Szemben Uray Tivadar és Péchy Blanka a Nemzetiből, hátul egy operettasztal Németh Marikával és Feleki Kamillal, a kép jobb szélén pedig a Vígszínház (akkor: Magyar Néphadsereg Színháza) sztárja, állambiztonság beszervezett ügynökeként az egész színházi életről jelentéseket író Szakáts Miklós. Maga választotta a „Cyránó” fedőnevet a szerepálma után, bár általában neki jutott az ellenszenves szerep: Gestapo-ügynök, katonatiszt, vagy éppen kém, mint a valóságban is: a magyar III/III. mellett kettős ügynökként a briteket is kiszolgálta – majd 1969-ben disszidált.(Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Nem mindenki lehet itt: az ’56 után lecsukott Darvas Iván a börtönből szabadulva segédmunkás, és hiába könyörög a fiatal korában színészi ambíciókkal rendelkező Aczélnak, hogy engedjék játszani. “Régi barátaim elfordultak tőlem, legszűkebb családi körömön kívül senkinek sem kellek többé, életem értelme és célja, a színház, tabu, zárt terület, ahonnan ki vagyok tiltva, felettes hatóságom vezetői hazaárulónak tartanak. Idegen lettem és kitaszított” – írta ebben az évben, 1961-ben, a kultúrpápának.

A képen Greguss Zoltán kvaterkázik egy egyházi méltósággal, talán Brezanóczy Pállal, az egri egyházmegye irányítójával, aki mellesleg Kékes Pál fedőnéven az állambiztonság nyilvántartott ügynöke. A többieket nem ismerjük fel, ha ön tud ebben vagy más pontokon segíteni, köszönjük, ha megírja nekünk a megfejtést.

(Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Pethes Sándor, a Vígszínház Meseautótól a Tüskevárig rengeteg filmben játszó színésze mellett Honthy Hanna, „az utolsó igazi díva”, és Sulyok Mária, „az utolsó nagy tragika” cigarettázik. Ne firtassuk, hogy Honthy, született Hügel Hajnalka ekkoriban hányadik virágzását is élte pontosan. Minden öltöztetőnők réme, vidékre utált primadonnajelöltek átkainak örök szereplője az operett kommunista domesztikációjának hála visszatért a partvonalról – márpedig úgy senki nem tudott bevonulni a színpadra mint ő. A Csárdáskirálynőt az ő kedvéért dolgozták át, neki kreálva a korához illő „grande dame” szerepkört. A darabbal Moszkvában is nagy sikert aratott, Hruscsovtól egy Moszkvicsot kapott érte ajándékba. Akárhány éves volt, belépve kacéran körülnézett: „Ó, az én drága közönségem! Mennyi férfi! És mind a másé!”(Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Tolnay Klári teasütizik, de hogy kivel, mi nem tudjuk. A kikezdhetetlen eleganciájú egykori úrilány kacér profizmusát megőrizve nagyobb törés nélkül tudta folytatni a pályáját, óriási politikai gesztusok nélkül is kapott két Kossuthot Rákosi alatt. Ekkor már duplán elvált asszony, a tíz évvel fiatalabb, ’56 után lecsukott férjét, Darvas Ivánt a börtönben még látogatja, szabadulása után azonban elválik tőle. Tolnay Klári a következő évben játssza el Blanche-t A vágy villamosában; közel kortárs amerikai darabként ennek bemutatója a színházpolitika óvatos lazulását is jelzi.(Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Gera Zoltán elmélyült dohányzásban, ha jó a tipp, Lászlóffy Katával. Gera apja ugyan a Nemzeti Színház színésze volt, de az egy szegedi cselédlánytól született fiát nem vállalta, így ő fényképészinasként próbált a pályája kerülni. A statisztaságból egyszer azért rúgták ki, mert nem emelte meg a kalapját apja és a direktor előtt. Végül csak bejutott a Színművészetire, az itt megörökített időszakban már a Vígszínház társulatának tagja. Innen viszik majd börtönbe: Várkonyi Zoltán igazgató nem engedi ki egy elnyert Shakespeare-ösztöndíjra Angliába, ő pedig arról levelezik, hogy a tetű kommunisták nem engedik ki. Szabadulása után Szolnokra kerül, majd a volt ÁVH-s verőtiszt Komlós János által igazgatott Mikroszkóp Színpadhoz kénytelen menni.(Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Színészdinasztia operettbohóca és egy borral, bor nélkül jellegzetes orgánum: Monoklis Latabár Kálmán és nagymulatós Bessenyei Ferenc – a háttérben Kellér Dezső és Szakáts Miklós homálylik. Bessenyei ’56 után – benne volt a színészek forradalmi bizottságában – két évig nem mehetett színpadra; végül Fábri Zoltán brusztolta ki, hogy kamera szerepelhessen a Dúvad című filmjében. A színészmércével is nagytermészetűnek ismert Bessenyei ezután egyre több szerepet kapott. A felvétel idején még együtt van második feleségével, Váradi Hédivel, őt majd a következő évben cseréli le a húszéves miskolci színésznő Lugossy Zsuzsára.(Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Nekünk nem sikerült kiderítenünk, ki az a panyókára vetett zakóban pipázó Móriczi figura, akivel Uray Tivadar diskurál meghitt alhasi közelségben; alighanem a politikát képviseli, talán a Népfront népiesebb vonalát. A rendezvényen ott volt, ezekről a fotókról azonban hiányzik a Hazafias Népfront vezetője, Ortutay Gyula. „Tutus” inkább posztokra váltotta a tehetségét, de elvtelen pozícióhalmozó opportunistaként is ki tudott járni dolgokat, és védőernyőt biztosított a kulturális szférában sok mindenkinek.

 

Erre időnként Uray Tivadar is rászorult volna. Az „elegáns fellépés, tiszta beszéd, biztos stílusérzék” művésze a háború előtti polgári színészgeneráció illusztris tagja volt, az ötvenes években Rákosi rúgatta ki a Nemzetiből, mert túl meghatóan játszotta az ellenszenvesnek szánt főhadnagyot. Ekkor a Madách Színház talán legnagyobb színésze, alig egy évvel később pedig már halott. Súlyos betegen, amputálásra készülve is színész volt: „Mindent latba vetett. Szenvedéseinek nyersanyagából felvázolt magának életcélul egy szerepet, a klinikai esetből hősi jelképet csinált, színészi feladatra készült” – írta naplójába utolsó heteiről a drámaíró Hubay Miklós.

(Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Szirtes Ádám, Zolnay Zsuzsa, a konok munkáshősök megformálása után itt feltűnően nagyvilágias Barsi Béla és Kállai Ferenc – valamint a fehérköpenyes főúr. Hiába mellékszereplő, biztosak lehetünk benne, hogy jól informált és valószínűleg jól is informál a Hazafias Népfront székházában a klubhelyiség felszolgálója. A helyszín egyébként a Belgrád rakpart, a volt (és majdani, Torgyán-féle, most elhúzódó rohadás után éppen butikhotelesedő) kisgazdaszékház, amit 1956 után az újonnan létrehozott szervezet foglalt el. A Hazafias Népfront minden álságosságával együtt a kádárizmus „aki nincs ellenünk, az velünk van” elvét volt hivatott megjeleníteni, így itt a nem teljesen elkötelezettek is könnyebben megjelenhettek.(Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Mit csinál a férj, amíg a fiatalasszony Kállai Ferencre mosolyog? Politizál. Básti Lajos, az előző képen látott Zolnay Zsuzsa húsz évvel idősebb férje Sinkovits Imrével poharazik, és issza Kelen Béla, a budapesti pártbizottság titkárának szavait. A párttitkár (jövőre új feladatot kap: az Esti Hírlap főszerkesztője lesz hosszú időre) mögött női erszény; az elegáns buksza ismeretlen tulajdonosa remélhetőleg kimentette egy idő után a színészeket. Sinkovitsnak ügyelnie kell, mit mond: három évvel korábban ’56-ért – 200 ezres tömegnek szavalt a Kossuth téren – járó büntetésből a József Attila Színházba dugták át a Nemzetiből. A „száműzetésből” 1963-ban térhet majd vissza.

(Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Sinkovitsnak itt is nagy hallgatósága van: balján György László, Dajka Margit, Horváth Teri, végül Kőmíves Sándor – középütt feketék, csikkek és aszpikos szendvicsek. Meglehetősen sokszínű társaság az ízes beszédű karakterszínésztől a már nagyasszony tragikomikáig – ahogy az egész összejövetel olyanokat hozott össze, akik egyébként nem feltétlenül jártak egy társaságba. Horváth Teri egy Rábaközi kis faluból került fel, megkockáztatható, hogy a kommunizmus nélkül nem lett volna belőle sztár, és ez itt nem értékítélet. Kőmíves vidéki táncos komikusból lett fővárosi filmszínész. Mégis rajta ragadt a „Moha bácsi, a törpe” szerepe, ugyanis minden gyerek és szülő ezt a sorozatot hallgatta a rádióban. Bár volt ő Ványa bácsi és Mefisztó is, végül már színésztársaságban is Moha bácsiként tartották számon.(Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Ugyanaz az asztal, de Dajka Margit itt valahogy kevésbé „dajkamargitos”, ez nem a színpadi arca. Figyelmes, mélyen érző, élni, szeretni, káromkodni is mívesen tudó nagy történetmesélő és őszinte tiszteletnek örvendő tekintély, aki előtt a visszaemlékezések szerint az erre egyébként nem feltétlenül hajlamos Latinovits is fegyelmezi magát. Az ötvenes években igazi sztár lesz, ekkor még néhány éve van, mielőtt a színházból nyugdíjba kényszerítik, azután marad a film. Mellette György László – Móricz veje és leányfalusi örököse –, a népies darabok robusztus hőse, valójában szemérmes, befelé forduló ember.(Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Lukács Margit és Kellér Dezső, hátul az asztal mellett Uray Tivadar mereng. A mindig visszafogott Lukács Margit jóval magasabb volt a konferansziénál, itt azonban lemegy az illem által megkövetelt szintre – a legendás elálló fülekhez illeszkedő viselkedéskultúra.(Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Nemzeti színházas asztaltársaság Bihari Józseffel, Szirtes Ádámmal és Barsi Bélával. Bár hátulról hajol be, mégis Marton Endre tűnik főszereplőnek, a szemüveges főrendező. Ez egyre inkább így volt a valóságban is. A Nemzetiben odáig fokozódott a feszültség Major Tamás igazgató és az egyre sikeresebb Marton között, hogy a társulat szinte kettészakadt. A Nemzeti színészei „kifejezésre akarják juttatni azt a bensőséges harmóniát, amelyben a Nemzeti Színház művészei élnek” – ironizált a tévé „És Ön mit tud” című műsorában Kellér Dezső. 1962-ben azután leváltották Majort, két évvel később pedig – mindettől függetlenül – döntöttek a Nemzeti Színház lebontásáról.(Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)

Németh Marika, Feleki Kamill, Sárdy János – az operettszínházas kör. Csárdáskirálynő előadásukból ebben az évben forgatott filmet Szinetár. Mindenki „Kamillkája” népszerű tévéműsort is kapott: a „Tudni illik, hogy mi illik”-ben ő volt az illemtanár, eredeti foglalkozásához illően. Betegesen félénk embernek tartották, de nem felejtett: egy noteszbe jegyezte fel haragosai nevét, és azt is, mennyi ideig vannak nála büntetésben, addig nem is köszönt nekik. Se vele, se nélküle viszonya volt Honthy Hannával. Nehéz elképzelni, hogy viselték el egymást, mindenesetre amikor Honthy előbb kapott Kossuth-díjat, Feleky azzal szúrt vissza a legendák szerint, hogy „nem baj, Hannuskának még Kossuth Lajos ígérhette meg”.(Fotó: Kotnyek Antal / FORTEPAN)