9 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeÉletmódGasztronómia, vegaHúst ennél hússal? - Íme három húsos recept

Húst ennél hússal? – Íme három húsos recept

Statisztikailag kimutatták, hogy 10-ből 7 magyar rendszeresen fogyaszt húst valamilyen formában, ebből 3 szinte minden nap húsos ételt fogyaszt. Ha te is ebbe a kategóriába tartozol, akkor érdemes újabb húsos receptjeink közül választanod egyet, például mára vagy épp holnapra.

Húsos receptek

Hosszan készült malackaraj recept

Hozzávalók

1.2 kg csontos sertéskaraj (malac), 1 ek napraforgó olaj, 1 ek vaj, só ízlés szerint, bors ízlés szerint, 2 db babérlevél, 2 gerezd fokhagyma, 1 csipet szerecsendió, 0.5 kávéskanál egész , szegfűbors, 0.5 kávéskanál egész rózsabors, 1 szál rozmaring (kisebb).

Elkészítés

A karaj bőrét éles pengével beirdaljuk. Kívülről sózzuk, frissen őrölt borssal szórjuk meg, és egy kanál forró olajon egy serpenyőben, erős tűzön körbesütjük, míg mindenütt nem keletkezik rajta pirult kéreg. A megsütött húst vákuumfóliába tesszük, mellé teszünk egyben 2 gerezd fokhagymát, 2 babérlevelet, néhány szem szegfűborsot és rózsaborsot, esetleg egy ágacska rozmaringot és a vajat. Reszelünk rá szerecsendiót, és levákuumozzuk. Az így elkészített csomagot 80 fokos vízben 4 órán keresztül hőkezeljük. A négy óra elteltével a húst kiemeljük a zacskóból, és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, grillen 4-5 perc alatt 200 fokon kívülről megpirítjuk.

Kisfejű lepényhal Erős Pista szósszal recept

Hozzávalók

90 dkg kisfejű lepény hal (2 db), 1 csipet só, 1 csipet bors, 1 ek vaj, 75 g madársaláta, 1 közepes szár halványító zeller, 8 db olajbogyó, 12 db koktélparadicsom.

Szószhoz: 1 teáskanál csípős paprikakrém (Erős Pista), 3 ek olívaolaj, 3 ek fehérborecet, 1 ek szárított petrezselyem, 1 csipet só, 1 csipet bors.

Elkészítés

A madársalátát megmossuk, átnézzük, gyökereit, ha van, levágjuk. Két tálon elrendezzük. A zellerszárat megmossuk, és vékony szeletekre vágjuk, a salátára szórjuk. Az olívabogyókat félbevágjuk, és a salátára szórjuk. A vajat serpenyőben felolvasztjuk. Az egyik kisfejű lepényhalat a serpenyőben közepes lángon megsütjük, 3 perc alatt oldalanként. Az egyik salátára tesszük, és leveses tállal beborítjuk, hogy ne hűljön ki. A másik kisfejű lepényhalat is kisütjük, 3 percig oldalanként. Közben elkészítjük a szószt.

Az Erős Pistát, olajat és fehérborecetet összekeverjük. Beleszórjuk a petrezselymet, és elkeverjük. A salátára helyezett kisfejű lepényhalakra csurgatjuk. Melegen tálaljuk.

Érdemes egy tálat helyezni az asztalra a szálkáknak. A fejet és az uszonyokat eltávolíthatjuk. A hal húsát óvatosan, mintha puha vajat vágnánk, lekaparjuk. A gerinc a hal közepén húzódik. A gerinctől a hal körvonala felé kaparjuk le a húsát. Ha a hal egyik oldalát letisztítottuk, fordítsuk meg, és a másik felével is hasonlóképpen járjunk el. Nem ördöngösség.

Tűzdelt karaj hideg mártással recept

Tűzdelt karaj

Hozzávalók

1 kg sertés rövidkaraj, 10 dkg kolozsvári szalonna, 10 dkg kolbász, 2 közepes db vöröshagyma, 2 teáskanál só, 1 kávéskanál fekete bors, 1 kávéskanál őrölt fűszerkömény, 1 kávéskanál fokhagymapor, 1 teáskanál napraforgó olaj, 3 dl tejföl, 1 dl kefir, 1 ek mustár, 1 csipet fehérbors.

Elkészítés

A húst fűszerezzük és bekenjük olajjal. Egy napra hűtőbe tesszük. Mély zsebeket vágunk a húsba, és a kolbászt, a szalonnát és a hagymát a zsebekbe helyezzük. Fólia alatt 1,5-2 órára a sütőbe tesszük. Fóliát levéve megpirítjuk. A mártáshoz a tejfölt, a mustárt és a kefirt összekeverjük, és egy csipet fehérborssal fűszerezzük. Kis ideig a hűtőben pihentetjük.
Fotó: Google

Forrás: delina

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work