt épp néhány társával. Hepburnnek Cary Grant segít a menekülésben, így nem kétséges ki áll nyerésre.
Pályája elején Matthau főleg rosszfiúkat alakított, csak később talált rá a vígjátékokra. Ha valaki ezt az oldalát még nem ismeri, érdemes rászánni másfél órát erre a klasszikus macska-egér hajszára, bár csak részben vígjáték.
2. Sógorom, a zugügyvéd (1964)
És íme a történelmi pillanat, amikor először állt kamera elé Jack Lemmon és Walter Matthau.
A páros a közös munka során hamar összehangolódott és barátságuk egész életen át tartónak bizonyult. Még 10 filmet forgattak közösen. A Sógorom, a zugügyvéd története a rendező, Billy Wilder alapötletéből született. Jack Lemmon egy operatőrt alakít, akinek egy amerikai focimeccsen véletlenül nekirohan az egyik játékos. Sógora, Walter Matthau rögtön meglátja a helyzetben rejlő lehetőséget: a sérülések súlyosságára rájátszva jelentős összeget akaszthatnak le a biztosítótól. A leosztás már itt is a szokásos: Matthau a dörzsölt róka, Lemmon pedig a jólelkű balek.
A forgatás alatt Matthaunak szívinfarktusa volt, így hetekre leállt a munka, hogy megvárták, amíg meggyógyul. Ez a magyarázata annak is, hogy egyes jelenetekben soványabbnak látszik, Matthau ugyanis 13 kilogrammot fogyott a betegsége miatt.
3. Furcsa pár (1968)
Bár Lemmon és Matthau az előző filmjükben találkoztak először a vásznon, ettől a filmtől tekinthetőek igazi legendás párosnak. A válása miatt magára maradó Felix Ungert egy haverja, Oscar Madison fogadja be hatalmas, ám annál rendetlenebb lakásába. A trehány sportriporter hamarosan ráébred, hogy a rend- és tisztaságmániás Felix rigolyái nehezen összehangolhatók korábbi agglegény életmódjával. Ahelyett, hogy közösen csajozhatnának, Felix főz rá és hívogatja a munkahelyén, olyan, mintha kapott volna egy feleséget. Kettejük itt kialakult dinamikája aztán számos filmen keresztül megmaradt.
Meglepő módon az eredeti Neil Simon darabban, amelynek alapján a moziváltozat elkészült csak Walter Matthau volt benne. Sőt, a Broadway-en bemutatott színdarab főszerepét a legendák szerint egyenesen róla mintázták. (Nem véletlenül kapott érte Tony-díjat.) Mivel így nem jelentett túl nagy kihívást eljátszani a karakter, Matthau megpróbálta meggyőzni Simont, hogy inkább Felix szerepét ossza rá.
Walter, menj és legyél színész valaki más darabjában! Az enyémben pedig legyél Oscar!”
– hangzott az író válasza.
4. A kaktusz virága (1969)
Ismét egy megrögzött agglegény-karakter, aki persze nőcsábász. Julian Winston, a Walter Matthau alakította fogorvos egy 21 éves lánnyal randevúzgat, de hogy ne kelljen semmi komolyba bonyolódnia, azt hazudja, hogy boldogtalan házasságban él és három gyereke van. A lány, Goldie Hawn öngyilkossági kísérlete ráébreszti, hogy valójában ő is szerelmes a lányba, azonban nem tudja, hogy szabaduljon meg a képzeletbeli nejétől. Kapóra jön a tökéletes és szigorú asszisztense, Ingrid Bergman, aki azonban gyengéd érzelmeket táplál főnöke iránt. Őt kéri meg, hogy játssza el az asszonyt. A két nő azonban elkezd összebarátkozni, ráadásul a zord asszisztensről kiderül, hogy megfelelő körülmények közt kivirágzik, akárcsak az asztalán álló kis kaktusz.
Mindenki legnagyobb meglepetésére ez a szerep Oscar-díjat ért Goldie Hawn számára a legjobb mellékszereplő kategóriában. Hawnnak gyakorlatilag ez volt az első rendes filmszerepe.
5. Hello, Dolly! (1969)
Újabb Broadway-darab, szintén 1969-ben. A filmben Barbra Streisand Dolly Levi házasságközvetítőt alakítja, akit a tehetős Horace Vandergelder, vagyis Walter Matthau azért alkalmaz, hogy szerezzen megfelelő vőlegényt az unokahúgának. A nőnek azonban más tervei vannak, többek közt ő is szeretne végre férjhez menni és erre Horace-t épp megfelelőnek találja.
A két főszereplő nemcsak a vásznon volt kutya-macska viszonyban, hanem a forgatáson is.
Matthau állítólag olyan heves utálatot érzett partnernője iránt, hogy nem volt hajlandó a közelében tartózkodni, hacsak a forgatókönyv kifejezetten ezt nem kívánta. Az volt a véleménye Streisandról, hogy „lepkefingnyi tehetség sincs benne”.
Ezek után kifejezetten érdekes volt, hogy oldják meg a happy endet – a film végén ugyanis Mattheu nem volt hajlandó megcsókolni a színésznőt. A filmeseknek a kamerabeállításokkal kellett trükközniük, hogy úgy tűnjön, elcsattant a csók, pedig valójában egymáshoz sem értek.
6. Szenzáció! (1974)
Nyilvánvalóan részben szakmai ártalomnak tekinthető, hogy ez a film felkerült a listámra. Az ízig-vérig újságíró, Jack Lemmon elhatározza, hogy maga mögött hagyja a sajtó kegyetlen világát és bájos menyasszonya, Susan Sarandon oldalán új életet kezd. A szerkesztője, Walter Matthau azonban nem hagyja, hogy egy szenzációs sztori kicsússzon a kezük közül olyan apróságok miatt, mint egy esküvő. (A film a lehető legpontosabban ábrázolja a média viszonyait, illetve az újságírói-szerkesztői hivatást, valamint az itt dolgozók munka-magánélet viszonyát.)
7. A szomszéd nője mindig zöldebb / Még zöldebb a szomszéd nője (1993 és 1995)
A legtöbben talán ebben a két filmben találkoztak a legendás párossal és innen göngyölítették vissza filmes karrierjüket. És valószínűleg innen származik a legtöbb szállóigévé vált idézet is.
A két egymással kibabráló szomszéd mintha a Furcsa pár karaktereinek öregebb verziója lenne.
John Gustafson és Max Goldman már gyerekkoruktól barátok voltak, amíg egyikőjük el nem hódította a másik feleségét. Azóta esküdt ellenségek és a maguk házi eszközeivel keserítik meg egymás életét. Amikor a szomszédba egy izgalmas új szomszéd költözik Ariel, a szobrásznő személyében, a vetélkedésük új terepre kerül át. Bár az első filmben remekül mutat a havas minnesotai táj, a fagyos időjárás megviselte a színészeket is: Matthaut kétoldali tüdőgyulladással szállították kórházba a forgatás után.
A folytatásban John és Max az egykori horgászboltot megvásároló szép olasz asszony, Maria, vagyis Sophia Loren kegyeiért verseng, illetve próbálják eltántorítani attól, hogy éttermet nyisson a tó mellett. Walter Matthau már 72 éves volt a második rész forgatásakor – Lemmon pedig a 68-at taposta – ennek ellenére még öt évig dolgozott a kamera előtt, egészen 2000-ig.
Egy kis életrajz
Walter Matthow néven született 1920. október 1-jén New Yorkban orosz zsidó bevándorló családban. Soha nem lehetett tudni róla, mikor tréfál, komolyan állította, hogy eredeti neve Matuschanskayasky volt, ami nem csak az amerikaiak számára nyelvtörő feladvány. Szegénységben nőtt fel (hároméves korában apja elhagyta családját), de már hétévesen Shakespeare-t olvasott, és sokat járt a jiddis színházba – előbb büfésként, később gyermekszínészként.
Volt erdész, ökölvívó, a háborúban egy bombázógép rádiósa.
Leszerelése után beiratkozott Erwin Piscator német rendező színiiskolájába, ahol együtt tanult Rod Steigerrel és Tony Curtis-szel. Első komoly szerepét 28 évesen kapta, egy aggastyán püspököt alakított Rex Harrison partnereként. A színház örök szerelme maradt, 1962-ben és 1965-ben is megkapta a szakma legmagasabb elismerését, a Tony-díjat a Lövés a sötétben, illetve a Furcsa pár című darabokban nyújtott alakításért. Utóbbit
Neil Simon külön az ő számára írta, sokáig vonakodott is, mondván, hogy a szerep túlságosan közel áll saját énjéhez.
A 190 centiméter magas, cammogó járású, gyűrött arcú, de csibészes tekintetű és dörzspapírhangú színészt 1955-ben találta meg a film: Burt Lancaster hívta meg A kentucki vadász című western egyik szerepére, két évvel később Elia Kazan osztott rá szerepet az Egy arc a tömegben című munkájában. Kezdetben cselszövő gazembereket alakított, de idővel rátalált igazi műfajára, a komédiára. Leginkább örökké morgó, időnként barátságtalan, de mégis szeretetre méltó, felvágott nyelvű gazfickó ruháját vette magára. 1960-ban az önálló rendezéssel is megpróbálkozott, de a Gengsztertörténet nem aratott átütő sikert.
Először 1966-ban játszott együtt Jack Lemmonnal, és a Sógorom, a zugügyvéd című film meghozta számára a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.
A legendás páros két évvel később a Furcsa párban mulattatta a közönséget, a színpadon már kirobbanóan sikeres komédia két elvált férfi közös albérleti kalandjait mesélte el fergeteges humorral. Összesen tíz alkalommal szórakoztattak együtt. A Csakazértis nagypapa (Kotch) című vígjáték érdekessége az volt, hogy abban Lemmon rendezői debütálásaként instruálta a saját koránál 25 évvel idősebb személyt megformáló Matthaut a kamera mögül, és hogy jól tette, arra bizonyság, hogy barátját Oscar-díjra jelölték.
Matthau 1969-ben Barbra Streisand partnere volt a Hello Dolly című filmmusicalben,
és még ugyanebben az évben Ingrid Bergman oldalán sziporkázott A kaktusz virágában (amelyért Goldie Hawn Oscar-díjat nyert a legjobb mellékszereplő kategóriában). A hetvenes években következtek az olyan klasszikusok, mint a Szenzáció, a Napsugár-fiúk (újra egy Neil Simon-darab, jutalma ezúttal Golden Globe-díj és egy újabb Oscar-jelölés volt), a Kaliforniai lakosztály, majd a Várlak nálad vacsorára – utóbbiban egy szoknyavadász orvos szerepében hódította meg Glenda Jackson szívét. Közben a Micsoda házasság! című filmdrámában nyújtott alakítását a brit filmakadémia díjával ismerték el 1972-ben.
1976-os szívműtétje után visszavett a tempóból, de nem tudott nemet mondani Roman Polanskinak,
aki a Kalózokban egy rettegett hajóskapitányt játszatott vele (félig komolyan). A JFK – A nyitott dosszié című filmben, Long szenátorként megcsillanthatta drámai tehetségét is, 1994-ben Albert Einstein volt az I.Q. – A szerelem relatív című romantikus vígjátékban. A Még emlékszem a szeretetre című drámában fia instruálta, ezután a Truman Capote regénye alapján készült A fűhárfa című érzelmes darabban állt a kamera elé, utóbbiban ott volt Jack Lemmon is. Régi barátjával A szomszéd nője mindig zöldebb (1993) és a Még zöldebb a szomszéd nője (1995) című filmekben komédiázott újra (utóbbiban partnerük Sophia Loren volt), majd
harminc évvel az eredeti után elkészítették a Furcsa pár második részét, ami igazi jutalomjáték volt számukra.
Utolsó filmje a Női vonalak volt, amelyben Meg Ryan, Lisa Kudrow és Diane Keaton haldokló apját játszotta. A nagy komikus egészsége a való életben is megromlott, tüdőgyulladások és szívroham után daganatot távolítottak el szervezetéből. 2000. július 1-jén szívinfarktus következtében halt meg Santa Monicában, utolsó napjait Billy Wilder rendező-barátjával töltötte egy kaliforniai kórházi szobában.
Matthau megrögzött szerencsejátékos volt, saját bevallása szerint több mint ötmillió dollárt költött fogadásokra.
A sokarcú színész, aki utálta, ha komédiásként skatulyázták be, szabadidejében szívesen hallgatott zenét, és maga is énekelt, elsősorban Mozartot. Két házasságából három gyermeke született. 1982 óta csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát.
Hirmagazin.eu / Fidelio
