Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Horror Nagyarban: kiderült, mi állhat a kegyetlen gyilkosság hátterében – Fotók a helyszínről

Mint megírtuk, családon belüli veszekedés fajult tettlegességig Nagyarban vasárnap éjjel. A rendőrség közleménye szerint egy helybeli pár között alakult ki vita, a 34 éves férfi pedig olyan súlyosan bántalmazta a 32 esztendős párját, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Blikk a helyszínen járt, ahol megtudtuk, a családi tragédia hátterében vélhetően féltékenység állhat. Az egyik szomszéd elmondása szerint évekkel ezelőtt a pékségben dolgozó Zoltán egyszer ugyanis már emiatt bántalmazta a nőt, akinek ezután lila foltok is éktelenkedtek az arcán.

Úgy tudjuk, a párnak egy közös 14 éves gyermeke volt, de három másik gyermeket is örökbe fogadtak, az áldozat hivatásos nevelőszülőként tevékenykedett. A helyiek elmondása szerint a férfi több késszúrással, valósággal kivégezte a párját, akinek esélye sem volt a túlélésre. Aztán maga ellen fordította a fegyverét, és többször is megvágta magát, de ő életben maradt.

Mindenki ezt olvassa most!

A férfi saját, 14 éves lánya arcát is megvágta, a gyerek kimenekült a házból és a szomszédoktól kért segítséget, de mire a szomszédok betörték az ablakot, a nő már halott volt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügyben emberölés elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.


Galéria

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás