Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Hulladékkommandót hoztak létre Törökszentmiklóson

Hulladékkommandót hoztak létre Törökszentmiklóson

Háromszáznyolcvan tonna illegálisan lerakott szemét. Ennyi keletkezik évente Törökszentmiklóson, melynek elszállítása közel tízmillió forintjába kerül az önkormányzatnak.

Az áldatlan állapotok megszüntetésére átfogó hulladékgazdálkodási tervet dolgozott ki a város, az érintett hatóságok és civil szervezetek bevonásával.

– Már széttúrt mindent a patkány, a szomszédnál is, nálam is…

Az évek óta tartó áldatlan állapotokról beszélt így hónapokkal ezelőtt a Törökszentmiklós keleti részen élő Vadász István. Az otthonával szemközti üres placcot rendszeresen használták ismeretlenek illegális szemétlerakóként.

Az üres flakonok, kiszolgált háztartási gépek és ételmaradékok nemcsak elcsúfították az utca képét, de a rágcsálók elszaporodásának is kedveztek. Éppen ezért üdvözli az önkormányzat nemrég elfogadott hulladékgazdálkodási tervezetét.

– Nagyon helyes! Valamit tenni is kell ebben az ügyben végre! Mindenki fizesse ki magának a hulladék elszállítását, és vitesse oda a szemetét, ahová kell, például a kijelölt átvevőhelyekre. Örülök, hogy intézkednek az ügyben, hiszen én is hosszú ideje érintett vagyok benne – reagált a hírre a lakos.

– Éves szinten 380 tonna illegálisan lerakott hulladék képződik a városban. Ez nem új keletű probléma, évek óta küzd a város az illegális szemetelőkkel. Ám az utóbbi években azt tapasztaltuk, a probléma egyre nagyobb méreteket ölt.

– Ezért volt szükség arra, hogy egy új koncepció készüljön, melybe a lakosságot is megpróbáljuk bevonni, hiszen ez a mi városunk, a tisztaságért nekünk is tennünk kell – hangsúlyozta Barna Tünde, az önkormányzat környezetvédelmi referense. Hozzátette, fontos, hogy a lakosság bizonyító erejű fotókkal segítse a hatóság munkáját.

Vadász István évek óta hiába küzd az illegális szemetelőkkel, akik folyamatosan a háza előtt rakják le a hulladékot.
Fotós: Mészáros János

Ezért dolgozták ki civil szervezetek és hatóságok bevonásával azt az intézkedéscsomagot, amely év végéig tartalmaz különböző feladatokat. Ennek egyik része az úgynevezett hulladékkommandó létrehozása, melyben a rendőrség, a polgárőrség, a közterület-felügyelet és a mezőőrök mellett a civilek jelentkezését várják.

A kommandó májustól bármikor lecsaphat az illegális szemetelőkre. A civileket pénzjutalommal is motiválttá tenné az önkormányzat. Azokat, akik olyan bizonyítékkal szolgálnak, amelyek segítenek a felderítésben, a cselekmény súlyától függően akár harmincezer forinttal is jutalmazhatják majd.

Bírságra számíthat, aki nem köt szerződést

– Mivel a hulladékkommandó önmagában nem oldja meg a problémákat, egy komplex intézkedési tervet, hulladékgazdálkodási koncepciót fogadott el a város. Ezt 2018 no­vemberében tárgyalta először a képviselő-­testület, előtte folyamatosan egyeztettünk a különböző hatóságokkal, civil szervezetekkel – tájékoztatta hírportálunkat dr. Libor Imre, Törökszentmiklós jegyzője.

Elmondta, az első intézkedés a hulladékgazdálkodási terven belül már folyamatban van, mégpedig a közszolgáltatási szerződések felülvizsgálata.

– Becsült adatok szerint ezer háztartás nem rendelkezik Törökszentmiklóson közszolgáltatási szerződéssel, pedig az 2012 óta kötelező. Az a háztartás vagy vállalkozás, amelyről kiderül, hogy nem kötött szerződést a hulladékszállítóval, első körben felhívást kap az önkormányzattól, hogy záros határidőn belül tegye ezt meg.

– S ezt igazolniuk is kell az önkormányzat felé. Ha nem teszik meg, egy helyi rendelet értelmében pénzbírsággal szankcionáljuk, amely magánszemély esetében maximum 200 ezer forint lehet, más esetben akár kettőmillió forint. A büntetés többször is kiszabható – mondta az egyik intézkedésről a jegyző.

szoljon

Előző57 kilós harcsát fogott egy 11 éves kisfiú Maconkán! Gratulálunk, gyönyörű teljesítmény!
KövetkezőKereskedelmi forgalomba került a diborka
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás