„Nagyon különleges találkozó régi barátommal és úszótársammal, Kirsty Coventryvel, aki most a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Korábban az úszópályákat, most az ötleteinket osztjuk meg egymással az irodájában Lausanne-ban. Micsoda utazás volt! Gratulálok!” – írta Facebook-bejegyzésében Hosszú Katinka.
Hosszú Katinka állapotosságáról pletykálnak
A NOB elnökével készült közös fotók után azonban beindultak a találgatások, ugyanis sokan úgy vélik, hogy a háromszoros olimpiai bajnok úszónő terhes lehet.
„Kb 1 hónapja láttam őt Pesten egy étteremben, nekem is feltűnt, hogy várandós és sehol nem olvasni pedig ez nem 4-5 hónapos pocak méret” – írta a Redditen az egyik hozzászóló, azt állítva, hogy már egy ideje sejteni lehet, hogy esetleg úton van a második baba. Akadnak azonban olyanok is, akik szerint szó sincs ilyesmiről, csupán egy újabb alaptalan pletykáról van szó.
A 36 éves sportolónő ahogy korábban, úgy most sem reagált az efféle híresztelésekre. Hosszú Katinka 2023 márciusában a férjével, Layber-Gelencsér Mátéval közösen jelentette be, hogy megszületett a kislányuk, Kamília.

