Home 18+ Húsbárddal csonkol az Iszlám Állam, további erődemonstrációk várhatóak (+18)

Húsbárddal csonkol az Iszlám Állam, további erődemonstrációk várhatóak (+18)

Kép: Twitter

Újabb propagandavideók jelentek meg az interneten, amelyeket nagy valószínűséggel az Iszlám Állam fiókszervezetei gyártottak le.

Kép: Twitter

Az ISIS katonái hiába birtokolják már csak a szíriai-iraki határtérség egy szűk kis sávját, illetve néhány területet Szíria sivatagos részein, továbbra is igyekeznek a virtuális térben úgy tenni, mintha a 96 százalékosra becsült területi veszteségük meg sem kottyanna számukra. Az egyre agresszívebb, brutálisabb propagandafilmjeik mögött nagy valószínűséggel az áll, hogy egyfajta erődemonstrációként igyekeznek töretlen befolyásukról bizonyságot tenni.

Kép: Twitter

Ebbe a kategóriába esik a nemrég napvilágot látott, húsbárddal történő csonkolást megörökítő felvétel is. Sajtóértesülések szerint egy tolvaj kézfejét vágták le a konyhai eszközzel Damaszkusz egyik külterületén. Szakértők szerint az eljárást kifejezetten a fájdalommaximalizálásra találták ki, ugyanis a húsbárdot úgy ütik át a csonton egy kalapács segítségével, hogy az egy vésőhöz hasonló szerepet tölt be. Mondani sem kell, az efféle csonkolások köszönőviszonyban sincsenek az orvosi amputáció gyakorlatával, így a végtag gyógyulási esélye minimális.

Kép: Twitter

Ráadásul a képsorok szerint többen az embertelen eljárást levezénylők köré gyűlnek, köztük egészen fiatal gyerekek is, többüknél fegyver is látható. Az efféle büntetések mindennaposak azokon az egyre parányibb területeken, ahol az ISIS még meg tudta őrizni befolyását. A súlyosabb lopásokért, alkoholfogyasztásért, a házasságon kívül létesített szexuális közeledésért vagy a homoszexualitás gyakorlásáért keresztre feszítés, megkövezés vagy lefejezés jár.

Kép: Twitter

Forrás: 888.hu

ElőzőMegismétlődhet a 2013. március 15-i kegyetlen hóvihar szombaton!
KövetkezőBelföldi elfogatóparancsot kérnek George Soros ellen Amerikában
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás