A két politikus a MÁV állapota miatt keveredett szóváltásba. A miniszter végül személyes találkozóra hívta Magyar Pétert, amit utóbbi el is fogadott.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szombati Facebook-bejegyzésében Lázár János építési és közlekedési miniszternek üzent a MÁV helyzetével kapcsolatban. „Lázár Miniszter úr! Önöknek 14 éve volt, korlátlan hatalommal, ezer milliárdos uniós forrásokkal. A MÁV nemhogy nem fejlődött, hanem soha nem látott válságba sodorták. Ide már az ötpontos akciótervek nem lesznek elegendőek. A vonat nem vár. És a magyar emberek sem. Elég volt!” – üzent a pártelnök, majd 16 pontban sorolta fel a magyar embereket is érintő sérelmeket.

Lázár János személyes találkozóra hívta Magyar Pétert

Lázár János nem hagyta szó nélkül az elhangzottakat, és Magyar Péter 16 pontjára 10 pontban reagált kommentként a poszt alatt. „Üdvözlöm Magyar Pétert a magyar vasút valóságában! (És a többi politikust is, akik az elmúlt napokban – harminc év után – felfedezték, hogy a vasút rossz állapotban van. Jó reggelt kívánok!)” – idézi a miniszter kezdő sorait az Index.

A tárcavezető azt írta, készségesen nyújt tájékoztatást a problémákról és a megoldásokról, mert mindegyikkel rendelkeznek. Szerinte a MÁV-osok tudják, mi a baj, hagyni kell őket dolgozni, mert nélkülük nem működne a rendszer. „Ezért kötöttünk 3 éves bérmegállapodást velük, 28 százalékos béremelést biztosítottunk, és ezért kaptak hőségpénzt. Mert megérdemlik” – írta, majd megjegyezte a tarifareformot is, amely olcsóbbá és egyszerűbbé tette a közösségi közlekedést. „Ez egy politikusnak lehet mellékes, 4 és félmillió utasnak azonban nem az. Nyugi, a problémákra megoldások is vannak” – üzente Magyar Péternek.

Ezt követően Lázár János felsorolta, mi mindent tettek rendbe, vagy terveznek rendbe tenni. „Nekem mindig az ember az első: a dolgozó és az utas. Végül, de utolsó sorban: a politikus. Személyes körbevezetést kértél, megkapod. Hív a vasút, vár a Lázár!” – zárta kommentjét.

Magyar Péter elfogadta a meghívást

Magyar Péter megköszönte a miniszter válaszát, és a „grandiózus tervekkel kapcsolatos” információkat is, de szerinte „ilyenekből” eddig sem volt hiány.

Üzenet a DK-tól

Az Index arra is felhívja a figyelmet, hogy Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője is üzent Magyar Péternek a közösségi médiában: „Elhiszem, hogy annak, akit utoljára talán akkor látott vasutat, mikor a »jogerős« nagyapa vitte el rácsodálkozni, milyen is az, nos, az meglepődik hirtelen, mikor szelfikörútja során szembejön vele egy matuzsálemkorú mozdony. (Meg ne lepődj, ezért szólok: rengeteg ilyen van. Sőt, csak ilyen. Ipari műemlékek, és nemcsak mozdonyok, de vasúti kocsik is. Kapaszkodj: ezekkel közlekedünk.) Csókolom! Ez a való világ, Péter!” – írta, majd hosszasan folytatta a pártelnök kiosztását. A teljes bejegyzés – amelyet egyébként Gyurcsány Ferenc is megosztott – ide kattintva érhető el.

Előzmények:

Magyar Péter,Lázár János

Nyitókép: MÁV

Kisiklott egy vonat a Keleti pályaudvarnál, jelentős korlátozások

Németh Réka, a MÁV pályaműködtetési és beruházási vezérigazgató-helyettese a Keleti pályaudvar közelében történt baleset helyszínén tartott sajtótájékoztatón 2024. augusztus 26-án. Várhatóan augusztus 27-én délelőtt állhat helyre a vasúti forgalom a Keleti pályaudvaron, azt követően, hogy augusztus 25-én este a pályaudvar előtt kisiklott a Claudiopolis Kolozsvárról közlekedő InterCity vonat öt személykocsija.

Nyitókép: Németh Réka, a MÁV pályaműködtetési és beruházási vezérigazgató-helyettese a Keleti pályaudvar közelében történt baleset helyszínén tartott sajtótájékoztatón 2024. augusztus 26-án. MTI/Bruzák Noémi

Vizsgálat indul a Keleti pályaudvarnál történtek miatt

Egy független vizsgálat tárja fel a Keleti pályaudvarnál történt vonatkisiklás okait – mondta a MÁV kinevezett vezérigazgatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Hegyi Zsolt a műsorban elmondta: évente körülbelül egymilliárdszor szállnak fel az utasok a járműveikre és 53 ezer ember dolgozik a szolgáltatások biztosításán. Hangsúlyozta, hogy a személyszállítás egységes szolgáltatás, így egymásra épül a vasúti és a buszos utaztatás, ugyanakkor a közösségi közlekedésnek fenntarthatósági és társadalmi mobilitási céljai is vannak.

„Tehát mindenki számára biztosítanunk kell ezt a szolgáltatást, az pedig, hogy egyébként az emberek környezettudatossága növekszik és többen választják a közösségi közlekedést, akkor azt gondolom, hogy mindenki nyer” – fogalmazott a vezérigazgatói posztot szeptember 1-től betöltő szakember.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter ötpontos tervének minden pontját fontosnak tartja, de ezek nem ugyanakkor fognak megvalósulni. Például a pályarekonstrukciók esetében az a cél, hogy már 2025-től elinduljanak az építkezések, az új járművek beszerzése évekig tarthat, míg a használt vonatok vásárlása sokkal gyorsabb lehet, így ezek akár már jövőre megérkezhetnek.

Arra a felvetésre, miszerint egy nehéz időszakban veszi át a MÁV irányítását például a Keleti pályaudvaron történt kisiklás miatt, Hegyi Zsolt azt válaszolta, hogy a hibát elhárították, a közlekedés azóta folyamatos, „mindig az a kérdés, hogy ebből a helyzetből tudunk-e általános következtetést levonni”.

Mint mondta, az esetleges mulasztásokat vagy hibákat egy független vizsgálat tárja fel, így lesz ez a Keleti pályaudvarnál történt baleset kapcsán is, ezért erről egyelőre nem mondott többet. Gyors lépésekre van szükség az utasokkal való kommunikáció fejlesztése terén; gyorsítani és pontosítani kell az információkat az utasok felé különösen az ilyen havária esetekben.

Hegyi Zsolt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy azt már most is lehet tudni, hogy a kisikilást egy műszaki probléma okozta, de a konkrétumokat a független vizsgálat fogalmazza majd meg.

„Megelőző karbantartás most is van, az a kérdés, hogy tud-e ez jobb lenni, pontosabb lenni, szakszerűbb lenni és az adott körülményekre jobban reagálni” – emelte ki, hozzátéve, hogy a balesetek elhárításának fedezete a MÁV költségvetésében biztosítva van.

Szakemberek dolgoznak a Keleti pályaudvar közelében történt baleset helyszínén 2024. augusztus 26-án. Várhatóan augusztus 27-én délelőtt állhat helyre a vasúti forgalom a Keleti pályaudvaron, azt követően, hogy augusztus 25-én este a pályaudvar előtt kisiklott a Claudiopolis Kolozsvárról közlekedő InterCity vonat öt személykocsija.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Utómunkákat még végeznek, de már rendben közlekednek a vonatok a Keleti pályaudvaron

Már a Keleti pályaudvar is menetrend szerint tudja fogadni a vonatokat, így az országban minden vonalon helyreállt a vasúti közlekedés – mondta el az InfoRádióban a MÁV helyettes szóvivője, Váczi Viktor.

A hatvani és az újszászi vonal vonatainak nagy része már reggel a Keleti pályaudvarra érkezett, és onnan is indult, aztán 9 órától már a hegyeshalmi fővonalról, illetve a pécsi vonalról is ide érkezhettek a vonatok a soproni és szombathelyi InterCityk kivételével. Most már a Keleti pályaudvar az eredeti közlekedési rend szerint üzemel. Minden vonat menetrend szerint a Keleti pályaudvarra érkezik, és onnan is indul – fogalmazott Váczi Viktor az InfoRádióban.

A pályaudvarra bevezető vágányokon még utómunkálatokat végeznek, de ez a forgalmat nem zavarja,

pár perces késés, vagy esetleg pár perc várakozás a Keleti pályaudvar előtti vágányszakaszokon előfordulhat.

Jelenleg az országos hálózaton máshol nincsenek fennakadások a vonatközlekedésben. Hétfőn egy baleset miatt volt a Déli pályaudvar érintett, de ott sem a pályaudvar maga, hanem az észak-balatoni vonalon történt egy vasúti átjáróban egy baleset, és ezért a Budapest és az észak-balatoni vonal közötti vonatok egy ideig nem közlekedtek, illetve pótlóbuszok jártak a baleset miatt érintett szakaszon” – tette hozzá a MÁV helyettes szóvivője.

Forrás1

Forrás2

Hirmagazin.eu

ElőzőSzakszervezet: ebben a formában elfogadhatatlan a munkaalkalmassági orvosi vizsgálatokról szóló rendelet
KövetkezőA megszokott büntetés tízszeresét kaphatja, aki ezt elköveti
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza