11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek

Homrogd bemutatása

A település első írásos említése 1256-ból való, amikor homrogdi nemesekről tudósított egy korabeli oklevél, a falu nevének Humurugd alakban való leírásával. A török hódoltság idején a település elnéptelenedett. Csak a XVIII. század közepén települt be újra, zömében ukrán bevándorlókkal, melynek emlékét a görög katolikus vallás és a templom is őrzi. Az első fatemplomot 1779-ben szentelték fel, amelynek művészien megmunkált, felújított ikonosztáza ma már az 1800-as évek közepén Lánczy József által építtetett új templomot díszíti.

Homrogd körjegyzőségi székhely, a Belső-Cserehát települései között központi szerepet tölt be.

Homrogd nevének kialakulása:

A helyi értelmezés szerint onnan származik ez a szóalak, hogy Homrogd falu alakja a főutca kanyarulatának köszönhetően homorú.

Látnivalók Homrogdon

A hosszan elnyúló település képét a hagyományos tornácos házak teszik hangulatossá.

Jó levegő, kultúrált környezet, vendégszerető emberek várják az idelátogatókat.

Görög katolikus plébánia

Templom
3812 Homrogd, Kossuth u. 83.sz.
Telefon: 06-46/454-106

A település lakossága – közel azonos arányban – görög- és római katolikus vallású. A településen egy templom található, melyet mindkét felekezet használ. Az első templom története 1779-ig nyúlik vissza, amikor az Abaújszolnokról vásárolt fatemplomot felszentelték. A jelenlegit 1827-ben Lánczy József kezdte építeni, akinek síremléke a templom közepén található. Érdemes megnézni a művészien megmunkált, felújított, több száz éves ikonosztázt, amely a régi fatemplomból származik.

Móra Ferenc Kiállítás

A Móra Ferencről elnevezett általános iskolában egész évben megtekinthető az író munkásságát bemutató irodalomtörténeti gyűjtemény. A történeti gyűjtemény ritkaságai közé tartoznak: Móra hanglemezek, dokumentumok, oklevelek.

Kirándulási lehetőség

Homrogd község kiválóan alkalmas néhány napos túrákat szervező csoportok, családok számára is, hisz az innen háromfelé induló úton könnyen elérhető a belső Cserehát érintetlen vidéke, a kupai Mezőgazdasági Tájmúzeum, a felsővadászi Rákóczi-kastély, Szanticska, az edelényi-kastély, a Rakacai-tó és akár az Aggteleki Nemzeti Park is.

Szálláslehetőség

A kirándulások után csendes nyugodt környezetben pihenheti ki magát a Turistaházban.

Turistaház
1995-ben az egykori kúria felújításával alakította ki az önkormányzat a 20 fő befogadására alkalmas, téliesített szállást. A barátságos, fenyő bútorokkal berendezett turistaszálló 2 db. 8 személyes és egy db. 4 személyes lakószobát tartalmaz, külön mosdókkal. A felszerelt konyha, a hangulatos közös helység a vendégek kényelmét szolgálják. Előzetes megbeszélésre az önkormányzat által működtetett konyha meleg ételt is tud biztosítani.
A Turistaház belülről
Érdeklődni:
Közösségi Ház, Homrogd
Tel.: 06-46/554-416; 06-46/454-416

Cím: HomrogdRákóczi u. 4.
Tel: +36 (46) 554 200
E-mail: [email protected]
Web: http://www.homrogd.hu

Előző hír
Következő hír

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem