Számos tabu és tabusított téma van, melyről még felnőttkorban sem szívesen beszélgetünk egymással. Márpedig sok kérdés felmerül a gyerekben, melyekre válaszolni kell, ha kínos a téma, ha nem, hiszen annál, hogy idegenektől kell hallania arról, amiről még a szülei is csak nehezen beszélnek csak az rosszabb, ha egyszer csak szemben találja magát egy olyan helyzettel, melyre nem volt felkészülve. A Life.hu cikksorozatában, Bojti Andrea gyermekpszichológus segít abban, hogyan beszélgess a gyermekeddel a kínos kérdésekről.
A tinédzserkor az a korszak a gyerekek életében, amikor igyekeznek mindent kipróbálni, amit lehet. És azt is, amit nem ajánlott vagy éppen nem szabad. Minél jobban tiltunk valamit, az a gyerek számára annál érdekesebbé, izgalmasabbá válik, mert valamiféle titkot rejt. Már csak ezért sem ér semmit a szimpla eltiltás, akár a cigarettától, akár az alkoholtól vagy a drogoktól. De akkor mit tehet a szülő, ha azt szeretné, hogy gyermeke mégse próbálja ki, vagy ami még nagyobb félelme, ne szokjon rá a káros szerekre, ne váljon azok rabjává. Ezúttal ebben segít a Life.hu olvasóinak Bojti Andrea gyermekpszichológus, a Magabiztos szülő című könyv szerzője.
Azt mondják, egy bizonyos kor után a gyerekek számára a szülői intelmeknél sokkal fontosabbá válnak a kortársak, barátok, és a kamaszkor egy olyan időszak, amikor a szülőnek el kell fogadnia, hogy vannak dolgok, melyekből a gyerek ki fogja hagyni, legyen bármilyen őszinte is a kapcsolatuk. Az teljesen egyértelmű, hogy sörrel a kézben, cigarettával a szájban, a kanapén ülve nem lehet hitelesen elmagyarázni a kamasznak, hogy miért nem jó rászokni függőséget okozó szerekre, milyen következményekkel járhat a dohányzás és az alkohol vagy akár a kábítószer, tehát a jó példa nem elhanyagolható szempont. Ám bármilyen jó példával is áll elő a szülő, meg kell értenie, hogy ahogyan ő is, úgy a gyereke is sok mindent ki akar és ki is fog próbálni tinédzserként.
Bojti Andrea szerint ez azonban nem azt jelenti, hogy anyaként, apaként semmit nem tehetünk, és csak hagynunk kell, hogy megtörténjen.
„A szülőnek tekintélye van a gyermeke előtt, ami nyilván másfajta kapcsolat, mint a haverokkal való viszony. Ez természetes, a szülőnek nem is kell a jó fej havernak lennie, akivel a gyerek együtt iszik és cigizik. Az, hogy a gyerek soha nem szív majd bele egyetlen szál cigarettába se, és soha egy korty alkoholt nem iszik meg, elég valószínűtlen, a szülők is tudják ezt, de ennek ellenére is azt kell képviselniük, hogy a rendszeres fogyasztásuk egyáltalán nincs rendben” – mondja a szakember, aki szerint a teljes tiltás valóban nem megoldás, de az mindenképpen elvárható, hogy például az alkoholfogyasztás ne legyen szokás, hogy a gyerek egy buliban ne igya magát részegre.
Andrea szerint a tinédzserek, ha akarnak, ma már nagy eséllyel droghoz is hozzájuthatnak, tehát a cél, hogy ne is akarják kipróbálni a kábítószereket. Ám fontos, hogy a nevelést nem lehet a gyerek 14 éves korában elkezdeni, amikor már felmerült az alkohol és a drog kérdése, gyakorlatilag elkéstek a „felvilágosítással”.
„Az a fajta bizalmi viszony, hogy szülőként nyitott vagyok a gyerekemnek az érzelmeire, hogy 14 évesen már nem csak megmondom neki, hogy mit csináljon, hanem partnerként kezelem, sok családban nem valósul meg. Sok szülő nem tudja megugrani ezt a szintet, beleragadnak a tekintélyelvű nevelésbe, abba, hogy márpedig ők mondják meg, hogy mit lehet és mit nem, ahelyett, hogy megpróbálnák megérteni, hogy a gyereknek 16 évesen miről szól az a buli, hogy például adott esetben ott van az a lány vagy srác is, aki tetszik neki, és hasonlók” – magyarázza a gyermekpszichológus, aki gyakran a nyitottság helyett inkább a „bezzeg az én időmben” hozzáállást tapasztalja a kamaszok szüleinél.
Arról értekeznek, hogy bezzeg ők még a játszótéren, szabadban töltötték el az időt, a mostani gyerekek meg csak a tabletet, okostelefont bámulják, de nem kérdezik meg a gyerekeiktől, hogy mi olyan érdekes abban, amit annyira szeretnek nyomkodni, és egyáltalán, mit csinálnak azzal a „kütyüvel”. Az őszinte érdeklődés hiányzik, holott Bojti Andrea szerint épp ez az a hozzáállás, ami segíthet, ami miatt hiteles lehet a szülő a gyereke szemében.
„A szülőnek nyitottnak kell lennie a gyermekére, miközben képviselnie kell egy elvet is. Éppen ezért, szerintem nagyon sokat segít, ha a saját példánkat meséljük el, ahelyett, hogy kioktatnánk őt. Azt is el lehet mondani például, hogy „amikor fiatalon a Szigeten ittam és hánytam az alkoholtól…”, mi történt. De azért nem szabad átesni a ló másik oldalára sem” – magyarázza el Andrea, akinek gyerekkorában orvos édesapja sokat mesélt a kábítószer-fogyasztás következményeiről, arról, milyen testi-lelki károkat okozhat az embernek, ő emiatt nem próbálta ki soha a drogokat. Ám azt is hozzáteszi, hogy mondjon bármit is a gyermekének a szülő, érdemes abból kiindulnia, hogy az nem reális elvárás, hogy a kamasznak soha semmilyen balhéja ne legyen.
„Az egyfajta elakadást jelez, ha egy kamasz az identitáskeresés időszakában úgymond túl jó gyerek, 16 évesen nem megy sehová, mindig otthon van, csak az anyukájának mondja el a lelki problémáit…” – figyelmeztet a gyermekpszichológus.
Bojti Andrea A magabiztos szülő című könyvében 9 pontban ír a kamaszkori elakadásokról
1. Ha a tinédzser 12-13 évesen a tinédzser még mindig kisgyermekként viselkedik, ami akár a megjelenésén, a hanghordozásán, beszédstílusán is tetten érhető.
2. Kimért, felnőttes viselkedés.
3. Nem tud a kortársaihoz kapcsolódni, csak a nála jóval fiatalabbakkal képes csak barátkozni.
4. Kamaszként még mindig a szülőkkel akar csak időt tölteni, nélkülük nem megy sehova és erre nincs is igénye.
5. Közömbösség az élet eseményeivel szemben, a pozitív dolgoknak nem örül, de felbosszantani sem lehet.
6. Óvodásokra jellemző egocentrikus gondolkodásmód, azaz nem képes mások szemszögéből tekinteni a történésekre, nem tudja elképzelni, adott helyzetben mit érezhet a másik ember.
7. Ha kamaszként még egyáltalán nem rendelkezik jövőképpel, csak olyasmiket tud mondani, ha kérdezik, hogy a világ ura lesz, utazgatni fog stb., de nem tudja, hogyan, miből teszi majd ezt.
8. Kényszergondolatokkal, kóros szorongással küzd.
9. Felsőbb erőknek tulajdonítja az érzéseit, cselekedeteit, pl. a belső hang utasítására nem ment be az iskolába.
A gyermekpszichológus arra figyelmeztet, hogy az utolsó két pontban leírtak miatt mindenképpen szakembert kell felkeresni.
Mégis, sok szülő esik kétségbe, amikor megtudja, hogy a 16-17 éves gyermeke megivott a buliban egy pohár sört, s kezd amiatt aggódni, hogy felnőttként majd alkoholproblémái lesznek, holott egy pohár ital még nem egyenlő a devianciával, nem az vezet az alkoholizmushoz. A szakember szerint a gyereket a devianciától a biztonságos kötődés menti meg, hiszen senki nem egyedül züllik el, hanem társaságban. Ám a biztonságos kötődési mintázatú gyerek nagy valószínűséggel nem is képes kapcsolódni a deviáns, szélsőséges viselkedésű emberekhez, nincsenek ilyen fiatalok a társaságában, már csak azért sem, mert többnyire a hasonló a hasonlóval barátkozik.
„A szülők sokszor túlságosan felnagyítják a helyzetet, például, amikor megérzik, hogy a kamasz egy kicsit ivott vagy rágyújtott. Holott az, hogy a középiskolás kipróbál dolgokat, normális, a kérdés mindig az, hogy ez elmegy-e patológiás irányba. Egy pohár alkohol még nem ez az irány. Komplexen kell megvizsgálni a helyzetet, azt, hogy a gyerek milyen közegben van, milyen hatások érik. Nagyon markáns indikátor, ha romlik a tanulmányi eredménye, ha a viselkedése a deviancia felé hajlik. De ha a tanulmányi eredménye, iskolai viselkedése nem változik, vannak céljai, melyek eléréséért továbbra is megtesz mindent, akkor minden bizonnyal nincs nagy baj” – hívja fel a figyelmet a pozitív és negatív jelekre is a szakember.
Kisgyermekkel még nem beszélgetnek a szülők a szerhasználatról, bár egy 4-5 éves gyerek már megérzi, ha a rokonságban, a család baráti körében valakinek folyton kellemetlen szaga van a dohányzástól, alkoholtól. Egy általános iskolással azonban már lehet, sőt kell is beszélni a témáról, ahogy minden kényes kérdés esetében, a saját szintjén. Ahogy legtöbbször, ezúttal is jobb elébe menni a dolgoknak, és nem csak azért, mert a kortársaktól úgyis hall róla, hanem hogy kamaszkorára már felkészült legyen, tudjon dönteni arról, mibe, mennyire megy bele és mibe nem.
Bojti Andrea tapasztalata az, hogy a kisgyerekes anyák és apák hajlamosak mumusként tekinteni a kamaszkorra, de ez szerinte nem jó hozzáállás, aki előre fél, retteg, hogy mi lesz, ha…, csak a saját bizonytalanságát növeli.
„A kamasz nem egyik napról a másikra lesz kamasz. Ahogy a gyerek nő, fejlődik a kapcsolat is folyamatosan alakul a szülő és közte, természetes, ha vannak időnként mélypontok, de alapvetően egy kamasszal nagyon jó lehet az élet. Némi nosztalgiával visszaemlékezni szülőként a saját tinédzserkorunkra, az ő kamaszkorával újra átélni a sajátunkat, izgalmas dolog, amitől nem kell ódzkodni” – tanácsolja a gyermekpszichológus.
De mi van azokkal a fiatalokkal, akik olyan családban nőnek fel, ahol a napi két üveg sör vagy a palack bor elfogyasztása a normális. Andrea tapasztalata az, hogy ahol napi alkoholfogyasztás van, ott nem igazán törekszik a szülő arra, hogy a gyereke ne igya meg vele együtt a maga sörét.
Bojti Andrea a saját praxisából is tudja és tapasztalja, hogy ahol a szülő alkoholista, több szempontból is veszélyeztetettebb a gyerek. Ugyanakkor nem egy esetben a gyerek épp amiatt nem iszik, hogy látja, mit tesz az alkohol az apjával, anyjával, és később, felnőttként sem nyúl a pohár után. Mindeközben azt is látni kell, hogy az alkoholizmus nem csupán annyi, hogy valaki sokat vagy rendszeresen fogyaszt szeszes italokat.
„Az alkoholizmus a tranzakciónalaitikus pszichológiai irányzat szerint egy emberi játszma . Adott mondjuk a gyenge férfi, aki iszik, és az erősebb nő, aki a megmentő szerepében tetszeleg, és azt gondolja, majd ő leszoktatja a férjét az alkoholról, aki mellette majd nem iszik. Megmondja neki, mit csináljon, kontroll alatt tartja. A férj pedig, mint egy kisgyerek él a házasságban, közben iszik, de tagadja, a felesége emiatt rendszeresen megszidja. Szülő-gyerek játszma folyik a családban, csak éppen két szülő között. Ez a párkapcsolati működésük, a gyerek pedig ezt látja. Ha fiatal felnőttként, kikerülve a családból a lány vagy fiú időt és energiát szán arra, hogy feldolgozza a gyermekkori traumáját, van esély rá, hogy olyan társat választ majd magának, aki más lesz, mint a saját apja vagy anyja volt, ám, ha éretlen személyiségként menekül ki a családból, nagy eséllyel egy nagyon hasonló helyzetben találja majd magát, szerfüggőként, vagy egy függő társaként” – vázolja fel a szakember kis kitérőként a valóságot.
A legfontosabb, mint minden tabusított téma esetén, hogy ne féljünk beszélgetni róla a saját gyermekünkkel, annak érdekében, hogy ha elé kerül az a bizonyos borospohár, cigaretta, esetleg drog, képes legyen józanul mérlegelni és meghozni a maga döntését.
Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus, a Gyermekpszichológus blog szerzője. Gyakorló gyermekpszichológusként pályafutása kezdete óta egy gyermekkórházban dolgozik. Munkásságának célja, hogy ebben a mai bizonytalan világban minél több család számára megismerhetővé tegye a gyermekpszichológia szemléletét mint kapaszkodót a gyermeknevelésben. Novemberben jelent meg első könyve, A magabiztos szülő címmel.
