Home Sport Forma1 Holland Nagydíj – Norris győzött Zandvoortban

Holland Nagydíj – Norris győzött Zandvoortban

Nyitókép: Lando Norris, a McLaren brit (b) és Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Holland Nagydíjának otthont adó zandvoorti pályán 2024. augusztus 25-én. MTI/EPA/ANP/Sem van der Wal
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat.

A 24 éves pilótának ez az idei, egyben pályafutása második futamgyőzelme az F1-ben, korábban Miamiban diadalmaskodott.

Norris mögött a címvédő és a vb-pontversenyben most is éllovas, hazai pályán szereplő Max Verstappen lett a második a Red Bullal, míg a dobogó harmadik fokára a monacói Charles Leclerc állhatott fel a Ferrarival.

A második helyről rajtoló Verstappen sokkal jobban kapta el a piros lámpák kialvását, mint a pole pozíciós Norris, mögöttük a másik McLarenben Oscar Piastrit pedig a mercedeses George Russell rajtolta le, így az első kör végén Verstappen, Norris, Russell, Piastri volt a sorrend az elején.

A 18. körben Norris a célegyenesben aztán simán körbeautózta holland riválisát, ezzel átvette a vezetést. Ekkor már az első két helyen haladó versenyző előnye több mint öt másodperc volt, mert mögöttük Russell jóval lassabb volt, mint a többiek.

Norris az előzés után folyamatosan növelte a különbséget, mögöttük Leclerc Piastrival küzdött, de amikor a 25. körben előbbi kiállt kerékcserére, a boxutcában nemcsak őt, hanem Russellt is megelőzte.

A 200. nagydíját teljesítő Verstappent három körrel később hívták ki kerékcserére, legtovább pedig Piastrit tartotta kint a csapata, aki a 33. körben látogatott ki a boxba. Eközben Leclerc-nek bejött a korai gumiváltás, ugyanis Norris és Verstappen mögé feljött harmadiknak.

Az élen a brit pilóta közben már 12 másodpercnél is nagyobb előnyt autózott ki holland ellenfelével szemben, hátrébb pedig Piastri a jóval frissebb abroncsokon Russellt gyorsan visszaelőzte, majd Leclerc-et is üldözőbe vette. Utóbbit aztán végül nem sikerült megelőznie, így be kellett érnie a negyedik hellyel.

Mivel az élmezőnyből mindenki egykiállásos taktikát választott, a sorrend már nem változott, Norris végül a rossz rajtja ellenére is hatalmas fölénnyel győzött az elmúlt három évben diadalmaskodó Verstappen előtt, ráadásul az utolsó körben a leggyorsabb körért járó plusz egy pontot is bezsebelte.

A világbajnoki idény jövő vasárnap az Olasz Nagydíjjal folytatódik.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMegdőlt a világcsúcs 3000 méteren
KövetkezőEgyre több dél-amerikai kábítószer, elsősorban kokain kerül be Európába Norvégián keresztül.
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás