Hirmagazin
Image default
Kiemelt külföldi hírek

Hirtelen kitört egy vulkán Guatemalában, a láva elnyelt egy települést (A cikk videókat tartalmaz)

Kitört a Fuego (tűz) nevű vulkán Guetamalában vasárnap, legalább hét ember meghalt, köztük három gyerek, mintegy háromszázan megsérültek és többen eltűntek.

A nagy erővel kitörő tűzhányó sűrű fekete füstöt lövellt mintegy 6-10 kilométeres magasságba, és hamuval terítette be a környékbeli területeket. Beszámolók szerint a fővárosra, Guatemalavárosra is hamu hullott.

A közép-amerikai ország katasztrófavédelme korábban azt közölte, hogy az ország déli részén fekvő vulkánból a feltörő láva beáramlott El Rodeo településére. Később azonban már arról tájékoztattak, hogy El Rodeót elnyelte a láva.

A vulkánhoz közeli településekről nagyjából 3100 embert evakuáltak, és helyeztek el átmeneti szállásokon. A világhálóra feltöltött képek és videofelvételek tanúsága szerint a vulkánhoz közeli településeket teljesen belepte a hamu. A felvételeken látottak alapján elmondható, hogy több településen óriási károk keletkeztek.

Consuelo Hernandez, egy szemtanú azt mondta a Diario de Centroamerica nevű hírlap internetes felületének, hogy sok embernek nem sikerült elmenekülnie, félő, hogy a láva elnyelte őket. A vulkánkitörés miatt Guatemalaváros La Aurora nemzetközi repülőterét lezárták.

A fővárostól mintegy 40 kilométerre délnyugatra fekvő, 3763 méter magas tűzhányó másodjára tört ki az idén, a vasárnapi volt az utóbbi idők legerőteljesebbje. Guatemala 32 vulkánja közül a Fuego a legaktívabb.

Forrás: Hvg

Kapcsolódó hírek

Az olasz sajtó beszámolói szerint Ferenc pápa kórházba került a római Gemelli Klinikára, miután több mint egy hete hörghuruttal küzdött.

Géza

Az elmúlt napokban Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti telefonbeszélgetés újabb fordulatot hozott az ukrajnai konfliktus rendezésében.

Géza

A miniszterelnök a napokban Dubajban részt vett az első Tucker Carlson csúcstalálkozón, ahol interjút adott az amerikai jobboldali véleményvezérnek – videó

Géza
Megszakítás