13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségHogyan csökkenthető a koleszterin?

Hogyan csökkenthető a koleszterin?

Ma már szinte nem múlik el nap, hogy ne halljunk, olvassunk valamit a magas koleszterinszint csökkentésének fontosságáról.

Nem csoda, hiszen a magyar konyha és a modern életmód is a magas koleszterinszint kialakulását segíti elő. Már-már mumussá vált a szó, pedig a koleszterin a szervezetünk számára fontos anyag – ismerkedjünk hát meg vele és azzal, hogy miért kell megfelelő értékek között tartani ennek az anyagnak a mennyiségét.

A koleszterin a zsírok (lipidek) körébe tartozik és a szervezetünk számára nélkülözhetetlen anyag, hiszen például a sejtfalak, a nemi hormonok, a D-vitamin és az epesav fontos alkotóeleme. A szervezet a koleszterin-szükségletének többségét maga állítja elő, csak egyötödét fedezi a táplálékokból. Sokáig tartotta magát a nézet, hogy ha valakinek magas a koleszerinszintje, akkor tilos bizonyos élelmiszereket fogyasztania. Ma már másként gondolják a szakemberek. A koleszterin az egészségre veszélyt akkor okozhat, ha túl magas a vérben lévő koncentrációja, illetve az összkoleszterinen belül nem megfelelő arányban vannak jelen benne a koleszterin különféle típusai.

A koleszterin típusai

A koleszterin a vérben fehérjékhez kötődik, úgynevezett lipoproteineket alkotva jut el a sejtekig. Ezeknek a lipoproteineknek a jellegzetességei szerint kétféle koleszterint különböztetünk meg: az LDL-lipoproteineket, amelyeknek a feladata a szükséges koleszterint a májból a sejtekhez szállítani, és HDL-lipoproteineket, amelyek a fel nem használt koleszterint felveszik a szövetekből és visszaszállítják azokat a zsírbontást végző májba. Ha ez a folyamat nem működik megfelelően, akkor az LDL-koleszterin, különösen annak kicsi, sűrű változata (úgynevezett small-dense LDL) felszaporodik a vérben és átjutva a „sérülékennyé” vált érbelhártyán kijut az érfalba, zsíros-meszes plakkokat, lerakódásokat hoz létre az erek falán. Ez okoz aztán bajt.

Eltömődnek az erek!

Ugyanis ez azérelmeszesedés(arterioszklerózis) az alapja több súlyos szív- és érrendszeri betegségnek. Azért olyan veszélyes, mert szűkíti, súlyos esetben el is zárhatja az ereket, rugalmatlanabbá, sérülékenyebbé teszi az érfalakat, és ennek az elváltozásnak a következtében végtagi érszűkület, trombózis, szív- és agyi infarktus, agyvérzés alakulhat ki.

Szűkíti, el is zárhatja az ereket, ennek következtében végtagi érszűkület, trombózis, szív- és agyi infarktus, agyvérzés alakulhat ki.
A plakk szűkíti, el is zárhatja az ereket, ennek következtében végtagi érszűkület, trombózis, szív- és agyi infarktus, agyvérzés alakulhat ki. Fotó: 123rf

Az érelmeszesedés folyamata már életünk első évtizedeiben megkezdődhet a kockázati tényezők kedvezőtlen halmozódása miatt, igaz klinikai tüneteket csak évtizedek múlva fog okozni. Az egyre kifinomultabb funkcionális és strukturális vizsgálómódszerekkel, vérvizsgálatokkal a későbbi érkatasztrófát sok-sok évvel megelőzően kimutatható lenne a nagyobb kockázat, azonban a fejlettebb és gazdagabb országokban sem teljesen megoldott még a tünetmentes egyének tömeges szűrése.

A magas koleszterinszint okai

A vérzsír (koleszterin) felszaporodásának egyik oka lehet genetikai hajlam, másrészt a többi szív- és érrendszeri megbetegedéshez hasonlóan az életmód is: az egyoldalú táplálkozás, a túl zsíros ételek fogyasztása, a mozgáshiány és a túlzott alkoholfogyasztás is kiválthatja.

Ugyanakkor azok az élelmiszerek, amelyek koleszterinben gazdagok (például a tojás vagy a vaj) kevésbé befolyásolják a vér koleszterinszintjét, mert a koleszterin a vékonybélből már csak korlátozottan szívódik fel. Egyes betegségek, például a pajzsmirigyproblémák, az anyagcsere-betegségek, mint a cukorbetegség és a máj-, az epe-, illetve a vese működési zavarai is okozhatják a koleszterinszint emelkedését. Vannak olyan gyógyszerek is, amelyek hozzájárulhatnak az emelkedett értékhez.

Tünetei

Külső tünete nincs, ránézésre szinte senkiről sem állapítható meg, hogy magas a koleszterinszintje, éppen emiatt nevezik a magas vérnyomással együtt „néma gyilkosnak”. Csak ritkán fordul elő, hogy a felszaporodott vérzsírszintnek az arcon, szemhéjakon, illetve könyéken, térden lehet látható tünete, sárgás bőr alatti lerakódások formájában. Ám csupán laborvizsgálatokkal mutatható ki, ha a vérben megemelkedik az összkoleszterinszint értéke, és azon belül a normálistól eltér az LDL- és HDL-koleszterin aránya.

Általánosságban elmondható, hogy egy tünetektől, korábbi érbetegségtől mentes felnőttben az összkoleszterin értéke nem jó, ha meghaladja az 5.2 mmol/l értéket, amelyen belül az LDL-koleszterin a 3 mmol/l alatt legyen; a HDL-koleszterin pedig férfiakban 1 mmol/l, nőkben 1.3 mmol/l felett legyen. A trigliceridérték 2.3 mmol/l-ig megfelelő.

Megelőzés

A magas koleszterinszint ellen egészséges, rostokban, növényi olajokban, friss zöldség-gyümölcsökben gazdag, zsírban szegény táplálkozással, a normális testtömeg megtartásával, általában az egészséges életmóddal tehetünk a legtöbbet, amiben a rendszeres mozgásnak és a káros szenvedélyek (dohány, alkohol) kerülésének is szerepe van.

Kezelés

A koleszterincsökkentésre alkalmas étrend beállítása (például sok halhús, növényi olajok, zöldségfélék, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonafélék, fokhagyma) sokat segíthet. A sikeres súlycsökkentő diéta magában is akár 40 százalékkal csökkentheti a koleszterinszintet. A gyógyszeres kezelés során pedig a szervezet koleszterintermelését és -felhasználását tudják befolyásolni.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work