Nelson Rolihlahla Mandela (Mvezo, Dél-afrikai Unió, 1918. július 18, – Johannesburg, 2013. december 5, Dél-Afrika) a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke.
Korábban apartheidellenes aktivista, az Afrikai Nemzeti Kongresszus és az Umkhonto we Sizwe katonai vezetője. Apartheidellenes tevékenysége miatt 27 évet börtönben töltött; nagy részét a Robben-szigeten. 1990-ben Frederik Willem de Klerk elnök utasítására szabadon bocsátották, és egy többéves nemzeti kiegyezési folyamat végén 1994-ben elnökké választották.
Az apartheid-rendszer tárgyalásos felszámolásáért de Klerkkel megosztva Nobel-békedíjat kapott 1993-ban.
A faji megkülönböztetés ellenzőinek körében, Dél-Afrikában és világszerte, Mandela a szabadság és az egyenlőség jelképe.
A dél-afrikai királyi sarj már egyetemi tanulmányai alatt diáktüntetésen vesz részt, ami miatt kizárják az egyetemről.
Tanulmányai végeztével nem tér vissza uralkodói családjához, ehelyett aktívan politizálni kezd: Nelson Mandela apartheidellenes vezető politikus, akit tevékenységéért hazaárulás címén életfogytiglani szabadságvesztésre ítélnek, 27 évnyi börtönbüntetés után szabadul 1990-ben. Négy évvel később ő lesz a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke. A világszerte megbecsült politikus, akinek a neve eggyé vált a faji megkülönböztetés ellen folytatott harccal, 100 éve született.
Nelson Mandela 67 éven át küzdött a faji esélyegyenlőségért; az apartheid békés, tárgyalásos felszámolásáért 1993-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki. Hitvallása szerint „Senki sem születik úgy, hogy gyűlöli a másikat annak bőrszíne, származása vagy vallása miatt”. E gondolata pedig így folytatódik: „Az embernek külön kell tanulnia a gyűlöletet, de ha képes gyűlölni megtanulni, akkor megtanítható a szeretetre is.” Szeretet helyett azonban fajgyűlöletre kik nevelnek? Korunk rasszista uszítói valójában pontosan azoknak a szellemi örökösei, akik a náci holokauszt, Dél-Afrika apartheidje és az „etnikai tisztogató” balkáni konfliktus mögött álltak…
Benjamin Rush, akit az „amerikai pszichiátria atyjának” tekintenek,1792-ben egy dolgozatában kifejti, hogy a feketék színét egy ritka, örökletes betegség, a „negritűd” okozza, amely a leprából alakult ki, s a „gyógyulás” egyetlen bizonyítéka az, ha a bőr fehérre változik. (Rush a nyilvánosság előtt elítélte a rabszolgatartást, de maga is vásárolt rabszolgát.) Francis Galton angol pszichológus 1883-ban megalkotja az „eugenika” fogalmát, amellyel előírja, kiknek a szaporodását támogatja; akikét kevésbé kívánatosnak tartja, azokét ellenzi. Galton, miután két évet Afrikában tölt, Trópusi Dél-Afrika című könyvében az őslakosokról így ír: „E vademberek keresik a rabszolgaságot… Nincs bennük függetlenség, kutyaként követik urukat.”
Evolúciós elmélete tükrében Charles Darwin – Galton unokatestvére – utolsó műveiben az ember mentális képességeiről már pszichológus szemmel fejtegetve a fekete bőrűek és a fehérek közös utódnemzéséről így vall: „Annak, aki foglalkozott már háziállatok tenyésztésével, nem lesz kétsége afelől, hogy az emberi fajra nézve ez nagyon ártalmas; szinte senki sincs annyira ostoba, hogy a legsilányabb állatai szaporodását megengedje.”
Amint erről a Mein Kampf árulkodik, pszichiáterek – mint Ernst Rüdin, Alfred Ploetz és Alfred Hoche – inspirálták Adolf Hitlert; az ő gondolataik alapján építette fel faj-megtisztító látomását későbbi Führerük. Ploetz és Rüdin pszichiáterek még 1909-ben megalapítják a Német Fajhigiéniai Társaságot, népszerűsítve, hogy az „értéktelen” elpusztítása „csupán gyógykezelés”. „Csak a Führer által váltak valóra harminc éve fennálló álmaink, miszerint a fajhigiéné bevezetésre került a társadalomban!” – lelkendezik Ernst Rüdin 1943-ban.
Az Egyesült Államokban az efféle pszichiátriai elméletek eredetileg a rabszolgatartás alátámasztására szolgálnak, ám a huszadik században az amerikai eugenikai mozgalom nem csak a fekete bőrűeket veszi célba: „az olasz, a görög, a magyar és más délkelet-európai bevándorlók” nem felelnek meg az elvárásoknak, mert olyan biológiai csírát hordoznak magukban, amely „bűnözésre készteti őket, azaz, tolvajlásra, emberrablásra, erőszakosságra, gyilkosságra, nemi erőszakra és erkölcstelen szexualitásra”.
Csakúgy, mint a holokauszt, Dél-Afrika apartheid rendszere is a német pszichiáterek „felsőbb- és alsóbbrendű fajokról” alkotott elméleteire épít. Hendric Verwoerd, Dél-Afrika miniszterelnöke pszichológusként német egyetemeken tanul „fajfejlesztési” elméleteket. Nem meglepő hát, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik 1983-as jelentése szerint „…Dél-Afrikában a rasszista gyűlölködés az egészségügy egyik területén sem mutatkozik meg olyan erőteljesen, mint a pszichiátriában”.
A több tízezer emberáldozatot követelő délszláv konfliktus mögött szintén a pszichiátriai fajelméletek uszítanak. A „Nagy-Szerbia” megteremtését követelő A Szerb Tudományos Akadémia jelentése című 1986-os írásnak, mely a szerbek pszichológiai felsőbbrendűségét hangoztatja a horvát és muzulmán kisebbségekkel szemben, Jovan Raskovics szerb pszichiáter a társszerzője. A Raskovics által alapított Szerb Demokrata Párt élére tanítványát és barátját, a szintén pszichiáter Radovan Karadzsicsot választják meg, aki a horvátok és bosnyákok ellen háborút robbant ki. A hágai Nemzetközi Törvényszék emberiség elleni bűntettek és népirtás miatt vádat emelt ellene, mivel az 1995 júliusában a kelet-boszniai Srebrenicában történt tömeggyilkosság értelmi szerzőjének a pszichiáter Karadzsicsot tekintik – itt közel 8000 polgári személyt mészároltak le.
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nemzetközi emberi jogi megfigyelő szervezet indítványára több vizsgálat történt Dél-Afrikában: 1977-től a dél-afrikai pszichiátriai „munkatáborokban” kezdeményez kivizsgálást a WHO, az Egészségügyi Világszervezet. Ennek eredményeképpen egy 1983-ban közzétett jelentés elítéli a páciensek ingyenmunkára kényszerítését: „Ez a helyzet példátlan az egész történelemben és a pszichiátriai gondozás terén; viszont nagyon is emlékeztet a rabszolgatartásra és rabszolga-kereskedelemre.”
A pszichiátria és a pszichológia elméletei évszázadosan „tudományos” igazolást adtak a rasszizmusra és az ebből eredő visszaélésekre, erőszakra, bizonyos fajok, népek irtására. Szerte a világon a faji megkülönböztetés ellenzőinek körében a szabadságért és az egyenlőségért folytatott harc jelképévé vált Mandela személye és életműve a „Szabadság útján”
Forrás: Hirmagazin.eu
