Home Főhírek Külföld Holnap lesz 100 éve, hogy megszületett a Nobel-békedíjas Nelson Mandela

Holnap lesz 100 éve, hogy megszületett a Nobel-békedíjas Nelson Mandela

Mandela börtöncellájának belseje, amikor 1964-ben börtönbe került, és a nyitott ablakon a Robben-szigeten lévő börtönállomásra nézett, most egy nemzeti és világörökségi hely. Mandela cellája később több bútort tartalmazott, köztük egy ágyat 1973 körül.

Nelson Rolihlahla Mandela (Mvezo, Dél-afrikai Unió, 1918. július 18, – Johannesburg, 2013. december 5, Dél-Afrika) a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke.

Nelson Mandela, 2008-ban

Korábban apartheidellenes aktivista, az Afrikai Nemzeti Kongresszus és az Umkhonto we Sizwe katonai vezetője. Apartheidellenes tevékenysége miatt 27 évet börtönben töltött; nagy részét a Robben-szigeten. 1990-ben Frederik Willem de Klerk elnök utasítására szabadon bocsátották, és egy többéves nemzeti kiegyezési folyamat végén 1994-ben elnökké választották.

Az apartheid-rendszer tárgyalásos felszámolásáért de Klerkkel megosztva Nobel-békedíjat kapott 1993-ban.

A faji megkülönböztetés ellenzőinek körében, Dél-Afrikában és világszerte, Mandela a szabadság és az egyenlőség jelképe.

A dél-afrikai királyi sarj már egyetemi tanulmányai alatt diáktüntetésen vesz részt, ami miatt kizárják az egyetemről.

Tanulmányai végeztével nem tér vissza uralkodói családjához, ehelyett aktívan politizálni kezd: Nelson Mandela apartheidellenes vezető politikus, akit tevékenységéért hazaárulás címén életfogytiglani szabadságvesztésre ítélnek, 27 évnyi börtönbüntetés után szabadul 1990-ben. Négy évvel később ő lesz a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke. A világszerte megbecsült politikus, akinek a neve eggyé vált a faji megkülönböztetés ellen folytatott harccal, 100 éve született.

Nelson Mandela 67 éven át küzdött a faji esélyegyenlőségért; az apartheid békés, tárgyalásos felszámolásáért 1993-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki. Hitvallása szerint „Senki sem születik úgy, hogy gyűlöli a másikat annak bőrszíne, származása vagy vallása miatt”. E gondolata pedig így folytatódik: „Az embernek külön kell tanulnia a gyűlöletet, de ha képes gyűlölni megtanulni, akkor megtanítható a szeretetre is.” Szeretet helyett azonban fajgyűlöletre kik nevelnek? Korunk rasszista uszítói valójában pontosan azoknak a szellemi örökösei, akik a náci holokauszt, Dél-Afrika apartheidje és az „etnikai tisztogató” balkáni konfliktus mögött álltak…

Nelson Mandela szobor napjainkban, Johannesburgban

Benjamin Rush, akit az „amerikai pszichiátria atyjának” tekintenek,1792-ben egy dolgozatában kifejti, hogy a feketék színét egy ritka, örökletes betegség, a „negritűd” okozza, amely a leprából alakult ki, s a „gyógyulás” egyetlen bizonyítéka az, ha a bőr fehérre változik. (Rush a nyilvánosság előtt elítélte a rabszolgatartást, de maga is vásárolt rabszolgát.) Francis Galton angol pszichológus 1883-ban megalkotja az „eugenika” fogalmát, amellyel előírja, kiknek a szaporodását támogatja; akikét kevésbé kívánatosnak tartja, azokét ellenzi. Galton, miután két évet Afrikában tölt, Trópusi Dél-Afrika című könyvében az őslakosokról így ír: „E vademberek keresik a rabszolgaságot… Nincs bennük függetlenség, kutyaként követik urukat.”

Evolúciós elmélete tükrében Charles Darwin – Galton unokatestvére – utolsó műveiben az ember mentális képességeiről már pszichológus szemmel fejtegetve a fekete bőrűek és a fehérek közös utódnemzéséről így vall: „Annak, aki foglalkozott már háziállatok tenyésztésével, nem lesz kétsége afelől, hogy az emberi fajra nézve ez nagyon ártalmas; szinte senki sincs annyira ostoba, hogy a legsilányabb állatai szaporodását megengedje.”

Amint erről a Mein Kampf árulkodik, pszichiáterek – mint Ernst Rüdin, Alfred Ploetz és Alfred Hoche – inspirálták Adolf Hitlert; az ő gondolataik alapján építette fel faj-megtisztító látomását későbbi Führerük. Ploetz és Rüdin pszichiáterek még 1909-ben megalapítják a Német Fajhigiéniai Társaságot, népszerűsítve, hogy az „értéktelen” elpusztítása „csupán gyógykezelés”. „Csak a Führer által váltak valóra harminc éve fennálló álmaink, miszerint a fajhigiéné bevezetésre került a társadalomban!” – lelkendezik Ernst Rüdin 1943-ban.

Az Egyesült Államokban az efféle pszichiátriai elméletek eredetileg a rabszolgatartás alátámasztására szolgálnak, ám a huszadik században az amerikai eugenikai mozgalom nem csak a fekete bőrűeket veszi célba: „az olasz, a görög, a magyar és más délkelet-európai bevándorlók” nem felelnek meg az elvárásoknak, mert olyan biológiai csírát hordoznak magukban, amely „bűnözésre készteti őket, azaz, tolvajlásra, emberrablásra, erőszakosságra, gyilkosságra, nemi erőszakra és erkölcstelen szexualitásra”.

Csakúgy, mint a holokauszt, Dél-Afrika apartheid rendszere is a német pszichiáterek „felsőbb- és alsóbbrendű fajokról” alkotott elméleteire épít. Hendric Verwoerd, Dél-Afrika miniszterelnöke pszichológusként német egyetemeken tanul „fajfejlesztési” elméleteket. Nem meglepő hát, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik 1983-as jelentése szerint „…Dél-Afrikában a rasszista gyűlölködés az egészségügy egyik területén sem mutatkozik meg olyan erőteljesen, mint a pszichiátriában”.

A Robben-szigeten lévő mészkőbánya, ahol Mandela, más politikai foglyokkal, kényszermunkát végzett

A több tízezer emberáldozatot követelő délszláv konfliktus mögött szintén a pszichiátriai fajelméletek uszítanak. A „Nagy-Szerbia” megteremtését követelő A Szerb Tudományos Akadémia jelentése című 1986-os írásnak, mely a szerbek pszichológiai felsőbbrendűségét hangoztatja a horvát és muzulmán kisebbségekkel szemben, Jovan Raskovics szerb pszichiáter a társszerzője. A Raskovics által alapított Szerb Demokrata Párt élére tanítványát és barátját, a szintén pszichiáter Radovan Karadzsicsot választják meg, aki a horvátok és bosnyákok ellen háborút robbant ki. A hágai Nemzetközi Törvényszék emberiség elleni bűntettek és népirtás miatt vádat emelt ellene, mivel az 1995 júliusában a kelet-boszniai Srebrenicában történt tömeggyilkosság értelmi szerzőjének a pszichiáter Karadzsicsot tekintik – itt közel 8000 polgári személyt mészároltak le.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nemzetközi emberi jogi megfigyelő szervezet indítványára több vizsgálat történt Dél-Afrikában: 1977-től a dél-afrikai pszichiátriai „munkatáborokban” kezdeményez kivizsgálást a WHO, az Egészségügyi Világszervezet. Ennek eredményeképpen egy 1983-ban közzétett jelentés elítéli a páciensek ingyenmunkára kényszerítését: „Ez a helyzet példátlan az egész történelemben és a pszichiátriai gondozás terén; viszont nagyon is emlékeztet a rabszolgatartásra és rabszolga-kereskedelemre.”

Mandela börtöncellájának belseje, amikor 1964-ben börtönbe került. A hely most egy nemzeti- és világörökségi hely. Mandela később, 9 év múlva, kapott egy ágyat is a vellájába.

A pszichiátria és a pszichológia elméletei évszázadosan „tudományos” igazolást adtak a rasszizmusra és az ebből eredő visszaélésekre, erőszakra, bizonyos fajok, népek irtására. Szerte a világon a faji megkülönböztetés ellenzőinek körében a szabadságért és az egyenlőségért folytatott harc jelképévé vált Mandela személye és életműve a „Szabadság útján”

Forrás: Hirmagazin.eu

ElőzőKét francia szurkoló is életét vesztette a francia vb-győzelmet követő örjöngésen
KövetkezőNagy terv készül a balatoni nádasok védelmében
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás