Home Uncategorized Hüpereidész

Hüpereidész

Hüpereidész, Hypereidés, Hyperides (Kollütosz, Attika, Kr. e. 389, Athén – Kr. e. 322 Theba): görög szónok.

Platón és Iszokratész tanítványa volt, Démoszthenész kortársa, a tíz attikai szónok egyike. Pályáját Athénben kezdte mint törvényszéki védőügyvéd, utóbb politikai szónok lett, majd a vádat képviselő ügyész. Stílusa Démoszthenész patetikus és Lüsziasz egyszerűségre törekvő kifejezésmódja közti átmenetet jelentette. Mindössze nyolc beszédéből maradtak fenn töredékek, köztük: „Kata Démoszthenusz (Démoszthenész ellen), Hóper Lükophronosz (Lükophrón mellett), továbbá Epitaphiosz (Emlékbeszéd, ti. a lamiai csata hősi halottai felett)

A szerzőhöz fűződő magyar vonatkozású érdekesség, hogy beszédeinek teljes szövegű kódexe megvolt Mátyás király könyvtárában, azonban annak halála után elveszett. Cuspinianus, a neves osztrák humanista 1512-ben Budán még kezébe vehette a kötetet, amelynek ezután nyoma veszett.

Mivel 2006-ig semmifajta bizonyíték nem volt rá, hogy középkori kódexben fennmaradt volna bármilyen műve, külföldön ezért sokan még a fent említett Mátyás-kódex létezését is kétségbe vonták. 2006-ban azonban egy szenzációs filológiai felfedezés révén eredeti, eddig ismeretlen beszédei kerültek elő egy amerikai tulajdonban lévő bizánci imagyűjteményben (hét eredeti Arkhimédész-értekezéssel és egy Arisztotelész-kommentárral együtt). A paliműszeszt-lelet feltárásában magyar kutatók is részt vettek.[Hüpereidész előkerült szövege két beszédének részleteit őrzi: az egyik egy gyámsági ügyben elmondott magánjogi érvelés Makroszint ellen címmel, a másik a Diondasz ellen címet viseli, Kr. e. 335 körül keletkezett, nem sokkal a khairóneai ütközet után, ahol a Démoszthenész és Hüpereidész javaslatára Thébával szövetkezett athéni csapatok hatalmas vereséget szenvedtek el a Nagy Sándor vezette makedónoktól.

A vereség után a makedón-pártiak elérkezettnek látták az időt a makedónellenes irányzattal való leszámolásra; Hüpereidész ellen csak az egyik makedón-párti politikus, Diondasz, ötven pert indított, s ezek egyikében alkotmánysértéssel vádolta (Hüpereidész ugyanis felvetette, hogy fel kell fegyverezni az Athénhoz lojálisnak mutatkozó, harcolni hajlandó rabszolgákat). A Diondasz elleni beszéd valójában Hüpereidész egyik védőbeszéde, ami a személyét ért támadásokra kívánt válaszolni és bukott politikáját védelmezte. Az egyik törvényszéki perben valóban elhangzott (i. e. 334.).

Forrás: Wikipedia; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;

Cím: I ker. Hüpereidész
Tel: 0036705322177
E-mail: szerkesztoseg@hirmagazin.eu
Web: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás