Békésszentandrás Nagyközség belterületének északnyugati peremén feltehetőleg a múlt század végén a század elején agyagnyerő hely, illetve vályogvető telep alakult ki. Ezen a helyen találtak a község akkori lakói a vályognak kiváló minőségű agyagra. Egy-egy terület kitermelése után vándoroltak nyugatabbra, így mint egy négy bányagödör alakult ki a területen. Ezen agyagbányákból készült mindazon vályog – falazóanyag – amelyből gyakorlatilag a település lakóházai, gazdasági épületei felépültek.
Az 1950-es 60-as években a vályog keresett falazóanyag, a környező települések is – Öcsöd, Szarvas, Kondoros stb. – Szentandrásról hordták, mivel a környék legjobb anyagjából készült, vályognak tartották. A bányagödröknek mindig volt egy megbízott személye – lehetőleg környékbeli lakos – aki felügyelte, az anyag kitermelést, vályogvetést és engedélyt adott a tevékenység folytatására. A vályogvetés tavasztól őszig tartott. Minthogy leginkább a vályogvetés férfi munka volt, így a vályogvetők egy része, télen kubikmunkára szerződött, vagy más megélhetés után nézett. A vályogvetők egy része saját szükségletének kielégítésére, egy részének a vályogvetés a megélhetést biztosította.
A vályogvetés tavasszal – szinte jeges vízben – elkezdődött és őszig tartott, míg a vályog száradása biztosított volt. A vályogvető ember a folyamatosság biztosítása céljából két gödörből dolgozott, míg az egyik gödörben ázott az agyag, addig a másikban az elkészített agyagból készült a vályog. A vályogvetőnek nevezett mintaforma, egy négy rekeszes fenyőfa oldalakkal és keményfa alsódeszkázatból csúszódeszkázatból készült. A vályognak beáztatott agyag általában – apró búzaszalmának háromszori átkapálással készült. Az így elkészített agyagból a formákba – vályogvetőbe – helyezés előtt a vetőt az arra a célra készített vizes gödörbe – buktatóba – benedvesítették, majd minden rekeszt finomabb péjvával beszórtak, – erre azért volt szükség, hogy az agyag ne ragadjon a mintaformába, ezt követően a vető mind a négy rekeszét megtöltötték agyaggal, majd az előkészített sík terepre kihúzták, a vetőből kiborították – és a folyamat kezdődött elölről. A további munkálatokból már általában a családtagok is kivették a részüket. A vályog száradását követően a helyszínen forgatás összerakásában a család segített. Egy gyakorlott vályogvető ember naponta 800 – 1000 db vályogot vetett, mely egy szezonban 60 000-70 000 vályogot jelentett.
A vályogvetés rendkívül nehéz és egészségkárosító feladat volt, a sár megdolgozása, mezítláb, rövid nadrágban, félmeztelen vagy felgyűrt ingujjban végezhető. Ezt az ősi mesterséget – a vályogvetés – egészen az 1970-es évekig gyakorolták. Az 1970-es évek elejétől az építkezéseknél a tégla kerül előtérbe, a vályog, mint építőanyag fokozatosan kiszorult. A vályogvetéssel felhagyott bányagödrök, mocsaras, vizes, roncsolt területen, ahol spontán kialakultak a szennyvízürítő, és szemétlerakó helyek. A kialakult szennyező környezeti hatás megszűntetésére az elmúlt évek folyamán került sor. A rekonstrukciót követően a vályogvető – bányákból tájrendezéssel horgásztó, pihenőpark, üdülőpark valamint üdülőtelkek kerültek kialakításra.
A pihenőpark megfelelő karbantartás mellett zöldövezeti környezetet fog kialakítani, a terület gyalogos sétány övezi körbe. A pihenőpark terület tervezési szinten terület van biztosítva a vályogvetés ősi mesterségének emlékéül (vályog skanzen). A bányató horgásztó a partvonala akáccölöpökkel és hálóval bevédett. A turizmus fellendítésére alkalmas horgász szenvedélyek kielégítése, esetleg csónakázó-tóként a pihenést szolgálhatja. A holtághoz kapcsolódó vályogvető terület kialakított üdülő telkein, egyéni kialakítású hétvégi házak építhetők, ahol családok tölthetnek el kellemes hétvégéket.
Forrás:http://www.bekesszentandras.hu/turizmus_egyeb.htm#
Cím: Békésszentandrás külterület
Tel: +36 (66) 218 344
E-mail: [email protected]
Web: http://www.bekesszentandras.hu/
