3.1 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

HRW: Ukrajna a nemzetközi jog által tiltott aknákat vetett be Izjumnál – írja az euronews.com

Dátum:

Megosztás:

Nemzetközi jog által tiltott aknákat használ Ukrajna – állítja a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet.

A tiltott gyalogsági aknák a szervezet január 31-én közzétett jelentése szerint ötven embert, köztük öt gyermeket is megsebesítettek.

Az úgynevezett „pillangóaknákat” rakétával juttatják el a célterületre, de azok nem tudnak különbséget tenni a civilek és a katonák között. A pillangóaknák használata sérti a nemzetközi humanitárius jogot, a Human Rights Watch jelentése pedig kiemeli, hogy az aknák bevetése miatt

  • a belső menekültek száma növekedhet, ezen túl pedig
  • a humanitárius segélyek eljuttatása, illetve
  • a mezőgazdasági tevékenység is akadályokba ütközhet.

A pillangóaknák használatát egy 1997-es, Kijev által is aláírt nemzetközi egyezmény tiltja. Keddi jelentésében a HRW azt írja, hogy Izjum keleti területén Ukrajnának ki kell vizsgálnia az ügyet, miszerint a hadserege több ezer tiltott gyalogsági aknát használt akkor, amikor az orosz erők megszállták a területet, de kitérnek arra is, hogy a háború során az orosz hadsereg többször is megszegte a nemzetközi jogot.

Az ukrán külügy reagált a HRW jelentésére, és közölték, hogy megvizsgálják a leírtakat. Hozzátették, hogy Ukrajna eddig is tisztelte a nemzetközi egyezményeket, arról viszont a háború végéig nem kívánnak nyilatkozni, milyen fegyvereket vetettek be.

Az orosz külügy üdvözli a HRW jelentését

Maria Zaharova orosz külügyi szóvivő a Human Rights Watch jelentéséről azt mondta, hogy a nyugati civil szervezeteknek – még ha vonakodva is –, de el kell ismerniük, hogy az ukrán erők háborús bűnöket követtek el.

„Figyelemre méltó, hogy a kijevi vezetés háborús bűntetteit mostanra a nyugati civil szervezetek is elismerték. Vonakodva, akarva-akaratlanul, miközben a közleményeikben ott szerepelt, hogy »Oroszország is ezt teszi«” – mondta el Zaharova egy sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy az orosz ENSZ-nagykövet Vaszilij Nebenzja már korábban is említette az aknák használatát. Zaharova azonban úgy véli, Kijev nem indít vizsgálatot a gyalogsági aknákkal kapcsolatban.

Euronews.com

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

L-arganin és lehetőségeinek kiaknázása az edzésnél

Az emberi test különböző fiziológiai funkcióinak széleskörű spektrumáért felelős fehérjék fontos alkotóeleme. Ugyancsak ismert a nitrogén-oxid prekurzoraként – ami...

A 35 legérdekesebb TikTok statisztika 2023-ban

2016-ban indult és azóta felforgatta a közösségi média világát. Világszerte 3 milliárd letöltés Magyarországon pedig már több, mint...

Harry herceg ultimátumot adott a királynak..

Harry herceg állítólag egy komoly kérdést tett fel apjának, III. Károly királynak Archie hercegről és Lilibet hercegnőről, hogy rávegye a...

Veszélyes az iPhone egyik újdonsága – már a rendőrök figyelmeztetnek

Az iOS új funkciója akkor is működik, ha a használója nem is tud róla. Veszélyes lehet az iPhone-ok egyik...