15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTurizmusItthonHollókő bekeményít: rendőrt hívnak, ha a turisták elárasztják a települést húsvétkor

Hollókő bekeményít: rendőrt hívnak, ha a turisták elárasztják a települést húsvétkor

Nem a nógrádi falu az egyetlen, amely bekeményít: Tihanyban és Orfűn is kiakadtak a jó idő miatt kirajzó látogatóktól.

Hollókő mindig is híres volt húsvéti népszokásairól, amiért minden évben mintegy 15 ezer ember látogat el ünnepekkor az egyébként 330 fős faluba. Idén a koronavírus-járvány miatt azt kérik, hogy senki ne menjen a településre, a Húsvéti Fesztivál elmarad – írja a Népszava.

Az önkormányzat a honlapján kéri mindenkitől, hogy a hollókőiek egészsége érdekében ne látogassanak a községükbe, főleg, hogy zárva maradnak a múzeumok és az információs központ is. A község polgármestere, Szabó Csaba azt mondta, a parkolókat lezárják, szalaggal körbekerítik, nagyon remélik, hogy az egyébként szívesen látott turisták idén nem özönlik el a falut.

Hozzátette: Ha mégis megtennék, akkor kénytelenek lesznek a rendőrség segítségét igénybe venni.

Máshol is sok a turista

Nemcsak a Hollókőn tartanak a jó idő miatt kirajzó turistáktól, Tihanyban a parkoló lezárásától döntöttek, miután a hétvégén tömegével érkeztek a Balaton parti településre autóval a látogatók.

De a jelek szerint más balatoni településen is tartanak a húsvéti turista-özöntől, Balatonfüreden még egy figyelmeztető táblát is elhelyeztek annak érdekében, hogy az idelátogatni vágyók vigyázzanak a helyiek egészségére.

Hasonló belátásra jutottak a Pécs közelében található Orfűn, ami a tavaszi medvehagyma-virágzás idején különösen népszerű célpontnak számít. A jó időnek köszönhetően pedig ide is tömegével érkeztek az emberek, ezért a település polgármestere a múlt héten bejelentette, bezárják a település látványosságait, hogy ezzel a helyieket és a látogatókat is megóvják az esetleges fertőzéstől.

Apropó Orfű

Épp tegnap jelentették be, hogy a koronavírus-járvány miatt június helyett a nyár utolsó hetében tartják meg a Fishing On Orfű zenei fesztivált. Az új időpont augusztus 26-29 lesz, a már megváltott jegyek érvényesek az új időpontra. Akinek nem lesz megfelelő az új időpont, az visszaválthatja majd a jegyét – májusban lehet majd nyilatkozni mind a jegyek visszatérítésével, mind a napijegyek esetleges cseréjével kapcsolatban.

Népszava; MTI, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem