12.7 C
Budapest
2023. október. 3. kedd

Horrorisztikus részletek a súlyosan megsérült kézilabdázóról: szükségtelen erőszak áldozatává vált a 20 éves Adrienn

Dátum:

Megosztás:

Kóka ‒ Borzalmas és teljesen szükségtelen durvaság áldozata lett Szalkai Adrienn (20).

 

A megyei első osztályban szereplő Kóka KSK kézilabdázóját teljes erőből megrúgta a Százhalombatta egyik játékosa a két csapat találkozóján. A jelenet elképesztően ijesztő volt: a szerencsétlenül járt sportoló azonnal a földre esett, elviselhetetlen fájdalmak gyötörték. Kórházba szállították, kiderült, hogy három helyen is megrepedt az egyik veséje. Kétórás operációt hajtottak végre rajta, a sérült szerv felét el kellett távolítaniuk az orvosoknak.

– A legfontosabb, hogy néhány nappal a műtét után már jobban érzi magát. Ébren van, sétál, jó az étvágya. Még várnak rá vizsgálatok, de hála az égnek, biztosnak tűnik, hogy a sérülést és a műtétet követően is teljes életét élhet. Körülbelül még egy hetet kell kórházban töltenie, aztán hazajöhet – mesélte a kézilabdázó édesanyja, Szalkainé Ildikó a Blikknek. – Lelkileg természetesen nagyon megviseltek bennünket a történtek, de Adrienn erős lány, túl teszi majd magát az eseten. Viszont a sportpályafutását nem folytatja, a jövőben a tanulmányaira koncentrál.

A Kóka csapatában játszó Adrienn veséje három helyen is megrepedt a brutális sérülés után

A kókaiak szerint a sérült játékos mintegy fél órát feküdt a pályán, mire megérkezett a mentő, a mérkőzést ez idő alatt szüneteltették. Eközben a százhalombattaiak az együttérzés legkisebb jelét sem mutatták. Senki sem ment oda hozzá, hogy érdeklődjön az állapotáról. Sőt, az ellenfél trénere jelezte, Szalkait le kellene húzni a pályáról, és folytatni a találkozót, mert ők sietnének haza… Ráadásul a sérülés aligha véletlen baleset volt.

– Ellenfelünk a mérkőzés elejétől fogva érthetetlenül agresszívan játszott. Adrienn már a találkozó elején is kapott egy óriási ütést a szeme alá.Elszomorító, hogy a százhalombattaiak azóta is mindössze egy e-mailt írtak, amelyben elnézést kértek a történtekért. Azt hiszem, a minimum az lenne, ha meglátogatnák Adriennt a kórházban – mondta érdeklődésünkre Táboros Béla, a Kóka edzője.

Vizsgálat indult az eset után

A Pest Megyei Kézilabda-szövetség vizsgálatot indított az ügyben.

„A történteket a lehető legaprólékosabban szeretnénk tisztázni a teljes magyar és a Pest megyei kézilabdás társadalom megnyugtatása, másrészt – ha és amennyiben bebizonyosodik, hogy vannak – a felelősök felkutatása és felelősségre vonása érdekében” – áll a szövetség közleményében.

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Még a hónapban megszűnik egy népszerű dohánytermék

2023. október 23-tól Magyarországon is alkalmazni kezdik azt az uniós irányelvet, ami megtiltja a természetes dohányízt ízesítéssel elfedő...

Súlyos baleset, mindkét oldalon lezárták az M5-öst – videó

Összeütközött egy kamion és egy személyautó az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán hajnalban, a 91-es kilométernél lévő...

Megvan, pontosan mennyivel emelkedik a nyugdíj január 1-jétől

Varga Mihály pénzügyminiszter közölte az idősek világnapjához kapcsolva. Februárban pedig jön a 13. havi ellátás. Az idősek világnapján jelent...