Kevés, a párkapcsolatra veszélyesebb dolog van annál, amikor a két fél ambíciói, vágyai nem egyeznek. Persze nem feltétlenül jelent problémát, ha az egyik kifejezetten törtető (akár a jó értelemben véve), míg a másikat nem érdekli a karrier – egészen addig, amíg valamelyik emiatt nem érzi háttérbe szorítva magát – írta a csalad.hu.

A párkapcsolaton belüli dinamika meghatározó jelentőséggel bír a hosszú távú siker szempontjából, ennél már csak az fontosabb, hogy mindkét fél kényelmesen érezze magát benne, és ne legyenek kimondott vagy ki nem mondott feszültségek – például az eltérő ambíciók miatt. Mindezt persze nem mindig egyszerű, ugyanakkor nagyon fontos összeegyeztetni – hangsúlyozta Lauren Handel Zander párkapcsolati tanácsadó.

Egymás értékelése és bátorítása

Az ambíció nem állandó dolog, van, amikor erősebb, van, amikor gyengébb az évek során. Éppen ezért fontos, hogy mindig megmaradjunk egymás legjobb barátjának, támogassuk a másikat akkor is, amikor nem megy olyan jól neki, vagy amikor úgy érzi, válságba került.

Ne változtassuk meg egymást

Az emberek persze változnak, ezt el kell fogadnunk, az viszont egyenes út a kudarchoz, ha mi próbáljuk megváltoztatni a másikat. „Gyakran előfordul, hogy az egyik fél azt gondolja, okosabb vagy jobb a másiknál, és ilyenkor azt érzi, a másiknak jobban kellene rá hasonlítani, ahelyett, hogy hagyná, hogy önmaga legyen.

Hogyan lehet összehangolni a párok ambícióit
A kép illusztráció (Fotó: Eurpress/EZA)

Az pedig egyenesen a házasság eredendő bűneinek egyike, ha valaki azt gondolja, jobb és több a másiknál csak azért, mert több pénzt keres” – hangsúlyozta Lauren Handel Zander. Jobban tesszük tehát, ha elfogadjuk a másikat olyannak amilyen, legyen heti 90 órát dolgozó megszállott vagy a napi 8 órát letudó alkalmazott.

Tisztázni kell a tényeket

Nyilván mindent nem lehet, de azért az “élet nagy dolgai” közül jó néhányat igen érdemes már az elején tisztázni. Ilyen a pénz, vagy a karrier szerepe az életünkben, hány gyermeket szeretnénk és mikor, házban vagy lakásban élnénk inkább és még hosszan sorolhatnánk. Ha valaki ezt olvasva akár csak a fentiekkel nincs tisztában a párjával kapcsolatban, akkor jobb, ha minél hamarabb leülnek megbeszélni a dolgokat.

Nincs szükség mártírokra

Csodálatos dolog feláldozni a karriert, a hobbit, és az álmokat a családért. Csodálatos, egyben biztos út a váláshoz – legalábbis a szakember szerint. „A mindenkinek megfelelni akaró mártír egy idő után robban, és akkor lesz a másik a szemében önimádó, aki jobb, ha távozik” – hívta fel a figyelmet Lauren Handel Zander.

Ne titkoljuk a furcsaságainkat

Mindenkiben van valami furcsa vagy különleges, amit persze megpróbálhatunk eltitkolni a másik elől, de nem érdemes. Mindegy, miről van szó, arról, hogy minden évben szükségünk van pár napra egyedül elvonulva, vagy hogy imádjuk a sósat együtt enni az édessel (hogy két egymástól igen távol eső példát hozzunk), jobb, ha erről időben értesül a párunk, és nem meglepetésként éri több együtt töltött év után.

forrás: csalad.hu