Elszívni a legtehetségesebb és legképzettebb munkaerőt a világ fejlődő részéről nem kimondottan humánus megoldás.
Írta: György László egyetemi adjunktus,
BME Pénzügyek Tanszék
Van itt egy helyzet. Az EU döntésképtelen. A nép türelmetlen. A nemzetközi helyzet fokozódik.
Úgy látom, hogy a menekültkérdés vagy a népvándorlás európai nézőpontból elsősorban humanitárius, másodsorban nemzetbiztonsági és csak harmadsorban gazdasági kérdés. A legnagyobb kihívást az jelenti a fejlett európai politikai gondolkodásban, hogy látszólag a feje tetejére állt. Humanitárius köntösbe bújtatott gazdasági kérdésként tekintenek a migránskérdésre, amelynek a nemzetbiztonsági vonatkozásaival az általunk érzékelhető tartományban nem törődnek.
Amennyiben humanitárius kérdésként kezelnénk a migránskérdést, sokkal hatékonyabban és eredményesebben kezelhetnénk helyben. Farhad Ameen Atrishi az iraki Dohuk tartomány vezetője az ARD német közszolgálati csatornának nyilatkozva beszélt arról, hogy tized annyiból, mint amennyit Németország a menekültekre költ, mindenki számára olyan életkörülményeket tudnának teremteni, hogy senki nem akarna Európába menni; szakértők terepen szerzett tapasztalatai alapján pedig tized annyiból, mint amennyit mi magyarok a menekültekre költünk. Ezzel az a nemzetbiztonsági probléma is megoldódna, amely abból adódik, hogy – a libanoni oktatási miniszter szerint – minden ötvenedik menekültnek van kapcsolata terrorszervezetekkel. De ha csak ezerből egynek van, az is pont eggyel több, mint amennyire Európának szüksége van.
Álságos dolog ilyenkor humanitárius érvekre hivatkozva Európába invitálni a menekültáradatot. Lehet úgy gondolkodni, hogy gazdaságilag megéri a fejlett nyugat-európai régiónak a menekültek munkaerőpiaci és társadalmi integrációja, de akkor a humanitárius vetületet felejtsük el. Már csak azért is, mert a fejlett nyugat nem humánus azokkal a térségekkel szemben, amelyekből a tudástőkét elszívja. Nem humánus saját alacsony végzettségű és keresetű állampolgáraival szemben sem, akiknek – az OECD tanulmánya szerint – a bérét lenyomja a munkaerőpiaci túlkínálat, és nem humánus azokkal az európaiakkal sem, akik szívesebben segítenének tízszer annyi bajban lévő embertársukon ott helyben, mint amennyibe a menekültek beintegrálására kerül.
(A Magyar Vöröskereszt munkatársai élelmet adnak az illegális bevándorlóknak a hegyeshalmi kishatárátkelőn.)
Megértem azokat, akiknek a lelke lázad a menekülttáborokban rájuk nehezedő tétlenség ellen. Megértem azokat, akikből árad a segítő szándék. Mégis hogyan segíthetnénk?
A polgárháborús helyzet rendezéséhez Európa önmagában kevés. A menekülttáborok fenntartása viszont az európai értékek szellemében szívesen vállalt erkölcsi kötelességünk lehetne. A magyar segélyszervezetek méltán híresek arról, hogy válság-helyzetekben jól teljesítenek. Miért ne vihetnénk mi magyarok a prímet ebben a munkában?
Forrás: mozgástér
