6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekHőkamerával, drónnal és radarral is védik a határt

Hőkamerával, drónnal és radarral is védik a határt

Jelentős rendőri és katonai létszámmal, illetve komoly eszközparkkal őrzik a kerítéssel nem védett határszakaszt Bács-Kiskun megyében.

A rendőrség hőkamerát, a Magyar Honvédség pedig drónt és radart is alkalmaz – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója Hercegszántón.

Bakondi György sajtótájékoztatón közölte: nőtt a határsértések száma a műszaki akadályzárral nem védett Bács-Kiskun megyei szakaszon, megváltozott továbbá az illegális bevándorlók útvonala és állampolgári összetétele is.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Kiemelte: a Bács-Kiskun megyei szerb-horvát-magyar hármas határ térségében tapasztalható a legnagyobb aktivitás, ott érkezik a legtöbb határsértő, mivel a magyar határ egy részét ott nem védi kerítés.

A határsértő mozgások fő irányát Homorúd, Sárhát, Nagybaracska és Bátmonostor település képezi – tette hozzá.

Emlékeztetett: a Bács-Kiskun megyei határszakasz mintegy 113 kilométer hosszú, ebből 102,5 kilométert ideiglenes biztonsági határzár véd. Részben a terepviszonyok, másrészt a vadmozgások miatt azonban 10,5 kilométer hosszan nem lehetett semmilyen műszaki akadályt kiépíteni.

A belbiztonsági főtanácsadó hangsúlyozta: a megyében 2018-ban 3477-en, az elmúlt évben 11 535-en követtek el itt tiltott határátlépést, míg idén januárban eddig már 1353-an.

A hercegszántói határátkelőhelyen – ahol kamionok nem, csak személyautók közlekednek – nem tapasztalnak határsértést, viszont a kelebiai vasúti átkelőnél 1328-an, a tompai közúti átkelőhelyen pedig 376-an tettek kísérletet a jogellenes átlépésre az elmúlt évben.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Bakondi György szerint megváltozott az a korábbi tendencia, hogy az illegális bevándorlók Szerbiába érkezve onnan Boszniába, majd Horvátországon és Szlovénián keresztül próbáltak Nyugat-Európába jutni. Ma már elég nagy számban érkeznek Boszniából Szerbiába, ők azonnal a Vajdaság területére, a magyar határ közelébe érnek, és tipikus főútvonalakon – mint amilyen a hercegszántói – tesznek kísérletet az Európai Unióba jutni.

Kiemelte: változás történt az állampolgársági összetételben is, hiszen míg korábban alapvetően afgánok, irániak, pakisztániak érkeztek, és csak kisebb számban szírek, irakiak és mások, manapság a legtöbben újra – mint a 2015-ös időszakban – szírnek vallják magukat, és viszonylag magas a számuk azoknak is, akik ismeretlen útvonalakon Észak-Afrikából jönnek ide.

Az eljárásról a belbiztonsági főtanácsadó elmondta: ez hasonló a kerítéssel védett határszakaszokhoz, vagyis az elfogottakat figyelmeztetik és visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Bakondi György kérdésre válaszolva elmondta: a balkáni útvonalon jelentős aktivitást tapasztalnak, sokkal többen érkeznek, mint egy átlagos januári időszakban. Ezt az útvonalat pedig nagyban befolyásolja a Törökországban lévő szírek és afgánok száma.

Emlékeztetett, tavaly a török hatóságok mintegy 500 ezer tiltott határátlépővel szemben léptek fel, és biztosan vannak olyanok is, akik átjutottak az ellenőrzésen. Az Iránban dolgozó afgán vendégmunkások pedig a romló gazdasági helyzet miatt elveszítették a munkahelyüket, és úgy gondolják, hogy inkább Európában próbálnak szerencsét.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Bakondi György kiemelte, a tapasztalatok szerint az embercsempészetben részt vevők állampolgári összetétele is változott. A szerb és magyar embercsempészeket ugyanis kiszorították azok a viszonylag nagyszámú illegális bevándorlók, akik Németországban vagy Ausztriában menekültstátuszt kaptak, és „konvenciós útlevelükkel” az Európai Unióban szabadon utazhatnak – tette hozzá.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem