A marcipán cukrászipari alapanyag, általában egy rész blansírozott, hámozott édes mandulából és egy rész őrölt cukorból vízzel sziruposra főzött massza. Pár szem keserűmandula hozzáadásával pedig létrejön a marcipán sajátos íze. A marcipán massza lehet egyszeres, kétszeres, háromszoros, ahol ez a jelző a mandula és a cukor arányát jelenti. Az egyszeres marcipánban fele-fele a mandula és a cukor aránya. Minél nagyobb a szám, annál több benne a cukor.
Ősét már az ókorban a perzsák is ismerték, ez az ősi marcipán azonban még mandulával és mézzel dúsított olívaolajból készült, pár csepp rózsaolajjal illatosítva. A keresztes háborúk hatására lovagokon és kereskedőkön keresztül eljutott Spanyolországba, Portugáliába, Velencébe, ahol eleinte csak az uralkodók asztalán volt található, mert az elkészítéséhez még nem volt elegendő cukor. Miután Kolumbusz Kristóf felfedezte Amerikát, az Újvilág terményei átkerültek Európába is, köztük a cukornád is. Ennek következtében az európai cukrászat fellendült, s vele a marcipángyártás is, amit eleinte még csak patikában lehetett kapni.
A „marcipán” neve legnagyobb valószínűséggel a spanyolországi al-Andalus területén beszélt arab nyelvből származik a középkorból, amikor még a félsziget középső és déli részén több kultúra és népcsoport élt együtt. Az őrölt mandula – cukorral és százlevelű rózsa olajával összedolgozva – már a középkorban is az ínyencek kedvence volt.
A marcipánnak kezdetben szexuális serkentő hatást is tulajdonítottak, a cukor drága volt ezért elsősorban a királyi asztalok kedvelt nyalánkságának számított. A Lübeckből származó világhírű német író, Thomas Mann, egyik novellájában a „háremek csemegéje” néven említette a marcipánt.
A huszadik század második felében Szamos Mátyás felélesztette és rengeteg munkával, családi összefogással elterjesztette e nemes anyagból készült édességet. Napjainkra így a marcipán már nem csak az istenek eledele.
Forrás: wikipedia; Kép: Google;
