17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódEgészség - betegségHólyagosra égett egy lány bőre az új dezodoros őrület miatt

Hólyagosra égett egy lány bőre az új dezodoros őrület miatt

Egy 15 éves angol lány döbbenetes égési sérüléseket szerzett egy egyre jobban terjedő iskolai „játék” miatt.

A kihívást már több angol iskolában is csinálják a diákokFORRÁS: FACEBOOK

A bristoli lány anyja szerint a tinédszernek lehet, hogy bőrátültetésre lesz szüksége. A diáklány egy „Dezodor Kihívás”-nak nevezett játékot próbált ki osztálytársaival – írja a Fox News.

A kihívás lényege, hogy ki bírja a legtovább, hogy a bőrére folyamatosan dezodort fújnak.A lány komoly sérüléseket szerzett a bizarr játék miatt, amelyek már három hete éktelenkednek a karján.

Ellie a sérüléseit rendkívül fájdalmasnak írta le, és elmondta, hogy sárga folyadék folyik a sebből.

Az anya posztját lánya sérüléseiről több ezren megosztották néhány nap alatt. Azért tette közzé, hogy más szülőket is figyelmeztessen.

Ellie egyébként mostanában váltott iskolát, de mint elmondta, mindkét középiskolában játsszák ezt a kihívást.Állítólag több gyereknek is hasonló, bár nem ennyire súlyos sérülés vagy sebhely van a karján az új őrület miatt.

Forrás: origo.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem