Ma reggel kezembe akadt egy bulvárújság egyik cikke. Száz, ezer hasonló van minden lapban. Párkapcsolati kérdést feszeget. Az most mellékes, hogy kitalált történet, vagy valóban igaz, mint ahogy írják. Akár igaz is lehet, hiszen azon kesereg a főszereplő, hogy az a fiú, aki neki tetszik, nem akar randizni vele, mégis írogat és keresi telefonon.
És felteszi a kérdést, hogy miért? És ez az a kérdés, ami engem megfogott… mert az utóbbi időben számtalan formájában találkoztam az elengedés kérdésével… barátaim ugyanezzel küzdenek… én évek óta tanulom, és nem mondhatnám, hogy már mindent tudok róla… erről beszélnek nap mint nap a csillagok. Biztosan nem véletlenül.Azt hiszem, hogy a Vízöntő korszakához közeledve ez a legfontosabb, amit meg kell tanulnunk.
Hiszen a Vízöntő legfontosabb üzenete a szabadság és a megtisztulás. A kettő összefügg és egyik sem lehetséges az elengedés nélkül. Kapcsolataink válságban vannak, ezt tudjuk valamennyien. Sok az erőszak, kevés a szeretet. Uralkodás van, győzni akarás, versengés az együttműködés, az egymásra figyelés, az egymás segítése helyett. Világos, hogy a Halak korszakának végére értünk, hiszen azok a minőségek, amelyek ehhez köthetőek válságba kerültek. Az egység helyett a végletes szétszakítottság állapotát éljük.
Akkor mégis miért ragaszkodunk azokhoz a dolgokhoz, amelyek már nem szolgálják a fejlődésünket?
Persze vannak válaszaink erre a kérdésre, hiszen kapásból adódnak az olyan fogalmak, mint a biztonság, a változástól való félelem, a stabilitás, a hűség, stb. De belegondolunk-e, hogy mit jelentenek ezek a fogalmak valójában? Feltesszük-e magunknak a kérdést, hogy mi jelenti számunkra a biztonságot? Mert van, akinek a szeretetteljes párkapcsolat, van akinek a szép otthon, másnak pedig a szabadság érzése, a hit, hogy Isten minden percben velünk van és vigyáz ránk.
Ha a hűség kérdését nézzük, tudjuk-e, hogy rendeltetésünk szerint kihez vagy mihez kell hűek-hívek lennünk? Lehet-e hűségről beszélni, ha szeretet nélkül élünk egy házasságban, legmélyebb vágyainkat, álmainkat nem a házastársunkkal osztjuk meg, de fizikailag nem csaljuk meg? Nézzünk szét, hány ilyen kapcsolatot látunk magunk körül…
Azt gondolom, hogy egy olyan világban élünk, amelyből alapvetően hiányzik a hűség… A dolgok összefüggnek és hatnak egymásra… Ha hűtlenek vagyunk az életünk egyik területén, hogyan lehetnénk hűségesek a másikon? Ha hiányzik egy alapvető érték (szeretet, hűség, bizalom, felelősség, ok-okozati összefüggések felismerése, őszinteség, türelem, elfogadás, stb) az életünk valamilyen területéről, akkor mindenhonnan hiányozni fog, a munkánkból, a barátságainkból, a családunkkal, a közösségünkkel való kapcsolatunkból…
Ha nem vagyunk hűek-hívek önmagunkhoz, saját isteni lényünkhöz, a bennünk élő Istenhez, hogyan lehetnénk hűségesek másokhoz? De hogyan legyünk hűségesek önmagunkhoz, ha nem tudjuk, hogy kik vagyunk valójában? Tudjuk-e, hogy miért jöttünk erre a világra? Lelke mélyén mindenki tudja… De hány kifogást találtunk már arra, hogy ne éljük azt az életet, amire szerződtünk? Nem véletlenül foglalkoztat a hűség kérdése, nekem is problémám volt-van ezzel… Shakespeare a Hamletben a sok bölcs tanács között szintén a hűséget helyezi az első helyre:
„Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
Következik, hogy áll máshoz se léssz.” – mondja Polonius Laertesnek az első felvonásban. (Polonius emellett még a gondolat-cselekedet közötti összhangra, a kedvességre, de a közönségesség mellőzésére, a figyelmességre, a szószátyárság kerülésére, a barátok megválogatására, és azok megőrzésére, a veszekedés kerülésére, ugyanakkor szükség esetén a bátor konfrontálódásra, az ítélet, kritika meghallgatására, de az ítélkezés kerülésére, a választékos, de saját lehetőségekhez mért öltözködésre, a kölcsönadás és kölcsönkérés elkerülésére figyelmezteti Laertest.)
Hű-hő, egy tőről fakadó fogalmak. Hűségesek csak azokhoz lehetünk, akiket vagy amiket szeretünk, akikhez vagy amikhez a tűz energiája, eleme kapcsol. Az élethez Nap kell, tűz kell, hő kell, hűség kell. Egyébként megfagyunk.
Nagyon fontos tehát, hogy tisztázzuk magunkban a hűség kérdését, ha élni akarunk, boldogok lenni és nem csak vegetálni. A szeretet forró, nem hideg. Enélkül a hűség nem hűség, csak látszat, porhintés a külvilág felé. A mártír szerep eljátszása. Ha pedig megismerjük a valódi hűséget, akkor már könnyűvé válik az elengedés is, a felelősségvállalás is. Önmagunkért és másokért. Akkor már nem fogunk játszadozni a másik ember érzéseivel és azt sem fogjuk engedni, hogy mások játsszanak a mieinkkel. Mert hűek-hívek leszünk önmagunkhoz, következésképpen a másikhoz is, aki végső soron egy velünk. És akkor fölöslegessé válik a kérdés, hogy a másik ember miért teszi ezt vagy azt velünk…
Forrás: Arany gondolatok
