27.2 C
Budapest
2022. június. 30. csütörtök

Hol nem volt, hol nem lesz: ma kezdődött volna a tokiói olimpia – képek, videó

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Idén március 12-én a görögországi Olümpiában még meggyújtották a tokiói olimpia lángját, de magára a játékokra nem kerül sor 2020-ban.

A XXXII. nyári ötkarikás játékokat eredetileg 2020. július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg, de március végén a koronavírus-járvány miatt megszületett a döntés, hogy egy éves halasztással, 2021. július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd a tokiói olimpia. Az ünnepélyes megnyitó eredetileg július 24-én lett volna.

A főpapnő szerepét játszó Xanthi Georgiu görög színésznő meggyújtja fáklyáját az olimpiai láng fellobbantási ünnepségén Héra templománál, az eredeti olimpiai játékok helyszínén, az ókori Olümpiában (Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Vaszilisz Pszomasz)

Fellobbant a láng Olümpiában

Idén március 12-én még arról érkeztek a hírek, hogy a görögországi Olümpiában meggyújtották a tokiói olimpia lángját.

A koronavírus-járvány miatt ezúttal a görög szervezők döntése értelmében a tervezett hétszáz helyett mindössze száz meghívott és akkreditált vendég vett részt a ceremónián, amelyen így

a korábbiakkal ellentétben, 1984 óta először nézők sem lehetettek jelen.

A hagyományoknak megfelelően egy „papnő” – akit ezúttal Kszanti Georgiu színésznő alakított – korhű jelmezben, Héra istennő 2600 éves temploma előtt a Nap sugaraival, fém parabolatükör segítségével lobbantotta fel a lángot, ehhez két másodpercre volt szüksége.

A színésznő a templom elől az olimpiai lánggal visszatért az olümpiai stadionba, ahol átadta azt a staféta első tagjának, Anna Korakaki olimpiai bajnok görög sportlövőnek. A láng történetében először vehette át sportolónő elsőként a lángot. A váltó második embere már a rendező japánokat képviselte, Nogucsi Mizuki futó a 2004-es, athéni olimpián megnyerte a női maratont.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke azon a napon még azt emelte ki, hogy 19 hét van hátra a tokiói megnyitóig, és a világjárványnak minősített koronavírus-fertőzés ellenére egyelőre elkötelezettek amellett, hogy az előzetes menetrend szerint vezénylik le az ötkarikás játékokat. Az elnök az illetékes hatóságok segítségével bízott a vírus terjedésének megakadályozásában, de mint később kiderült, sajnos hiába.

Március 16-án kiderült, hogy a japánok 70 százaléka a koronavírus-járvány miatt már nem hisz abban, hogy Tokió otthont adhat a nyári olimpiának. Egy felmérés szerint a megkérdezetteknek csak 24,5 százaléka bízott abban, hogy a tervek szerint sor kerül az ötkarikás játékokra.

Egyetértés volt a halasztással kapcsolatban

Abe Sindzó japán miniszterelnök és Thomas Bach már idén március 24-én egyetértett abban, hogy el kell halasztani a 2020-as tokiói olimpiát.

A tokiói olimpia 2020. július 24-én, pénteken kezdődött volna.

A japán kormányfő telefonon egyeztetett a NOB első számú vezetőjével és utána arról tájékoztatta a sajtót, hogy azonos állásponton voltak a halasztás szükségességét illetően. Abe, a szervezők és a NOB arról is megállapodott, hogy a játékokat legkésőbb 2021 nyarán megrendezik.

Koike Juriko, Tokió kormányzója külön beszélt újságíróknak és jelezte, ha 2021-ben rendezik az olimpiát, akkor is Tokió 2020 lesz az elnevezése, márkaneve.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB elnöke (Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE)

Sportolók, sportszövetségek, politikusok mellett egyre több nemzeti olimpiai bizottság jelezte, hogy a halasztás lenne a legjobb megoldás a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Kanada elsőként jelentette be, hogy ha az eredeti időpontban tartanák meg a játékokat, bojkottálja az eseményt.

Megszületett a döntés az egy éves halasztásról

Július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd 2021-ben a tokiói olimpia, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor – közölte március 24-én a NOB, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC), a játékok szervezőbizottsága, Tokió városa és a japán kormány.

A XXXII. nyári ötkarikás játékokra eredetileg 2020. július 24. és augusztus 9. között került volna sor,

a paralimpia pedig augusztus 25-én rajtolt volna, de a koronavírus-járvány miatt mindkét eseményt a jövő évre halasztották. Az elnevezés továbbra is Tokió 2020, illetve paralimpia 2020 lesz.

A NOB hírleveléből kiderült, hogy az illetékes szervek vezetői – Thomas Bach NOB-elnök, Mori Josiro, a szervezőbizottság elnöke, Koike Juriko, Tokió kormányzója, valamint Hasimoto Szeiko, olimpiáért és paralimpiáért felelős miniszter – telekonferencia keretében egyeztek meg az új dátumokról.

A döntést három fő szempont alapján hozták meg, ezek a következők: a sportolók és minden résztvevő egészségének védelme, egyúttal a Covid – 19 vírus megfékezése; az olimpiai sportágak és a versenyzők érdekeinek védelme; a globális nemzetközi sportnaptár.

Ahogy a NOB fogalmazott, ezek az új időpontok elegendő időt adnak az egészségügyi hatóságoknak és a játékok szervezőinek, hogy megküzdjenek a koronavírus-járvány következményeivel, és mivel szinte napra pontosan egy évvel az eredeti dátumok után kezdődnek majd a seregszemlék, a minimumra csökkenthető a halasztás miatti zavar a nemzetközi sportnaptárban.

Hangsúlyozták: ezzel elég idő marad a még hátralévő kvalifikációs versenyek lebonyolítására is.

Nem hátrány a nyári rendezés, az értékesített jegyek érvényesek maradnának

A közmédia tokiói tudósítója az M1-en azt mondta, hogy nem hátrány, ha nyáron rendezik a játékokat, hiszen egyrészt a nézőknek akkor könnyebb szabadságot kivenniük, másrészt július elején ér véget az esős évszak, szeptember végén pedig már kezdődnek a tájfunok a japán fővárosban.

A szervezők szeretnék biztosítani, hogy azok a jegyek, amelyek már gazdára találtak a tokiói olimpiára és paralimpiára, a halasztás után is érvényesek maradjanak.

Március végéig több mint 4,4 millió belépőt értékesítettek Japánban két különböző időszakban.

A szervezők – az insidethegames.biz oldal összefoglalója szerint – felkínálják majd annak a lehetőségét is, hogy visszakaphassák a pénzüket azok az érdeklődők, akik az új időpontban, 2021 nyarán nem tudnak részt venni az eseményen. A további jegyértékesítést ugyanakkor felfüggesztették.

Áprilisban a NOB és a szervezőbizottság közös közleményben tudatta, hogy

a 2021-es játékok tervezésénél azt a forgatókönyvet követik, amellyel az idei olimpiára és paralimpiára is készültek.

Különösen a versenyhelyszínekre és a versenyprogramra összpontosítanak, ezeknek részleteiben korábban már minden érdekelt egyetértett. Ennek megfelelően a szervezőbizottság azt kéri majd a tervezett helyszínek tulajdonosaitól, hogy ugyanúgy szervezzék meg a viadalokat, mint tették volna ezt idén nyáron.

A 2020-as tokiói olimpiára épült Ariake Aréna, a röplabdatorna helyszíne a japán fővárosban (Fotó: MTI/EPA/Majama Kimimasza)

Közös kívánalom volt az is, hogy a módosított időpontban történő rendezés a lehetőségekhez képest minél kevesebb többletköltséggel járjon, az előkészületeknek pedig része lesz egy intézkedéscsomag is, amely a koronavírus-járvány hatásaira fókuszál.

Egy japán professzor nagyon pesszimista a jövő évi rendezés kapcsán is

Ivata Kentaro elmondta, nagyon pesszimista a jövő nyári rendezés kapcsán, és csak úgy tudná elképzelni, ha például nézők nélkül zajlanának a versenyek, vagy rendkívül korlátozott lenne a résztvevő országok száma.

„Rengeteg sportolót kell meghívni, számos helyről, ami nem igazán kompatibilis ezzel a fertőzéssel. Japán jövő nyárra képes lesz kezelni ezt a betegséget, de nem hiszem, hogy ugyanez a világon mindenütt így lesz”

– magyarázta.

Az olimpia szervezőbizottsága és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábban kijelentette, kizárólag azzal számolnak, hogy 2021. július 23-tól augusztus 8-ig megrendezhető lesz az olimpia, nincs B tervük. Az olimpiának körülbelül 11 ezer, a paralimpiának 4400 résztvevője lesz, őket rengeteg edző, sportvezető és szurkoló kíséri.

A professzor elképzelése ellenére

a szervezőbizottság elnöke idegenkedik attól a gondolattól, hogy a koronavírus-járvány miatt esetleg nézők nélkül rendezzék meg egy év múlva az elhalasztott tokiói nyári olimpiát.

Mori Josiro, Japán korábbi miniszterelnöke szerint amennyiben lehetséges, már azt is el kellene kerülni, hogy a helyszíni szurkolók számát csökkentsék, mert létfontosságú, hogy ott legyenek a lelátókon. Ezzel a NOB elnökének kijelentésére reagált, aki úgy fogalmazott: szükség esetén korlátozhatják a nézők beengedését.

Dollármilliókkal segít a NOB a halasztás miatt, elkötelezett a 2021-es rendezés mellett

A NOB több mint 25 millió dollárt különített el a tokiói játékok elhalasztásával kapcsolatban a csapatok és a sportolók felvetődő költségeire.

A bejelentés szerint további 15 millió dollárt különítenek el arra a programra, amely 185 kevésbé finanszírozott ország 1600 sportolóját segíti abban, hogy felkészülhessen a jövő nyárra halasztott játékokra. A szervezet további 10 millió dollárt ad a tagországoknak a kiegészítő működési költségek fedezésére, ilyenek például a tisztviselők utazási költségei.

Ezek az összegek a NOB Olimpiai Szolidaritás programjának köszönhetően állnak rendelkezésre, ennek a célja a 206 ország részvételének biztosítása az ötkarikás játékokon.

„A NOB-nak könnyebb lett volna a játékokat vis maiorra hivatkozva törölni, így megkaptuk volna a biztosítási összeget. De mi azért vagyunk a NOB-ban, hogy megszervezzük az ötkarikás játékokat, és nem azért, hogy töröljük” – idézte a német sportvezető L’Equipe-nek adott nyilatkozatát az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál.

Thomas Bach hozzátette: a pandémia okozta válság megmutatta, hogy nagyobb szolidaritásra van szükség úgy a sportban, mint a társadalomban.

A 2020-as tokiói olimpia központi létesítménye, az új Nemzeti Stadion a japán fővárosban (Fotó: MTI/EPA/Majama Kimimasza)

„Továbbra is teljes mértékben elkötelezettek vagyunk amellett, hogy jövőre júliusban és augusztusban megünnepeljük az olimpiai játékokat” – hangsúlyozta Bach múlt szerdán.

Megerősítette, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) iránymutatásait figyelembe véve több forgatókönyvvel is készülnek az olimpia – módosított dátum szerint 2021. július 23-tól augusztus 8-ig tartó – veszélytelen megrendezésére. A szervezők törekszenek a játékok egyszerűsítésére és a résztvevők biztonságának garantálására, változatlanul utóbbi az első számú szempont a rendezésnél.

A megnyitó ünnepség idén július 24-ről 2021. július 23-ra módosított időpontját már korábban nyilvánosságra hozták, de a teljes program mostanáig függőben volt, amikor is a szervezőbizottság ismertette az új terveket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 136. kongresszusán, amelyet online tartottak.

 

Minden egy nappal korábbra tolódott

Az új menetrend szerint a tokiói játékok egy fukusimai softballmérkőzéssel veszi kezdetét két nappal a megnyitó előtt, azaz július 21-én helyi idő szerint reggel 9 órakor. A bejelentés szerint mindenre egy nappal korábban kerül sor a 2020-as időrendhez képest, ugyanakkor az órarendben lesznek kisebb eltérések.

John Coates, aki a NOB részéről felügyeli az előkészületeket, úgy nyilatkozott, hatalmas feladat volt annak biztosítása, hogy a helyszínek 2021-ben is rendelkezésre álljanak.

A házigazdák a lebonyolítás előkészületei mellett mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a játékokat biztonságossá tegyék a versenyzők, a további hivatalos személyek és a szurkolók számára egyaránt.

Muto Tosiro, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója reményét fejezte ki, hogy a vírusveszély csökkenni fog, ugyanakkor hangsúlyozta: senki sem tudja jelenleg megmondani, mi lesz a helyzet egy év múlva, 2021. július 23-án, a megnyitó napján. A szervezők mindenesetre azzal kalkulálnak, hogy a koronavírus még akkor is komoly gondot jelent majd.

Videó: euronews

Hiradó / Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Flört a kocsmában: Egy szexi kísértet akarta elcsábítani a szellemvadásznőt

Döbbenetes eseményről számolt be Rachel Parsons. Rachel Parsons idestova húsz esztendeje tevékenykedik lelkes szellemvadászként, rendíthetetlenül deríti fel a paranormális...

Előkerült a térfigyelő kamera felvétele a Jókai utcai házomlásról – felkavaró videó (18+)

Szinte teljesen leomlott hétfő délelőtt Budapesten a Jókai és az Aradi utca sarkán található épület teteje és az...

Eldőlt: 2035-től nem lehet új benzinzes és dízeles autót venni az EU-ban

Ma, szerda hajnalban elfogadták az Európai Unió tagországai a klímavédelmi törvényeket, miszerint 2035-től a tagországok területén betiltják a...

Ekkora baj közelít? Az állam mostantól vészhelyzetben átveheti az energiacégek irányítását

Az orosz–ukrán háborúra hivatkozva, rendelettel készítette elő a magyar kormány, hogy a magyar állam az ellátás folyamatosságára és...